ünnepi sorozat

2021.04.30. 08:00

Az anyákat és a nagymamákat is köszöntik

Vasárnap este anyák napi műsorral folytatódik a Bartók ünnep sorozata a Bartók kamaraszínház online felületein.

Balla Tibor

Fotó: LI

Őze Áron igazgató elmondta, nagyon sok kollégája jelentkezett erre a műsorra, amit mint egy csokorként szeretnének átnyújtani az anyáknak, és mellettük természetesen a nagymamáknak is, hiszen lényegében ők is anyák. Ebben a járvány okozta „súlyos kalandban” nagyon nagy szerepük volt, és még van is mind a nagymamáknak, mind az anyáknak. Véleménye szerint az év legszebb ünnepéhez érkezünk vasárnap. Éppen ezért nagyon színes az az összeállítás, amit átnyújtanak majd vasárnap este, ami nemcsak egy anyák napi köszöntő lesz, hanem egy tavaszköszöntő is. Valamint egy reményteli, a kulturális élet lehetséges nyitásának a köszöntője is. A műsor üzenete egyszerű: minden, amit a líra és a költészet, a kultúra tud mondani erről. Az ösztönös, a legmélyebbről jövő kötődés, hála, a családi összetartozás, a mindennapok sűrű rutinjából való kilépés is.

Palkó Panka asszisztens és Őze Áron rendező a felvételkor
Fotó: Laczkó Izabella/Dunaújvárosi Hírlap

Őze Áron számára ennek az ünnepnek szomorú aktualitása van, februárban veszítette el a járványban édes­anyját. Ennek ellenére ő vállalta ennek a műsornak a szerkesztését és rendezését, ami így nem volt könnyű feladat most neki. A következőképpen fogalmazott: „Hála Istennek, nagyon sok édesanyát köszönthetünk, és én is azért a saját édesanyámat is köszöntöm ezzel a műsorral, csak őt már egy egész más világban. Legfőképpen köszönet jár, mégpedig nagybetűvel.”

Az est folyamán fellépnek: Kovács Vanda, Holecskó Orsolya, Ágoston Péter, Jegercsik Csaba, Ivanics Tamás, Polgár Lilla, Gasparik Gábor, Kecskés Tímea, Auksz Éva, Ozsgyányi Mihály, valamint Hermányi Mariann. A műsorban elhangzik többek közt Marjai Virág: Memento; Dsida Jenő: Születésnapi köszöntő édesanyámnak; Weöres Sándor: Fű, fa füst; József Attila: Mama; Nadányi Zoltán: Anyu; Weöres Sándor: Buba éneke; Petőfi Sándor: Egy estém otthon; Kaffka Margit: Petike jár; Dsida Jenő: Hálaadás; Mécs László: A királyfi három bánata című költeménye. A Bartók várja tehát az édesanyákat és nagymamákat május 2-án este nyolckor az online felületein egy rövid ünneplésre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában