Szögi Csaba

2021.02.01. 14:00

Jó díjat kapni, de ha ráülsz a babérra, hamar bebüdösödik

A Bartók kávézó vendége volt Szögi Csaba, Harangozó-díjas táncművész, koreográfus, aki egyszer azt nyilatkozta, hogy szakmai szülővárosa Dunaújváros. A többi között arra is választ adott, ezt hogyan kell értelmezni.

Balla Tibor

Fotó: Ónodi Zoltán

– Ezerkilencszáznyolcvanban érkeztem Dunaújvárosba művészeti vezetőnek Neuwirth Annamária jobbkezeként, húszévesen. Pannika tíz évvel volt idősebb, és nyilván több rutinnal rendelkezett, mint én. A szakmának azt a részét, hogy hogyan kell együttest vezetni, összerakni egy utánpótlás-csoportot, hogy kell műsort szerkeszteni, és nagyon sok technikai dolgot is tőle tanultam, tőle leshettem el. De természetesen ott volt emellett mesterem, Novák Ferenc, Tata, aki mellett nyolc évig voltam asszisztens. Tőle tanultam a koreográfia művészetét, és a társulat menedzselését, pontosabban azt, hogy az apuka, a tata szerepét hogyan kell értelmezni és gyakorolni. De visszatérve Dunaújvárosba, tulajdonképpen úgy váltunk szakmailag partnerekké, hogy kettéváltunk. Pannika intézte az együttes folklór részét, bár készítettem én is koreográfiát, és tanítottam eredeti néptáncanyagokat, de a műsor szerkesztésével, jelmezekkel nem foglalkoztam. Viszont mellette rövid időn belül, nyolcvanháromtól elindítottam azt a gondolkodást, hogy próbáljunk meg kialakítani egy táncszínházi, új nyelvezetet. Akkor hívtam magunk mellé Énekes Istvánt, tulajdonképpen ezzel alakult meg a Dunaújvárosi Alkotóműhely, amely bővült, bővült, és jutottunk el nyolcvannyolcig, amikor felajánlották nekünk a Népszínház Táncegyüttes vezetését Budapesten.

– De hogyan került a városba?

– Az év elején Novák Tata azt mondta, menj le Dunaújvárosba, taníts somogyi eredeti anyagot, mert felkértek, hogy készítsek koreográfiát. Ez jellemző volt, hogy elmentem különböző néptáncegyüttesekhez, megtanítottam a lépéseket, a néptánc motivikát, majd megérkezett Tata, és ebből összeállított egy koreográfiát. Majd nyáron Tata azt mondta, hogy Péterffy Attila, a Vasas művészeti vezetője most már teljes mellszélességgel a színház igazgatásával kíván foglalkozni, és keresik az utódját. Ő azt mondta, Pannika elvállata, jó lenne, ha odakerülnék mellé, az egy nagyon jó együttműködés lenne. A Bihari táncegyüttesben Pannika volt a párom, nyilván igent mondtam. Ugyanezt elmondta Pannikának is, hogy én elvállaltam, és jó lenne, ha ott lenne mellettem. Pannika is igent mondott, mondván, ha Csaba elvállalta, akkor ő is. Jóval később derült ki ez a történet. Aztán augusztusban átvettük a Dunai Vasmű Táncegyüttes vezetését. Volt MMK Táncegyüttes is, nagyon sok neve volt, mi neveztük el Vasasnak.

Szögi Csaba nevéhez számos korszakos együttes és programalakítás kötődik, ezek egy része Dunaújvárosból
Fotó: OZ/Bartók

– Mi volt a benyomása a városról?

– Kora délután megérkeztünk Pannikával, bementünk a próbaterembe, és sötétedés után kijöttünk. Akkor beültünk a Csillag éttermébe majdnem a teljes táncegyüttessel, és utána még jókat beszélgettünk. Az első igazi benyomásom az volt, amikor egy ilyen beszélgetés után kijöttünk a Vasmű útra, ahol leesett a hó, és piros volt. Akkor mondtam, hogy gyerekek, ez aztán a város, ahol piros hó esik. Aztán kiderült, hogy a vaspor miatt volt vörös a hó. Akkor nem nagyon foglalkoztunk azzal, hogy a város építészetileg, esztétikailag milyen. Az én élményem az, hogy fantasztikusak voltak az emberek. Főleg a gyerekeken keresztül ismertem meg a szülőket. Elképesztő odaadással, nagy szeretettel fordultak a néptánc felé. Amikor úgy gondoltuk, hogy táncszínházat csinálunk és különleges nyelvezetet, színházi formákat kezdünk el bevinni a néptánc világába, akkor nyitottak voltak rá. Nagyon befogadó, nagyon nyitott közeget éreztem. Nyilván ott volt a párttitkár, a szakszervezeti bizalmi, a művelődési ház igazgatója, mindig tudtuk, hogy miként, hova vannak bekötve. Csak egy példát mondanék. Elkészítettük a Dunaújvárosi táncok című koreográfiát, amit beneveztünk a Szolnoki Néptáncfesztiválra. A Dunaújvárosi táncok a városról szólt, ahol az emberek minden reggel felkelnek, felülnek a biciklire, bekarikáznak a gyárba. Kémények, hivatalok voltak, kis úttörők mászkáltak. Nagyon sok apró történettel egy személyes tragédiaként futott végig Aux Éva főszereplésével. Az akkor Dunaújvárosban élő emberek problémáival foglalkozott. A versenyek előtt mindig volt egy főpróba, ahol megnézték a műveket, és utána szakmai beszélgetések voltak. Leültünk, és azt mondták, javasolnák, hogy ne ez legyen a címe. Gondoltam, hogy ha eddig nem szóltak bele, most fognak. Ha azt a nevet adjuk, hogy Dunaújvárosi táncok, akkor kizárólagosan ennek a városnak a problémáiról fog szólni – mondták. Viszont ez a fajta élethelyzet akár Leninvárosban, vagy Ózdon, vagy bármelyik gyárvárosban igaz lehet. Sokkal általánosabb lenne, ha az újonnan épített városok története sűrűsödne bele, azt javasolják, az legyen a címe, hogy Újvárosi táncok. Ennyi volt a cenzúra, ami valójában nem volt cenzúra, hanem nagyon jó szakmai visszajelzés és nagyon jó közös gondolkodás volt az akkori vezetőkkel.

– Támogatták is az együttest?

– Ha azt gondoltuk, hogy elmegyünk, megnézzük a Győri balett bemutatóját, vagy bárhová elmegyünk megnézni valamelyik táncegyüttest – akkor még nem volt internet, nem lehetett csak úgy megnézni, oda kellett menni fizikailag –, akkor a fenekünk alá tolta a vasmű vagy a művelődési ház, vagy a szakszervezet a buszt, és mehettünk.

– A város, a vasgyár témaköre visszatérő elem. Miért?

– A Vasas jubileumi műsorára elkészítettük a Betonkoszorú című darabot, amiben benne volt a vasgyár, hiszen a város születésének évfordulóját is ünnepeltük, nem csak a táncegyüttesét. A Carmina Burana témát találta Énekes István alkalmasnak, hogy felfűzzük rá a város akkori életét, amiben benne volt a szórakozás csakúgy, mint a személyes tragédiák. A Ballada a vasgyárról is egy ilyen emblematikus pillanat volt. Ezt a várost lényegében a vasmű miatt alapították meg. Kikerülhetetlen a mai napig. Az emberek, akikkel együtt táncoltunk, több mint tíz évet együtt éltünk, elmesélték, és pontosan tudtuk, és láttuk rajtuk, hogy néz ki ez a dolog. Több műszakba jártak, és például úgy mentek be éjszakára, hogy előtte próbáltak, vagy úgy jöttek be próbára, hogy nem hazamentek pihenni műszak után. Zsigeri kapcsolat volt, bár mi nem dolgoztunk a gyárban. Ha Dunaújvárosról, az ott élő emberekről nekünk, alkotóknak mondanunk kell valamit, akkor óhatatlanul bekerül a vasmű az alkotásba.

– Az életét több korszaknyitás is jellemzi, Közép-Európa Táncszínház, Dunaújváros Táncszínháza, Monotánc Fesztivál... Miért kell mindig újat kell kezdeni?

– Azért a meglévőket is csiszolom, ameddig érdemes. Ha valami rutinná kezd válni, valahogy elkezdek eltávolodni tőle, már nem izgat. Valószínűleg azért, mert nem technikailag, vagy vezetői szemmel nézek ezekre a dolgokra, hanem alkotásként tekintek rájuk, úgy élem meg. Egy fesztivál, egy program, vagy egy társulat küldetésének, identitásának a megfogalmazása is egy alkotás. Bármilyen pozícióban voltam vagy vagyok, alkotóként veszek részt benne. Nem tudok azzal mit kezdeni, hogy mindig eszembe jut valami. Sokkal több van a fiókomban annál, amik megvalósultak. Van olyan is, amit meg tudtunk valósítani, de kiderült róla, hogy nem igazán jó, és elengedtük, de olyan is van, amihez nagyon sokáig ragaszkodtunk, de a körülmények nem engedték, hogy tovább éljen. Említette a Monotánc Fesztivált, amit Dunaújvárosban alapítottuk Énekes István ötletgazdával. Korábban kitaláltuk, hogy legyen egy Négy évszak fesztivál Dunaújvárosban, legyen ősszel, télen, nyáron, tavasszal valami esemény. Ennek a része volt téli fesztiválként a Monotánc, a többi fesztivál már meg sem született. A Monotáncból rövid időn belül csináltunk biennálé jelleggel egy nemzetközi fesztivált. Viszonylag hamar már minden baj volt vele. Már nem illett a színház profiljába, aztán a gazdasági helyzet, rossz volt az időpont, sorra jöttek a kifogások. Hamar azt mondták, hogy ők ezt nem akarják, mi pedig akartuk. Elhoztuk Budapestre, ahol kitérőkkel a Bethlen téri Színházban otthonra lelt. Annyira kifejlődött, hogy tavaly létrejött ennek a nemzetközi pandantja Szöulban, így egyik évben ott van, a másik évben pedig nem Dunaújvárosban, Budapesten.

Ha leülök kitalálni valamit, nem arra gondolok, milyen díjat fogok kapni

– Húsznál is több díj szerepel a neve mögött. Kinek bizonyít?

– Díjat kapni nagyon jó abban a pillanatban, de másnap ugyanúgy nulláról kell kezdeni. Amikor leülök kitalálni valamit, akkor nem arra gondolok, hogy azért milyen díjat fogok kapni. Vásárhelyi László, akit a Ki mit tud? zsűrijéből ismerhet a nagyközönség, azt mondta: Babérokat nyerni nagyon jó dolog, de ha ráülsz, nagyon hamar bebüdösödik. Valahogy így! Tényleg jólesik, meg jól néz ki az önéletrajzban a sok díj, de nem ezért történnek a dolgok.

– Novák Ferencet a szakmában csak Tataként ismerik, önt viszont már Apónak szólítják.

– Csak akik közel állnak hozzám. Nem akartam átvenni ezt a szerepet. Egyszerűen megtanultam azt a filozófiát a Tatától, hogy nagyon következetesen kell szigorúnak lenni, de ha mégis úgy érzed, hogy megbántottál valakit, akkor azt nagyon rövid időn belül meg kell beszélni vele, üljetek le, és tisztázzátok! Ha konfliktus van, ne hagyd elmérgesedni! Soha nem mondta, hogy a beosztottjaim, vagy a dolgozóim, mindenkit kollégának tekintett, és arra törekedett, hogy mindenkire odafigyeljen. Legyen mindenkihez egy jó szavunk, kérdezzük meg, miben tudunk segíteni! Érezzünk rá, hogy oda kell ülni mellé hallgatni! Ezeket soha nem mondta így el nekem, de ő így él. Mivel a holdudvarába én is beletartozom, ezt imádom, és ebben szeretek dolgozni. A Vasas Táncegyüttesnél én voltam ebben a pozícióban. Janek Jocó, Bognár Jocó, Énekes István, Román Sándor, Rácz Attila Cicero pedig kapták a lehetőséget. Ez is Tata-féle filozófia, hogy ha nekik sikerük van, akkor arra az „én tyúkom tojta” örömével tudjak ránézni. Ez a fajta együttlét, közös gondolkodás, nyitottság. Nyilván a végén valakinek ott kell lenni, és ki kell mondani, hogy melyiket fogjuk megcsinálni. De az odáig vezető utat, ami nagyon izgalmas vitákkal, veszekedésekkel, küzdelmekkel teli, azt én nagyon szeretem. Ezt szeretem, ezt a team munkát. A végén persze én döntök, ezért kapom én a díjakat.

Szögi Csaba S.H.C. táncművész

Junior díj, A Népművészet Ifjú Mestere, Örökös Aranysarkantyús Táncos, Nívódíjas koreográfus, Pro KET-díj, Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje, A Hazáért Érdemkereszt, A Magyar Kultúra Lovagja, Egyesült Királyság Szent György Lovagrend Lovagja, Harangozó Gyula-díj, A Szent György Lovagrend nagykeresztje, Imre Zoltán-díj, A Táncművészetért-díj, Pro Urbe Erzsébetváros, Magyar Érdemrend tiszti keresztje, Magyarország Érdemes Művésze.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában