2021.01.24. 07:00
Dunaújvárosi meteor száguld az ismeretlen felé
Juhász Pál neve nem ismeretlen a dunaújvárosi filmkedvelők körében, hiszen annak idején a helyi Cruel World Team Amatőr Filmtársulat tagjaként írt és rendezett. Most gyerekeknek szóló ismeretterjesztő sorozattal állt elő.
Juhász Páltól nem áll messze a grafika és a humor általi információközlés, hiszen a Dunaferrben több sikeres munkavédelmi füzetet készített, valós szereplők és helyzetek ábrázolásával. Elmondása szerint így a tudás jobban rögzül a befogadóban ugyanakkor szórakoztató is. Készített még animált, mozgóképes oktatási anyagokat a Dunaújvárosi és az Óbudai Egyetemnek is. Élénk érdeklődése a csillagászat, a fizika és a filmművészet iránt arra sarkallta, hogy a fiatalabb korosztállyal is megkedveltesse a természettudományt.
Ricky Rock, a kis meteor kalandjai elsősorban a 7-10 éves korosztályt szólítják meg
Az alkotás animált filmes megoldásokkal tágítja a gyerekek tudását és játékos, humoros módon mutatja be a főhős történeteit.
Két epizód jelent meg a sorozatból, amely a világűr rejtelmeivel foglalkozik, Ricky Rock kalandjai a naprendszerben, és a Ricky Rock kalandjai a mélyűrben. A kozmosz megismerése után Ricky visszatér a földre. Nem kíván érkezésével riadalmat okozni, ezért piciny virágként érkezik, hiszen előzőekben megtanulhatta azt, a virág a békét, szeretetet és az életet szimbolizálja. A harmadik részben Space Face aki maga a mindenség, Ricky Rock barátjaként a segítségére siet, és megadja neki a lehetőséget, hogy megismerje az emberiség történelmének legnagyobb tudósait, a csodálatos találmányokat és felfedezéseket.
A szerzőt arról kérdeztem, hogy érzi, célba jutottak a kis meteor kalandjai?
– Az elsődleges cél létjogosultsága beigazolódni látszik, hiszen már zajlik a mesék utóélete. Az eddigi visszajelzések szerint szeretik a gyerekek, és például környezetismeret órákon túl még szakköri foglalkozások anyagaként is sikerrel debütálhatott. Pár alsós osztályban már le is vetítették, illetve az ország néhány pontjáról már érkezett felkérés a használatukra. A távlati cél eljuttatni ezeket a kis meséket minél több kisgyerekhez az országban, hogy Ricky Rock kalandozása közelebb hozza a kisgyerekekhez a megismerés fontosságát, a tanulás szeretetét és a tudás építésének szükségességét. Ha ad ezekhez kedvet és némely motivációt Ricky Rock, akkor már érdemes volt mindezt megvalósítani. A népszerűsítés érdekében jelentkezem egy animációs filmfesztiválra is, remélve, hogy több emberhez eljut a kisfilmem. Más fesztiválokat is nézegetek, ám elsőként a kecskeméti animációs fesztiválra kívánom nevezni, aztán ha elkészül az angol feliratozás, később nemzetközi porondra is tervezem eljuttatni.
– Egyedüli alkotás, vagy mások is segítségére voltak a filmek elkészítésében?
– A film elkészítése majdnem teljesen dunaújvárosi, hiszen nagyrészt innen származnak a közreműködők, de segítettek például Szombathelyről is. Vannak, akik szereplőknek adtak hangot, vannak, akik zeneszámokat írtak hozzá. Összetartó és kreatív csapatmunka volt. 15 hang szólal meg a filmben, és minden tudósnak saját szinkronhangja lett, mindenféleképpen kiemelném a főszereplőt, aki Ricky Rock hangját adja: Pap Félix. Igazi élmény volt vele elkészíteni ezt a filmet, mert egy valóságos színészi evolúció láthattunk tőle, a kezdeti szégyenlős gátlásosság a végére önmagára is igényes szerepjátszássá fejlődött.
Hangot adtak még a filmhez ismerősök, barátok, családtagok, zenésztől, villamosmérnöktől kezdve, szakmunkásokig és munkavédelmi szakemberig. Széles volt a paletta, és mindenki szívét-lelkét beleadta. A jó és hasznos ügyekhez sokan szívesen csatlakoznak. Gregus Laci, a Born Again zenekar basszusgitárosa is adta hozzá a tehetségét, vagy Kovács Ervin egy zseniális gitáros Szombathelyről. Vass Tamás is segített egy kis stúdiómunkával. Ez úton is köszönöm minden résztvevőnek a lelkiismeretes munkáját.
– Lesz folytatás?
– A harmadik résszel egyelőre lezártam a Ricky Rock-kalandot. Felmerült több elképzelés is, például amelyik a különböző történelmi korokat mutatja be, de egyelőre most pihenés van, és a már elkészült három rész utóéletének gondozása. Nem kizárt még az sem, hogy a kis meteor végigszáguld még a CERN gyorsítóban.
– Mivel tölti az idejét, ha nem filmet gyárt, vagy nem animál?
– Dunaferrben dolgozom, jelenleg daruvezetőként. A kezdettől fogva váltóműszakoztam. Még van négy évem a nyugdíjig, de már készülök rá. A szabadidőmben főleg olvasok és dokumentumfilmeket nézek. Csillagászat, fizika, űrkutatás, de a II. világháborús témák is érdekelnek. Párommal ketten élünk, és amikor csak lehetőségük engedi, unokázunk.