Polgárháború dúlt a trónviszály miatt szétesett országban

A XIII. század kezdetéig a kiközösítés mind a vezeklők rendjébe való tartozást jelölhette a régi bűnbánati fegyelemnek megfelelően, mind pedig egy egész sor különböző egyházi büntetést, amelyek a szentségektől való eltiltástól a társadalmi és egyházi közösségből való teljes kirekesztésig terjedhettek, főként azonban az egyházi közösség életében való részvétel kisebb vagy nagyobb mértékű megszorítását tartalmazták.

A ­XI­II. század elejétől kezdve az excommunicatio tipikusan gyógyító jellegű büntetésként, azaz cenzúraként nyer jogi meghatározást. Ezzel a büntetéssel élt 1529. december 21-én VII. Kelemen pápa, aki V. Károly német-római császár nyomására kiközösítette az egyházból I. János magyar királyt és híveit. Miért történt mindez?

V. Károly, Európa egyik leghatalmasabb uralkodója

Habsburg V. Károly 1516-ban örökölte meg a spanyol trónt. 1519-ben pedig német–római császárrá választották. A spanyol trónhoz hozzátartozott ekkoriban az amerikai kontinens jelentős része, valamint a Nápoly-Szicíliai kettős királyság is, továbbá magánvagyona volt még Burgundia és Flandria is. Uralkodása több szempontból is korszakhatár volt a középkor és az újkor között, ő volt az utolsó császár, akit a pápa koronázott meg.

V. Károly volt az utolsó uralkodó, aki a német-római császári címét megpróbálta felhasználni az európai hegemónia megszerzéséhez. I. János magyar király szerepvállalása már a kezdetekben is komoly ellenérzéseket támasztott a császárban, a kialakult magyar kérdés valahogy nem illett az általa kialakított európai képbe.

Károly uralkodása alatt játszódott le a reformáció, a német parasztháború és a mohácsi csata is, amikor is a török mélyen behatolt az akkori Magyarország területére. Ugyanakkor V. Károly császár birodalma azokban az időkben érte el legnagyobb kiterjedését, abból az időből származik a híres mondás, miszerint „birodalmában sohasem nyugszik le a Nap.”

Az amerikai kontinensről befolyó nemesfém révén hatalmas vagyon halmozódott fel a királyi kincstárban, és mivel az akkori Spanyolország rendelkezett Európa legnagyobb zsoldoshadseregével, így Károly politikai súlya egyre nőtt az öreg kontinensen, hozzá hasonló meghatározó befolyással bíró uralkodó csak a török Szulejmán szultán volt.

I. János, vagy közismert nevén Szapolyai János

Szepesváron született 1487. február 2-án, a befolyásos Szapolyai-család sarjaként. Apja Szapolyai István hét évig volt Magyarország nádora. A nádor, a király után a legnagyobb országos méltóság volt Magyarországon, Szent Istvántól az 1848-ig terjedő időszakban, a király helyettesének is hívták.

Szapolyai Jánost 1510-ben már erdélyi vajdának választották meg, ő verte le a Dózsa György vezette parasztfelkelést, a lázadás vezetőit különös kegyetlenséggel végeztette ki, de egyben erősítette tekintélyét és bizonyos mértékben megszilárdította hatalmát.

A következő években kihasználta a magyarországi zavaros állapotokat, különböző pártharcokban vett részt, amiket saját hasznára akart fordítani, hogy királlyá választásához egyengesse útját. Szapolyai János már a mohácsi csata előtt is az ország leggazdagabb földesurának számított. A mohácsi tragédia előtti időkben Magyarországon három önálló haderő létezett, ami kellőképpen jellemezte az ország széttagoltságát. A király hadsereg mellett további komoly haderővel rendelkezett Báthori István nádor és Szapolyai János erdélyi vajda is. 1521-től a török elfoglalta a Szerémséget, a déli végvárrendszer megsemmisült, néhány év leforgása alatt a Magyar Királyság elveszítette Szabács, Nándorfehérvár és Zimony várát is.

Az ország területi integritása tehát már Mohács előtt öt évvel jelentősen megsérült, a török hatalmas déli területeket hódított meg.

1526-ban, miután tudomására jutott, hogy Szulejmán szultán nagy haddal Magyarország ellen készül támadást intézni, seregével Mohácsra indult, de a csatatérre nem érkezett meg több tízezres seregével, hanem Szegednél vesztegelt.

A mai napig megoszlik a történészek véleménye erről a tettéről. Egyesek azt állítják, hogy így próbálta meggyengíteni II. Lajos magyar király pozícióját, mások viszont késlekedésének okát, magának a királynak ellentmondásos parancsaival magyarázzák.

A mohácsi tragédia után

A mohácsi csatában Lajos király mellett elesett még 28 főúr, 7 főpap és a megyei ispánok döntő többsége, ezzel az államvezetés megszűnt, ami közigazgatási válságot okozott. Miután Szulejmán serege bevonult Budára, Szapolyai Tokajra országgyűlést hívott össze, és miután a törökök ütközet nélkül elhagyták az országot, Szapolyait I. János néven magyar királlyá koronázták. A Szent Koronával történt koronázást a rangidős főpap, Podmaniczky István nyitrai püspök végezte el.

Szapolyaival szemben viszont Habsburg Ferdinánd magát tekintette a magyar trón jogos örökösének, amit Bá­thori István akkori nádor is támogatott. Báthori kijelentette, hogy az országgyűlést csakis a nádor hívhatja össze, így Szapolyai megkoronázása törvénytelen. Egy hónap múlva Pozsonyban összeült 13 magyar főnemes és főpap, akik Habsburg Ferdinándot választották meg magyar királynak.

Ezt az országgyűlést viszont már maga Báthori István nádor hívta össze. A Szent Korona viszont Szapolyai János kezében volt, ami nélkül viszont nincs legitim magyar király, ugyanakkor Szapolyai kormányzása a nádor nélküli királyi tanácsra épült, ami az ország addigi történetében példátlan dolognak számított, hogy egy uralkodónak ne legyen nádora.

Így 1526 végétől Magyarországnak két királya is volt, az egyik I. János, a másik pedig I. Ferdinánd.

A Habsburgok megvádolták Szapolyait, hogy már a mohácsi tragédia előtt is kapcsolatban állt a török szultánnal, hogy magának szerezhesse meg a magyar trónt, de ezt a tényt a történészek a mai napig semmivel sem tudják alátámasztani. A krónikák szerint Szapolyai Jánosnak a török uralkodóval először 1528-tól alakult ki kapcsolata.

Két uralkodó egy országban

A két király folyamatosan a másik ellehetetlenítésére törekedett, csatározásuk helyszíne lett Csehország is, ahol végül a trónt a Habsburgok szerezték meg, de Délvidéken szerb felkelés robbant ki, amit Szapolyainak csak nagy erőkkel sikerült levernie. Ferdinánd serege ezután Szapolyai ellen indult meg, majd ettől kezdve állandósult a polgárháborús helyzet a két király hívei között.

1527. május 6-án V. Károly német–spanyol serege elfoglalta Rómát. Ez az esemény is közrejátszott Szapolyai külpolitikai elszigeteltségéhez.

A német–római császár azután nemsokára I. János ellen fordult, aki a túlerő végett meghátrált, és Erdélybe menekült. Szapolyai szorult helyzetében megpróbált erős sereget felállítani, segítséget kért Velencétől és Franciaországtól is, de a várt támogatás elmaradt.

A Kassa közelében, 1528. március 20-án lezajlott szinai csatában, amely Habsburg Ferdinánd és Szapolyai János serege között játszódott le, János király döntő vereséget szenvedett, ezért Lengyelországba menekült.

Magyarország nagy részén így Habsburg főherceg uralkodott, akit már magyar törvények szerint is királlyá koronáztak Fehérváron, mivel kezébe került a Szent Korona is, mégpedig Perényi Péter koronaőr révén, aki átállt Ferdinánd oldalára.

Az osztrák tartományok, a cseh királyság valamint fivérének V. Károly német-római császár segítségének a tudatában Ferdinánd egyre nagyobb hatalomra tett szert.

Elérte testvére révén azt is, hogy a pápa kiközösítse riválisát az egyházból, ezzel is jelentősen gyöngítve annak pozícióját.

Szapolyai a töröktől kért segítséget, minek következtében 1529. május 10-én I. Szulejmán szultán hatalmas hadseregével, elindította második magyarországi hadjáratát, amelynek célja a német-római császári székhely, Bécs meghódítása volt.

A törökök benyomultak Magyarországra, és kiszorították Ferdinánd erőit, majd Szapolyait nevezték ki királynak, miután visszaadták neki, az időközben hozzájuk került Szent Koronát is.

Tíz év múlva I. János házasságot kötött a Jagelló-házból származó lengyel királyi és litván fejedelmi hercegnővel, Izabellával, akitől egy fia született. A királynak viszont már nem maradt ideje fia nevelésére, mert két héttel annak születése után meghalt.

A későbbiek során voltak kísérletek a béke megteremtésére, ebben a helyzetben a magyar nemesség nagy része király nélküli országgyűléseken próbált megoldást találni a kaotikus helyzetre, de komolyabb eredmény nem született.

Felhasznált irodalom

Európa az újkorban. Szerk.: Orosz István, ifj. Barta János, Angi János (2008) Debrecen.

Az emberiség krónikája Szerk. Bodo Harenberg. Budapest: Officina Nova. 1990.

Kulcsár Péter: Jagelló kor Budapest: Gondolat. 1981.

Hangay Zoltán: A pápák könyve, Trezor Kiadó, Budapest, 1991.

Barta Gábor: Keresztesek áldott népe. Budapest: Móra. 1977.

Szakály Ferenc: Virágkor és hanyatlás. 1440-1711. In Magyarok Európában II. Szerk. Glatz Ferenc. Budapest: Háttér. 1990.