színes programokkal

2020.09.17. 19:00

Fejér megye különleges műemléki ritkaságai nyitják meg kapuikat a hétvégén

A Kulturális Örökség Napjai rendezvénysorozaton több száz rendezvény, több mint kétszázötven vezetett séta és közel háromszáz rejtett hazai műemlék várja az érdeklődőket országszerte ingyenes programokkal 2020. szeptember 19-20. között.

Fejér Megyei Kormányhivatal

A programsorozat különlegességét az adja, hogy egy hétvégére olyan ritka műemléképületek és különleges helyszínek is megnyitják kapuikat, amelyek általában zárva vannak a nagyközönség előtt. A Kulturális Örökség Napjai keretében Fejér megye is bemutatja a helyi kulturális, régészeti és természeti értékeit, így több kastély, kép- és levéltár, múzeum, templom is látogathatóvá válik egy hétvégére. Az érdeklődők megismerhetik például a Nádasdladányban található igazi romantikus Nádasdy-kastélyt vagy a Szent István király székesegyházat, amelynek altemplomában őrzik III. Béla és Antióchiai Anna sírjának mészkő lemezeit. Emellett virtuális sétára is lehetőség lesz, ugyanis – az online térnek köszönhetően – az idei évben a Megyeházát is megtekinthetik az érdeklődők.

Az idei rendezvény kiemelt célja, hogy két napra Magyarország olyan rejtett kulturális gyöngyszemei, köztük számos egyházi épület és templom is reflektorfénybe kerülhessen, amelyek nincsenek, vagy esetleg távolabb esnek a klasszikus turisztikai fősodorban található helyszínektől.

A fejér megyei programokról további információ a kormányhivatal facebook oldalán https://www.facebook.com/fejermegyeikormanyhivatal, valamint az alábbi címen érhető el: http://oroksegnapok.gov.hu/

FONTOS:

A Kulturális Örökség Napjai keretében meghirdetett összes beltéri programon a szájat és orrot eltakaró maszk használata kötelező! Kérjük, hogy tartsák be a legalább 1,5 méteres távolságot! Kérjük a helyszínek látogatóit, hogy tájékozódjanak a szervezők által előírt helyi járványügyi előírásokról, és tartsák be azokat! Amennyiben bármilyen COVID-19 fertőzésre jellemző tünete van, igazoltan pozitív, vagy kontaktszemélynek minősül, semmiképp se vegyen részt a programokon! A helyi programok szervezői a szükséges óvintézkedésekről, fertőtlenítésről gondoskodnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában