hogy óvják a közönség és a kollektíva egészségét

2020.09.04. 10:00

Covid elleni védekezés

A korábban elmaradt előadások pótlásáról és a koronavírus elleni védekezési protokollról is határozott a Bartók kamaraszínház vezetése.

Molnár Emese

Fotó: ZSEDROVITS ENIKO

Figyelembe véve a jelen járványügyi helyzetben a zárt terekre vonatkozó javaslatokat, a Bartók kamaraszínház is bevezette a Covid elleni védekezés protokollját annak érdekében, hogy óvják a közönség és a kollektíva egészségét. Ehhez kéri az intézmény a látogatók együttműködését, türelmét és megértését.

A színház arról számolt be, hogy a nézőteret naponta többször fertőtlenítik. A nézőtéren és a közönségforgalmi területeken kötelező a maszk viselése. Egy automata hőmérővel megmérik mind a kollégák, mind a nézők testhőmérsékletét az intézménybe való belépéskor. Ha valakinek a testhőmérséklete eléri a 37,6 °C-ot, a protokoll szerint nem engedhetik be a színházba. Azon látogatónak, aki emiatt lemaradna az adott előadásról, a színház munkatársai segítenek abban, hogy egy másik alkalommal megnézhesse a darabot. Azt javasolják a közönségnek, hogy lehetőség szerint online vásárolják meg a jegyeket, illetve használják az épületben elhelyezett kézfertőtlenítőket.

Alice Csodaországban
Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

A járványügyi helyzet miatt márciustól nem tartottak előadásokat a színházban, de arról tájékoztatták a közönséget, hogy amint lehetőség lesz, pótolni fogják ezeket. Most szeptemberben és októberben is műsorra tűztek jó néhány darabot (a többit még szervezik). A Gyerekrablás a Palánk utcában című darab március 17-i előadását szeptember 18-án 19 órakor pótolják, a március 25-i előadását pedig október 30-án 19 órakor. A Twist Olivér musical március 22-i előadását szeptember 9-én 19 órakor, az Aliz Csodaországban című táncjáték március 24-i előadását október 21-én 19 órakor, „A vándor-színész mesél” sorozat március 30-i előadását október 3-án 17 órakor, a Tied a világ! című darab április 6-i előadását október 28-án 19 órakor, a „Száz titok kavarog” című, Ady Endre emlékére szervezett zenés, irodalmi est április 8-i előadását október 20-án 19 órakor, a Jónás könyve április 25-i előadását pedig szeptember 6-án 19 órakor pótolják.

Ha megfelel az új időpont az érintetteknek, akkor azt jelezni kell a színház szervezésénél, viszont ha nem jó, akkor a jegypénztárban elcserélhető egy másik időpontra vagy másik előadásra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában