Dörner György

2020.09.16. 17:30

Az Újszínház régi jelmondata: „Klasszikus értékek. Magyarul.”

Az Újszínház igazi gyöngyszem a magyar színjátszás XXI. századi történetében. A magyar irodalom legértékesebb darabjait állítja színpadra Dörner György, ezzel a megvalósult álmával, a leglátogatottabb budapesti teátrummá tette az Újszínházat. A színigazgatót értékmentő missziójáért március 15-én Kossuth-díjjal tüntették ki. Az új évad kezdetén, egy jó kávé mellett beszélgettünk jelenről, jövőről, színházról és a darabokról.

Czeglédi Andrea

Bakócz Tamás szerepét Dörner György alakítja Az élet kapujában

Fotó: Újszínház

– Milyen érzésekkel vette át ezt a kitüntetést egy olyan művész, aki soha nem kitüntetésért, hanem hazaszeretetből és hivatástudatból tette, amit tett, a magyar kultúra szolgálatában, sokszor megalázottan és félreállítva?

– Örültem természetesen. Az elismerés akkor is jólesik és erőt ad az embernek, ha nem ezért teszi a dolgát. Ráadásul ez egy különleges év, ami különleges helyzetet szült: a Kossuth-díjat március 15-én ítélték oda, de a hivatalos átadás csak augusztus 20-án történt meg. Van ennek jó oldala is, több lehetőség volt ünnepelni. Persze csak csendesen, mert ez most nem a társas összejövetelek ideje.

Dörner György Kossuth-díjas színidirektor
Fotók: Újszínház

– Hogyan zajlott a színházi munka a járvány idején?

– Bezártunk, mint a többi teátrum. A háttérben azért természetesen tovább folyt a munka. Például jutott végre idő a régóta esedékes felújítási munkálatokra, a díszlettár átrendezésére. Zajlottak szerepátvevő próbák is, persze az egészségügyi óvintézkedések szigorú betartása mellett. Azért a színház mégis akkor él igazán, ha ott a közönség is. Azt hiszem, a teljes társulat nevében mondhatom, nagyon várjuk már, hogy végre felgördüljön a függöny, és a nagyérdeműnek játszhassunk.

– Milyen új darabok szerepelnek az Új Színház 2020/21-es évadában?

– Három nagyszerű előadásra készülünk. Zilahy Lajos Fatornyok című darabja a második világháborút megelőző időszakban játszódik, amely különleges a magyar történelemben, mégis kevés darab született ezekről az évekről. Zilahy Lajos műve más szempontból világít rá erre az időszakra. A nagyszerű mű egy család életén keresztül mutatja be a szülőföldtől való elszakadás drámáját. A visszavágyódást gyökereinkhez, amely évtizedek alatt sem múlik el. A történet a második világháború küszöbén játszódik, abban a történelmi időszakban, amely még inkább kiélezi az országok és a népek közötti ellentéteket. A próbák már javában zajlanak, a premier várhatóan szeptember 25-én lesz. Gyurkovics Tibor az abszurd humor és az ember­ismeret kiváló képviselője. A Császármorzsa című, fantasztikus művében férfi és nő megbonthatatlan egysége rajzolódik ki, amely a leglehetetlenebb körülmények között is képes mindent túlélni, és mély érzelmeket felszabadítani. A darab különlegessége, hogy hét női és egyetlen férfiszerep van benne. Ennek köszönhetően társulatunk nőtagjainak minden generációja képviseltetheti majd magát ebben az előadásban. Korábban magam is játszottam ezt a szerepet Gyurkovics Tibor rendezésében. Ezúttal én ülök majd a rendezői székbe. Jókai Mór–Kocsák Tibor–Miklós Tibor: Fatia Negra – Henriette-et, a gazdag Lapussa család kegyelemkenyéren tartott leányát, habár a tehetséges fiatal ügyvédet, Vámhidy Szilárdot szereti, nagyapja a gazdag Hátszegi báróhoz kényszeríti. A két fiatal a maga módján próbál tiltakozni. Önként eldobnák maguktól az életet, de szerencsére megmentik őket. Ennek azonban nem sokáig örülhetnek. Hátszegi báró magával viszi a lányt Erdélybe, ahol a titokzatos Fatia Negra tartja rettegésben a vidéket. Jókai Mór nemzedékek sora által olvasott regénye nemzeti irodalmunk egyik legközkedveltebb mesterműve. A Szegény gazdagokban egy izgalmas bűn­ügyi történet fonódik össze egy szívszorítóan szép szerelmi történet szálaival. Jókai műve máig ható példázat hűségről, szenvedélyről, becsületről és árulásról, a gazdagságot megkeserítő lélektelenségről, a szegénységet is boldoggá tehető érzelmi gazdagságról. Kocsák Tibor és Miklós Tibor szenvedélyben és humorban gazdag adaptációja méltó a nagy író szellemiségéhez.

– Ajánl-e a direktor úr kifejezetten fiataloknak szóló előadásokat az új repertoárból?

– Az újból és a korábbiakból is, mindegyik darabunkat jó szívvel ajánlom az ifjabbaknak! Számos, kötelező olvasmányként ismert művet játszunk, emellett ott vannak a történelmi drámáink, és a könnyedebb műfaj kedvelőinek a vígjátékok, vagy a „Ricse, ricse, Beatrice” című „rock hórukk”. El kell jönni hozzánk, és szépen sorban megnézni minden előadást!

Küldetésük minél több magyar szerző művét színpadra állítani

– Van-e olyan irodalomtörténeti kor, amely közelebb áll önhöz?

– Mindegyik, mert mindegyikben születtek nagyszerű és értékes művészeti alkotások. Sajnos köztük van sok olyan, ami feledésbe merült, vagy igyekeztek feledtetni az emberekkel. De az Újszínház éppen ettől különleges: küldetésünk minél több magyar szerző művét színpadra állítani.

Jelenet Az élet kapuja című előadásból. Herczeg Ferenc regényét színpadra alkalmazta: Fazekas István

– Hogyan és minek alapján történik a darabok kiválasztása? Csapatmunka, ötletelés vagy egyéni döntése?

– Csapatmunka. A társulatban sokan vannak, akik szívesen ötletelnek, ajánlanak egy könyvet, amit olvastak és inspirálta őket. A végső szót természetesen én mondom ki a közös tervek alapján.

– Lesznek-e meghívott rendezők és színészek ebben az évadban?

– Mint minden évadban, most is örömmel hívtunk vendégeket, és még nagyobb öröm, hogy el is fogadták a meghívást.

– Van-e diákbérlet és matiné, gondolva arra, hogy a vidéki fiatalok, valamint a színházkedvelők is részesedhessenek az önök remek előadásaiban? Itt az esti vonatozásra, buszozásra és az anyagilag csak kisebb terhet elviselő családokra gondolok.

– A téli szünet időszakában rendszeresen vannak délutáni előadások. Éppen azért, hogy az idősebbek – akik télen már nem szeretnek a sötétben este botorkálni – és a vidékiek is el tudjanak látogatni az Újszínházba. Az egész évadban vannak hét közben, de főként hétvégén délelőtti előadások is, amelyekre mindenkit várunk sok szeretettel! Természetesen különböző bérletekkel is igyekszünk megkönnyíteni közönségünknek a színházba járást.

Bakócz Tamás szerepét Dörner György alakítja Az élet kapujában

– Terveznek-e „tájolást” az évadban, ha a járványhelyzet erre lehetőséget ad?

– Terveink természetesen vannak, de a jelenlegi helyzetben korainak tartom ezekről nyilatkozni.

– Milyen hosszú távú tervei vannak a színházat illetően?

– Minden menjen így tovább, mint eddig, mert az idő engem igazolt: „Klasszikus értékek. Magyarul.” Továbbra is ez az Újszínház jelmondata.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában