2020.07.27. 14:00
Mukli István az egyik legismertebb hangszeres művésze a régiónak
Vannak a zenészek, aztán a muzsikusok, s a csúcson a művészek. A különböző zenei stílusok közötti átjárás a második csoporttól ajánlott, a legjobbak ezt gond nélkül megteszik a maguk és a közönség örömére. Mukli Istvánnal a régiónk legismertebb hangszeres művészével beszélgettünk.
A meglepetések
– Rosszul becsülted az életkoromat! Igaz, feltételezted, hogy már túl vagyok az első harmincason – mondta nevetve –, de az igazság ettől keményebb: 1941. október 9-én születtem. Számolj utána, elmúltam 78 éves… A közelben, Daruhegyen születtem, a gyermekkoromat is ott töltöttem – mondta el Mukli István.
Fotók: Balogh Tamás
A tradíció
– Mondhatjuk, hogy egy zenész családból származom, hiszen apám és a bátyám, a Gyula is hegedültek. Bár nem profiként, lakodalmakon, bálokon játszottak. Kiválóan – folytatta Mukli István, aki ezt követően is számos (tőszavas, tőmondatos) közbevetésünkre mondta el gondolatait:
– Hét-nyolc évesen kezdtem őket követni. Már kisgyerekkoromtól a zenei pályára készültem, és úgy adta a sors, vagy a Jóisten, hogy ez megvalósult.
A zeneiskolában
– A városunkba 1955-ben kerültem. Akkor kezdtem a zeneiskolába járni, ami a Görbe utcában volt.
– Amikor odakerültem, már hét éve hegedültem. Az első ottani tanévben az első három év anyagával végeztem. Utána egy kicsit lassítottam, mivel évente két normál tanévet mentem előre.
– A hivatalos tanulmányaimat Drávai Lajos bácsinál kezdtem meg. Két év múlva vettem föl a klarinétot, amihez ezen a hangszeren az első tanárom Horváth Béla volt, őt a Fejes Imre váltotta.
– Tizennyolc évesen ezen kezdtem el dolgozni az itteni Halászcsárdában. Az igényes zenét játszó Budai Mocsár Ferenc féle cigányzenekarhoz csatlakozhattam. Három évig voltam velük, sokat tanultam tőlük. Például a zene iránti igényességet és az alázatot. Több hangszeren játszó zenész akartam lenni. A klarinét után a szaxofonnal ismerkedtem meg.
Volt egy korszak, amikor zongorázott is
– Igen, azt is nagyon szeretem. A zeneiskolában melléktanszakon kötelező volt. Később, felnőtt fejjel öt évig jártam a Garai Attilához, aki a XX. század legendás jazz zongoristája és zeneszerzője volt. A mai napig odaülök ehhez a csodálatos hangszerhez.
Stílusváltás
– A Halászcsárda után a Schmidt Péterrel és a Keszthelyi Jóskával tánczenét kezdtem játszani a Kohász étteremben 1962 októberében. Akkoriban ott triók muzsikáltak, a műsort havonta egy műsoros est tette színesebbé, amiben fővárosi énekesek léptek fel.
A külföldi fellépések
– Ennek az ideje 1965-ben jött el és évtizedeken át tartott úgy, hogy rövidebb időszakokat töltöttem itthon.
– Szívesen emlékszem a Helikon nevű zenekarra, ezzel Kuvaitban, Finnországban és még egy sor helyen játszottunk a világban. A többi formációban sajnos nem magyarokkal, hanem külföldi zenészekkel dolgoztam együtt. Emlékezetes az a nyolc év, amit Németországban a Fekete-erdőben töltöttem.
A határon
– Amikor az első külföldi turném után, ami 1965-től 1969-ig tartott, hazafelé tartottam, az osztrák vámos megkérdezte, hogy jól meggondoltam, hogy hazatérek? A magyar oldalon a kollégája látva a pecsétek időpontját azzal folytatta, hogy „maga burokban született!”
– Ma is azt mondhatom neked, hogy azért jöttem haza, mert ez a hazám, és itthon érzem otthon magamat… Nem tudtam volna elszakadni tőle. Azt mondtam a feleségemnek, hogy engem sokan várnak otthon.
A foci
– A zenén kívül a másik szenvedélyem a labdarúgás. Máig minden fontos meccset megnézek a tévében, nagyon szép emlékeket őrzők róla. Amikor itthon voltam, rendszeresen kijártam az építők pályára edzésre és futballozni, mert azok a játékosok, akikkel előtte együtt játszottam a Kinizsi és a Sztálinvárosi építők csapatánál, mind ott voltak.
Újra itthon
– Ez a szakasz a híres Hangulat zenekarral zajlott 1975 és 1980 között. A Kovács János a Csoki zongorázott, a Sós Laci a Ceka basszusgitározott, a Wolmann Laci dobolt, én pedig fúvós hangszereken játszottam. Később úgy változott a zenekarunk, hogy a Mohos Pista lett a zongorista, és a Tóth Robi a basszusgitáros.
Igazi zenész kolléga maradt
– A barátság miatt mindenkivel tartottam a kapcsolatot, ezért szinte mindenhol szívesen fogadtak maguk közé, tanulhattak belőle. Ebben a régióban egészen biztos, hogy mindenkivel játszottam, aki számít. Amikor szükség van rám, szívesen segítek mindenkinek.
A legnagyobb bátorság
– Soha nem kérkedtem a zenei tudásommal, de ha valaki odajött hozzám bármilyen zenei, vagy emberi kérdésekkel, annak szívesen segítettem. A kérdező szempontjából is belefért a zenei büszkeségébe, mert a válaszomtól a saját előrelépését remélhette.
– Bár nem tekintettem magamat tanárnak, de nekem is jó érzés volt a kollégák sikeréhez hozzá járulni. A másik oldalról megközelítve is érdekes a dolog. Az életben a legnagyobb bátorság, amikor az ember saját magát vállalja, hiszen, ha valamit nem tudunk, azt nem szégyen megkérdezni!
Mitől lesz jó egy zenekar ?
– Attól, hogy öt-hat kiváló zenész játszik együtt, még nem biztos, hogy az lesz belőlük. Össze kell dolgozniuk. Az egyéni kvalitásoktól is függ, hogy ki mit vállalhat fel, és az hogyan illeszkedik az egész megszólalásukhoz.
– Találkoztunk mi már amatőr rockzenekarok koncertjén is! Ez a zenész kíváncsisága, és ilyen alkalmakkor a többi kollégákkal megbeszéli az ember a produkciót. Persze én is hallottam már olyat, amiről utóbb kiderült, hogy azt még sem szerettem volna – tette hozzá nevetve.
– Generációkat követtem végig, és beszélgettünk az előadásukról. Hiszek benne, hogy egy zenésznek egy ilyen kis inspiráció is segíthet, hogy utána még jobbá váljon.
A művész kedvenceiről
– A hangszereim: a hegedú, fuvola, klarinét, szaxofon mind lírai instrumentumok. Ilyen az alkatom is. Kedvenc zeneszerzőm? Nem tudnék választani, mert fölfoghatatlan mennyiségű dalt ismerek. A klasszikus zenében talán a legjobban szeretem a Csajkovszkij: C-dúr Vonósszerenádját. Ezt az azóta sajnos már megszűnt dunaújvárosi kamarazenekarral is játszottuk. Slágerzenében sok nekem való létezik. A mai popzenét is meghallgatom tájékozódásképpen. Kell, hogy tudjam, hogy merre halad a világ!
Mi kell ahhoz, hogy valaki jó zenész legyen?
– A tehetség és a szorgalom fontos dolgok. Ez utóbbit nem lehet kiváltani. Gyakorolni kell! A mai napig azt csinálom. Rendszeresen vannak fellépéseim, ezért is nagy szükségem van rá. Hegedülök, és ez egy nagyon kényes hangszer, amit naponta elő kell venni, mert a hiánya hamar kiderül a produkcióból.
– Örömöt ad, amikor a kezembe veszem a hangszert. A mai napig is leírok dolgokat az internetről, amiket azután játszani fogok. Emellett olyan kottagyűjteményem van, ami valószínűleg nagyon keveseknek lehet.
A sokféle zene mellett a jazz
– A fúvós hangszereket ritkábban szoktam elővenni. Főleg azért, mivel a néhány éve még az itt a városban működő Big Band, ahol én is fújtam, beszüntette a fellépéseit. A szaxofon kvartettünk is… Nagyon sajnálom, mert kiválóan szóltunk. A sokféle zene mellett a jazz-rockba is beszálltam. A maiak közül időnként a Digitál zenekarral is szoktam játszani.
Egy elismert zenész a mi régiónkból
– Van egy nagyszerű mesterünk, egy élő legenda, aki itt él a városunkban: Mukli Istvánnak hívják. Zenészként föltétlenül, de emberként is sokak példaképe lehetne. Én annak választottam – hallottuk Horváth Jánostól a Digitál zenekar kiváló gitárosától.
