Csak az alkotásról szól majd a csaknem tíz nap a művészeknek

Dunaújváros, Balatonfőkajár

Tábori Csaba (aki művészként csupa kisbetűvel írja nevét) már régen tervbe vett egy ilyen alkotótábort, már Kisapostagon is szeretett volna rendezni, ám akkor nem volt megfelelő adottságú a hely.

gészen addig nem merült fel benne, amíg egyszer meg nem hívták egy művésztelepre. Mára már divat lett, hogy módosabb műpártolók rendeznek alkotótelepet, ahová akár tíz, húsz jegyzett művészt is meghívnak. Egy ilyenen vett részt, ahol nem igazán érezte jól magát, úgy érezte sok volt körülötte a „megélhetési festő”. Úgy gondolta, ő is szívesen rendezne ilyet, de akkor már inkább azokat hívja meg, akiknek a munkásságát nagyra tartja, és baráti viszonyt is ápol velük, tehát jól is érzi magát velük. Ám az ehhez szükséges forrást saját büdzséjéből nehezen tudta volna kigazdálkodni, keresett valakit, aki szívesen támogatná az elképzelését. Dráviczki Márton elsőre igent mondott, még azelőtt, hogy tudta volna, a végén azért ő is kap valamit, minden művész egy alkotást hátrahagy a támogatónak. Ennek különösen örült, hiszen maga is gyűjti a képeket. Elhatározásán a járvány miatti helyzet sem változtatott, csak az időpont került későbbre. Természetesen a nyitónapon ő is meglátogatta az alkotókat.

Hogy miért Balla Attila, Éri Jenő és Kiss Ervin Gábor kezdett alkotni a hétvégén? Táborinak erre egyszerű, gyors válasza van: ezek harminc-, negyvenéves kapcsolatok. Persze nem napi szinten beszéltek azóta, de ezek olyanok, amik nem múlnak el. Ráadásul a képzőművészet nem egy közösségi szakma, mindenki szeret egyedül dolgozni. Itt, most négy különböző habitusú, stílusú, modorú művészről beszélünk, gondolkodásuk sem mindenben egyforma, de az értékítélet az alkotásban azonos. Ami közös, mindannyian hatvan év körüliek, és mindannyian kötődnek Dunaújvároshoz.

Az alkotásban a tábor ideje alatt semmilyen megkötés nincs, mindenki olyan témához nyúl és olyan stílusban, módszerrel, ahogyan csak akar. Tábori azért néhány kikötéssel élt erre az időszakra: A kaput be kell csukni, mert szökik a kutya, mindenki szolgálja ki magát, mintha otthon lenne, és a támogatónak adjon át egy képet a végén. Kiállítást nem terveznek egyelőre az ott készült munkákból, nincs is mennyiségi megkötés az alkotóknak. Lehet, hogy később, évek múlva már arra is sor kerül, amikor már múltja és felgyülemlett anyaga van a rendezvénynek. Tábori ugyanis szeretne hagyományt teremteni ezzel a táborral, ahol biztosan lesznek visszatérők, de újak bizonyosan. Azt biztosan tudja, hogy jövőre is igyekszik a baráti köréhez, a városhoz, a megyéhez kötődni.