Beszélgetés egy templompadon Bráda Tibor Munkácsy-díjas festőművésszel

2020.06.13. 15:30

Ezzel a munkával már valóban megkoronázom az életművem

A helyszínen felügyelte A Golgota című ólmozott üveg beépítését a Krisztus király főtemplomban a tervező és kivitelező, Bráda Tibor Munkácsy-díjas festőművész. Beszédbe elegyedtünk.

Balla Tibor

Fotó: LI

– Amikor megkapta a felkérést, hogy érezte, egy átlagos munka vagy kiváltság?

– Kevesen tudják, de a festőknél elég ritka a munka. Jövőre nyolcvanéves leszek, abszolút a vége felé jár a pályafutásom. Ez egy ajándék a jó Istentől, hogy most kaphattam meg ezt a munkát. Az életművem megkoronázása egyértelműen. Dr. Prokopp Mária művészettörténész professzor ajánlott engem erre a munkára. Baltási Nándor plébános úrral megbeszéltük, hogy van egy közös nevezőnk, a gyöngyöspatai Jessze fája, ami Jézus családfáját ábrázolja, és egy csodálatos mű. Ez a közös nevező azt eredményezte, hogy rögtön elkezdtem a vázlatozást, ami meglehetősen sokáig tartott, legalább egy esztendeig. Sokkal több variációt készítettem, mert menet közben jött egy másik közös nevező, a szent családok, ami miatt át kellett alakítani pár dolgot.

Bráda Tibor a helyszínen felügyelte A Golgota beépítési munkálatait Fotó: Laczkó Izabella/Dunaújvárosi Hírlap

– Baltási Nándor nemcsak egy kiváló művészt keresett a munkára, hanem olyat, aki lelkiségében is tud azonosulni a témával. Önhöz mennyire áll közel?

– Egy szóval? Nagyon! El kell mondjam, hogy a nagyapám és a dédapám is református lelkész volt, tehát vallásos nevelést kaptam, ez természetes. Rákosi pajtásnál egy kicsit nehéz volt a helyzetünk, el kellett költözni innen oda, szóval az egy rettenetes időszak volt. Főleg az, hogy apa nélkül, mert akkor már szegény édesapámat SAS behívóval elvitték, és meg is halt a háborúban. De anyámtól továbbra is megkaptam ezt a vallásos nevelést, de mi úgy csináltuk – már Albertirsán –, hogy elmentünk a templomba orgonát fújtatni, közben hallgattuk az istentiszteletet. Valahogy átvészeltük ezt az időszakot. Még a későbbi festményeimben is, amikor már végeztem a főiskolán, mindenütt átszűrődött a szakralitás a képeimen. Úgy látszik, ez az én belsőm egy része. Nem is érzek semmi különöst, én ebben a formában otthon vagyok. A másik, hogy a képzőművészeti gimnáziumban egy olyan osztályba jártam, ahol nagyon sokan teológiát végeztek, Gajzágó Sándor, Somogyi Győző, Kovács Tamás, Márffy István vagy dr. Vanyó László, aki pápai prelátus lett, az előző pápa egyik jobbkeze volt, és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának tanszékvezetője. Abból az osztályból négyen is teológiára kerültek, én pedig a baráti körükhöz tartoztam, tőlük is mindig ezt a szellemet szívtam magamba. A mai napig jó barátok vagyunk azokkal, akik még élnek.

– A legutóbb beépített ablak a Golgota jelenetet ábrázolja. Mi ennek a különlegessége?

– Nincs ilyen Krisztus-megjelenítés, legalábbis nem tudok róla, ahol a Madonna a keresztfa alatt köpenyes Madonnaként szerepel. Ebben az esetben, ahogy én ábrázoltam – ezt is Prokopp Mária javasolta –, az az írásszalag szövege, hogy Asszony, íme a te fiad – íme a te anyád. Evvel a mondattal tulajdonképpen a világ kereszténységét a köpenye alá vette. Ez egy csodálatos dolog, és nincs, vagy én nem tudok ilyen megfogalmazást a világon sem. Ebből a szempontból elég különleges ez az ólmozott üvegablak. Szakmailag érdekes, hogy ez egy délnyugati fal, tehát ez az ablakfelület kapja a legnagyobb fényt, és az ezen az oldalon lévő ablakokat sokkal sötétebbre kell venni, mint a másik oldalon. Ott a plébánia beárnyékolja, ott sose süt a nap. Itt viszont délben teli napsütést kap, azért kell sötétebb, hogy nagyjából azonos fényerejű kompozíció jöjjön ki a végén.

– Amikor megtudta, hogy Dunaújvárosba, egy betontemplomba kell terveznie, nem volt semmi ellenérzése?

– Sztálinvárosba? Megmondom, hogy miért nem. Tudniillik, az első nagy munkát – ami ennél sokkal kisebb volt –, Leninvárosba készítettem. Nekem már Sztálin vagy Lenin, teljesen mindegy! (nevet) Nem győzöm elégszer hangsúlyozni, hogy fantasztikus élmény volt, ami itt történt, hogy a plébános úr meghirdette, hogy színes üvegképeket szeretnének a templomba, és két hét alatt összejött hét és fél millió forint egy szocialista városban. Én azt mondom, Newton harmadik törvénye, a hatás ellenhatás szerint működhetett. Az embereket nem lehet átverni, csak egy ideig, de hosszú ideig nem. Ugyanez volt annak idején Leninvárosban, a mostani Tiszaújvárosban, ez kiderült. Maga a szakralitás emberi tulajdonság. Egy része. Egészen biztos vagyok benne.

– A következő ablakok mikor várhatóak?

– Még ebben az évben a másik kettő is a helyére kerül, már nagyon jól állunk. Megint csak azt mondom, hogy az Isten szeret engem, vagy bennünket, mert ugye itt van a koronavírus, és eddig mi Lengyelországból vettük az üveget, Jasłóból, de nem lehetett utazni, nem tudtunk odamenni, és ők nem szállítanak. Mit csináljunk? Egy kereskedőn keresztül kellett megrendelni, és azt mondták, hogy nem biztos, hogy ideérkezik a közeljövőben. Végül Spanyolországból, ahol ugye nagyon súlyos volt a helyzet, onnan megjött két hét alatt. Fantasztikus! Németországon keresztül hozták, és megérkezett időre. Észnél voltunk, és két ablakra is meghozattuk az üveget. Mert most következik Szent László, majd Szent Pantaleon, aki ugye tudjuk, hogy Dunaújváros védőszentje. Már Szent Lászlónak ki van vágva az üvege, és tíz felületet meg is festettünk, őszre legkésőbb az is bekerül a helyére. Óriási dolog ez! Magyarországon ekkora ólmozottüvegkép-megbízás most nincs, ez most a legnagyobb. Nem kis munka, több mint harminc négyzetméter egyetlen ablak.

– Ez akkor statikai kihívást is jelentett?

– Természetesen. Már a tervezésnél különösen nagy hangsúlyt kapott az ólomcsíkok, a sínek elhelyezése. Nem lehet végig egy ólmot húzni az egyik szélétől a másikig, mert akkor az „tapsol”. Ez azt jelenti, hogy szépen eltörik. Ha nincs keresztbe is vezetve ólom, ami kifeszíti. Ez a statikai része. Ezt muszáj nagyon átgondolni, különben nem lehet beépíteni. Több száz kilót nyom az egész. Szerencsére a vaskeret nagyon pontosan készült, nagyon jól meg van építve a templom, milliméterre pontos.

– A fém tartószerkezet nehézség volt, vagy be lehetett a tervbe építeni?

– Erre terveztük. A plébános úr azt mondta, neki egy ilyen fa képzete van, fára emlékezteti. Innen jött a Jessze fája és a többi gondolat. A szerkezet modern, de nem csúnya, egy erdőre emlékeztet, ami nekem nagyon fontos, hogy humánusabb. Nem egy rácsszerű szerkezet, hanem valamit mond maga a szerkezet is. Ebbe viszonylag könnyű volt bele­gondolni a többi részt. Abban megegyeztünk a plébános úrral, hogy ebbe a beton és vascső templomba valami dallamos dolog kell ahhoz, hogy ez egy élvezhető mű legyen. Amikor először beléptem, akkor megerősödött bennem a gondolat, hogy ez nagyon hasonlít a párizsi Sainte-Chapelle-re, annak az üvegeire, ott is ilyen nagyon közel vannak egymáshoz maguk az üvegmezők, és az egész vibrál. Hasonló vibrálása lesz ennek is, amikor teljesen beépülnek majd az új ablakok. A plébános úr már jelezte, hogy a kisebb ablakokat is meg kellene csinálni. Csak egyre jönnek a dolgok. Nyolcvanéves leszek, már egy kicsit nehéz, de sok fiatalember van velem. Az egyik egy restaurátor tanítványom, aki remekül átvette ezt az egész munkafolyamatot. Feleségem, Deák Ilona is festőművész, ő ragyogóan rajzol, a lányom keramikus, szintén szakmabéli, úgyhogy van segítség, és ha netán bármi történne velem, ők nagyon szépen tudják folytatni, ez már elő van készítve.

– Népszerű ez a szakma? Van, aki vinné tovább?

– Van, mert ők, a tanítványaim viszik tovább. És abszolút szeretettel. Majdnem minden restaurátor tanítványom, aki már nemcsak restaurál, hanem saját műveket hoz létre, már megrendeléseket is kap. Igyekszem terjeszteni a festők között, mert ehhez egy nagyon nagy mértékű rajztudás szükségeltetik, az ólmot nem lehet csak úgy vagdosgatni. Ez egy majdhogynem elfelejtett műfaj. Ebben egy kicsit ludasak az építészek is, mert nem terveznek olyan házakat, ahová kellhet. Most szinte egyedül, az egyház a legnagyobb megbízó ilyen jellegű ólmozott üvegben. Érzem, hogy ennek előbb-utóbb reneszánsza lesz. Én ennek nagyon örülök, és nem tartom magamban a szakmai titkokat, sőt, próbálom terjeszteni. Olyannyira, hogy a magyar festészet napjának – ami az én ötletem volt – rendezvénysorozatában mindig van üvegfestészeti kiállítás. Ezt most már elértem. Azt hiszem, hogy evvel a munkával, ha Isten is éltet, valóban megkoronázom az életművem.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában