Csordultig megtelt a pécsi Kodály Központ koncertterme

2020.01.13. 17:30

Karácsonyi kirándulás a zenei műfajok világában Rudán Joe-val és barátaival

Karácsonyi koncertet tartott Pécsen, a Kodály Központban Rudán Joe, a hazai rockműfaj egyik legnagyobb ikonja. A személyes barátság és az évek óta tartó rajongás csalt el erre a koncertre, és bátran mondhatom, hogy megérte Dunaújvárosból ellátogatni a baranyai megyeszékhelyre.

Brousil Csaba

A koncert nem volt előzmények nélküli, hiszen Joe 2018 novemberében egyszer már csurig megtöltötte zenével és érdeklődőkkel a Kodály Központ hatalmas és impozáns koncerttermét. Tavaly karácsonykor sem volt ez másképp, a jegyek nagy része még nyáron elővételben elfogyott, novemberre pedig kiderült, hogy telt ház várja majd a fellépőket. Joe hónapokig készült erre a bulira, amelyről a végeredményt átélve bátran mondhatjuk, hogy megérte. Ugyan a 2018-as buli nekem kimaradt, de Joe-t ismerve tudtam, hogy nagy igényességgel fog hozzá egy ilyen koncert megszervezéséhez, és belead apait-anyait.

A három rocklegenda

Telt ház

A koncertterem az esti hét órai kezdésre annak rendje és módja szerint meg is telt. A fiúk nem is aprózták el a kezdést, egyből egy Deep Purple-klasszikust, a Black Night című nótát játszották el big bandre hangszerelve. Ezzel meg is teremtették az alaphangulatot, a közönség a második szám refrénjét – Még egy tárral – már együtt énekelte Jokival. Gondoltam rá, hogy furcsa lesz ülős bulin hallgatni Joe repertoárját, de ahogy elkezdték, ez az érzés fel is oldódott bennem, sőt még örültem is ennek a „kötöttségnek”, mert nem volt ki-be járkálás, mászkálás, mint egy sima koncerten.

Az ünnepekre tekintettel előadták a Piramistól a Kívánj igazi ünnepet című dalt

A húzósabb nóták után jött a Kopott ház című ballada, de nem akárhogy: vonósok szálltak be Joe zenésztársai mellé, majd a Dust in the wind című opushoz megérkezett az est első vendége Makovics Dénes is, akit a szélesebb közönség a Bikiniből ismerhet, de játszott együtt Joe-val korábban a Coda zenekarban is. Ezek után következett a Gyönyörűségek völgye című szám Joe második szólólemezéről, amelynek érdekessége, hogy a tavalyi, budapesti augusztus 20-ai tűzijáték zene aláfestésének nyitó tétele volt. A Kodály Központban tűzijáték nyilvánvalóan nem volt, de volt ismét vonósok adta remek hangulatú kíséret. A hölgyek a következő számban sem tették le a vonókat, jött Joe első szólóalbumának címadó dala az Én ez vagyok, háttérben az énekes életéből vett képek váltották egymást a kivetítőn. A High­way Star zárta ezt a fejezetet, amely nóta Joe hangjának nagyon jól áll, az énekes hozta is kötelezőt, nem sunyította el a dal savát-borsát adó magas, sikítós részeket sem.

Duett Vikidál Gyulával

Evezés más vizekre

Jöttek a fúvósok, megszólalt az Éjfélkor Whisky a Go-Go, majd jazzesre véve a figurát a Feeling Good és a Nem York New York című örökbecsű nóta. Igazi kirándulás a műfajokban. Vannak persze fanyalgók, akik szerint a suszter maradjon a kaptafánál, a rocker toljon csak rockot. Velük szívesen vitatkoznék. Joe-ra nem lehet ráhúzni, hogy nem vérbeli rocker, de olyan Isten adta tehetség birtokában van, amit vétek lenne véka alá rejtenie, és nem kipróbálnia magát más műfajokban is. Szerencsére ő ezt nem is teszi. Folytatta is a kirándulást, jött Freddie Mercurytól a Crazy Little Thing Called Love, majd a Sway. Az első felvonás zárásaként pedig felcsendült az I Feel Good.

Második felvonás

Rudán Joe másodszor rendezett nagyszabású koncertet a pécsi Kodály Központban Fotók: Zsombor Pál

Ez még az előzőekhez képest is nem mindennapinak nevezhető produkcióval kezdődött. A Vivát Bacchus énekegyüttes penderült a színpadra, és előadták a Szent karácsony éjszakáján című dal humorosan átköltött verzióját, majd színpadra szólították Joe-t és közösen adták elő acapella a The House Of The Rising Sunt, ami aztán átcsapott az AC/DC High­way To Helljébe, amitől mindenkinek leesett az arca, mert ilyen kísérettel ezt a klasszikus nótát még nemigen hallhatta senki. Ezután a csavar után jött az újabb. Závodi Janó (Piramis) lépett a színpadra két operaénekes társaságában: Fodor Bernadett (szoprán) és Szerenkován János (tenor) álltak a közönség elé. Ezúttal a komoly műfajból ők kirándultak a könnyű műfajba és Joe-val elénekelték a Ha volna két életem című Piramis örökzöldet, majd fordult a kocka, és következett az Ave Maria ugyan könnyűzenei köntösben, de operaénekesi hangnemben. Hatalmas tapsot kaptak az énekesek, Joe ebben a műfajban tett kirándulása sem vallott kudarcot.

Jöttek a legendák

Folytatódott a vendégjárás, színpadra lépett Szűcs Antal Gábor, aki a közönség legnagyobb örömére eljátszotta és elénekelte a Dédapám című klasszikust. Totya maradt a színpadon, tudni lehetett, hogy Dinamit-nóta következik, ehhez pedig jött Vikidál Gyula, akit Joe nagy tisztelettel köszöntött, mint az egyik példaképét. El is nyomták a Tinédzser dalt annak rendje-módja szerint a közönség hatalmas ovációja közepette. Vikidál Gyula maradt a színpadon, következett a nagy P.Mobil-klasszikus, a Menj tovább. És ezt még lehetett fokozni, Vikidál bekonferálta A zöld, a bíbor és a feketét, Joe pedig színpadra hívta a másik metálikon Kalapács Józsefet, így trióban adták elő ezt a mindenki által jól ismert klasszikust. Ha pedig a két Joki áll a színpadon, akkor nem is következhet más, mit Pokolgép. A Jel című nótát adták elő a hangulat itt már a tetőfokára hágott, ami nem is csoda, hiszen ez a nóta is örökzöld. A zúzós tételek után következett az a nóta, amellyel Joe beénekelte magán anno a Pokolgépbe, és amelyet harminc év után is ugyanolyan tökéletesen tud hozni: a Hol van a szó. Majd jött a Rock And Roll és a finálé, erre Joe minden szereplőt a színre hívott. Meg is telt a színpad. A karácsonyi ünnepekre tekintettel közösen adták elő a Piramistól a Kívánj igazi ünnepet című dalt, amelynek utolsó soraiba a közönség is bekapcsolódott: állva énekeltek és tapsoltak az emberek. Joe még egyszer bemutatott mindenkit a színpadon, megköszönte a közönségnek, hogy eljöttek, és hamarjában be is jelentette, hogy 2020 decemberében is mindenkit szeretettel vár egy újabb ilyen hangversenyre ugyanide, Pécsre, a Kodály Központba.

Nyáron Dunaújvárosban is fellép

A koncert után megtudtuk Joe-tól, hogy idén december 29-én lesz a szóban forgó koncert a Kodály Központban, Pécsen. Azt is elárulta, hogy mint ős rock­maratonista, – aki már a fesztivál leges legelső felvonásán is fellépett még a Csörge tónál – idén nyáron is fellép a harmincadik Rockmaraton Dunaújvárosban, a Szalki-szigeten, mégpedig annak hétfői napján a Rudán Joe Banddel. Addig is érdemes ellátogatni a honlapjára – www.rudanjoe.hu – ahol a koncertmenüben lehet tájékozódni az idei fellépésekről. Itt szerepel az összes buli, ahol Joe fellép a különböző formációkkal. A dátumok folyamatosan frissülnek, időben és térben hozzánk legközelebb februárban Szekszárdon ad koncertet állandó zenekarával a Rudán Joe Banddel.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában