Tóth Jánosné

2020.01.25. 11:30

A Pro Cultura-díj: egy élet munkájának méltó elismerése

A város hagyományaihoz híven a magyar kultúra napján, január 22-én adják át a Pro Cultura Intercisae-díjat. Az evangélikus templomban rendezett ünnepségen városunk legrangosabb kulturális elismerését Tóth Jánosnénak adta át Pintér Tamás polgármester. Az alábbiakban a kitüntetett laudációjából idézünk.

duol.hu

Fotó: LI

Az idei évben jelölést kapott Tóth Jánosné, a Munkásművelődési Központ volt igazgatója.

Tóth Jánosné Végh Mária a Dunai Vasmű Vörösmarty Könyvtárának munkatársaként kezdte pályafutását 1964-ben.

A városi és üzemi feladatokat is ellátó könyvtár jó iskola volt: segítő kollégák gondos irányításával a könyvtári szakma különböző területeit megismerhette és eredményesen gyakorolhatta.

1974 változást hozott a város könyvtári életében: összevonták a szakszervezeti Vörösmarty, és a tanácsi József Attila könyvtárat, szervezetileg pedig a művelődési ház mellé rendelték. Az új könyvtár óriási vonzerővel bírt: igazi, pezsgő könyvtári élet folyt, hatalmas látogatói és olvasói létszámmal.

Tóth Jánosné az olvasószolgálati csoport vezetője lett. Szívéhez egész könyvtárosi pályája során ez a munkaterület állt a legközelebb.

Az olvasókkal való közvetlen kapcsolat során tudta legjobban kamatoztatni iroda­lom­ismeretét, olvasottságát, itt kellett a választ megtalálni a felmerülő, legkülönbözőbb olvasói kérdésekre.

Az olvasószolgálat 14 munkatársának munkáját szervezte, irányította.

Kollégái elmondása alapján mi sem bizonyította jobban vezetői rátermettségét, mint a reggeli közös kávézások, amikor is felmérte a kollégák aktuális hangulatát és ez alapján döntötte el, hogy aznap kire, milyen feladatot bízhat. Ha dorgálnia kellett, még azt is szeretettel tette, halkan szólva a renitensekhez.

A mindennapi munka mellett folyamatosan képezte magát: könyvtár szakos főiskolai oklevelet szerzett, és számtalan szakmai tanfolyamon vett részt.

Az ott szerzett ismereteket igyekezett a helyi lehetőségek szerint hasznosítani: így egyebek között az ő kezdeményezésére indult el a hátrányos helyzetű olvasók könyvtári ellátása. Felkutatták a mozgásukban korlátozott, idős, beteg vagy házhoz kötött embereket, és igény szerint havi rendszerességgel házhoz szállították az olvasnivalót.

A csökkentlátóknak, illetve vakoknak hangos könyveket gyűjtöttek, folyóiratokat járattak.

A lelkiismeretes munka jutalma
Fotó: Laczkó Izabella / Dunaújvárosi Hírlap

Rendszeresen készítettek könyvajánlásokat, bibliográfiákat. Sok-sok könyvtári rendezvény, szóló irodalmi előadás, író-olvasó találkozó valósult meg a szervezésében: a kortárs magyar irodalom szerzőinek színe-java megfordult a könyvtárban. 1982-ben a könyvtár vezetője lett. A tőle megszokott, magas szinten végezte munkáját. Jó emberismerő, jó kapcsolatteremtő személyiség.

1986-ban kinevezték a művelődési központ és a könyvtár igazgatójának – a két egység ekkor még egy intézményként működött. Tóth Jánosné fő vezetési elve volt: együtt a változó világgal. Ezért mindig törekedett a színes kulturális programkínálatra. Irányítása alatt számtalan művészeti csoport, népművészeti közösség, tárgyalkotó kör, klub és szakkör működött. Ekkorra tehető a többi között az MMK szabadtéri színpadának, valamint a sport- és játékudvarnak az átadása, a jazzklub, a Bódy Gábor filmklub elindítása, a Vasas Táncegyüttes is ekkoriban kezdte el a táncszínházi produkciók bemutatását.

Tóth Jánosné – vagy ahogyan városszerte ismerik: Tóth­né Marika 1994-es nyugdíjba vonulásáig mindig lelkiismeretesen, kimagasló szakmai hozzáértéssel végezte közművelődési munkáját.

Városunkban végzett, több évtizedes példaértékű és elhivatott kulturális tevékenységének elismeréseként Dunaújváros MJV Közgyűlése a Pro Cultura Intercisae díjat 2020-ban Tóth Jánosné Végh Mária részére adományozta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában