Hozzon reményt, szeretetet mindenki szívébe

2019.12.25. 09:30

Mennyből az angyal

Karácsony az év talán legjobban várt ünnepe. Ilyenkor a lelkünket ünneplőbe öltöztetjük, elcsendesedünk, hogy megéljük a meghitt pillanatokat családunk, szeretteink körében. Polgár Lilla, a Bartók Kamaraszínház színművésze, Márai Sándor – Mennyből az angyal című versét választotta, a vershez fűződő viszonyáról és az ünnepekről beszélgettem vele.

Varga Zsófia

Fotó: Kállai Félix

– Személyes kapcsolatom a verssel 2003-ra, kezdő színinövendék koromra nyúlik vissza. Medgyesi Mária színművésznő az akkori beszédtanárnőm javaslatára tanultam meg ezt a verset. Még mindig itt csengnek szavai a fülemben, ahogyan segített megtalálni a vers mélységeit, ahogyan instruált, ahogy elindított a pályán. Az Amerikába emigrált Márai az 1956-os szabadságharc és forradalom hatására 1956 karácsonyán írta meg a Mennyből az angyalát, amely nem egy hagyományos értelemben vett karácsonyi vers. A versben érezhető fájdalom és szenvedés, tehetetlenség mellett megjelenik a remény is egy angyal képében. Márai az ’56-os eseményeket követően Budapestre hívta a remény angyalát. Ezzel a verssel most én is elhívok egy angyalt önökhöz, hogy hozzon reményt, szeretetet és boldogságot mindenki szívébe.

– Mit jelent számodra a vers?

– Hogy a karácsony nem mindig a pompáról, csillogásról szól. Ilyenkor az emberek leülnek az egész évi rohanás után a családjukkal és reménykednek abban, hogy jövőre is, ha megadatik, akkor ugyanúgy együtt lehetnek egészségben. Nagyváradon születtem, és a rendszerváltás után költöztünk Magyarországra, egy kis darab ott maradt belőlem. Utána a család is szétszakadt, elváltak a szüleim, és nagyon ritkán adatik meg, hogy együtt legyünk.

– Mióta megszületett a kisfiad, azóta miben változott meg a karácsony?

– Abszolút ő van a középpontban, minden körülötte forog, és beragyogja a mindennapjainkat, rengeteget tanulunk tőle és töltekezünk belőle. Csodálatos érzés anyának lenni!

– Hogyan készültök a karácsonyra?

– Szeretjük a különleges ételeket, sokszor kísérletezünk az ízekkel, főleg a férjem, aki imád főzni. Állandóan valami újdonsággal rukkol elő karácsonykor. A karácsonyfát eddig én díszítettem, lehet idén már a hároméves kisfiam is segíteni fog. Tavaly még összetörte a díszeket, idén talán együtt fogjuk díszíteni a fát, és a díszek is megússzák, felkerülnek a helyükre.

– Új év, új kihívások?

– Egy hete kezdtük el a Gyerekrablás a Palánk utcában próbáit. Kondorné Mártika szerepét játszom benne, ő az „elrabolt” kisfiú édesanyja. Nagy várakozás előzte meg a próbafolyamatot, mivel Szemán Béla rendező többfordulós szereplőválogatást tartott a gyerekeknek, akik nagyrészt a saját diákjaim közül kerültek ki, a Violin Alapfokú Művészeti Iskolából. A produkció 20 gyerekszereplőjéből 15 a mi diákunk, és nagyon büszke vagyok rájuk. Most együtt játszhatom a tanítványaimmal, ami szuper dolog lesz. Január 31-én lesz a bemutató, majd utána egyből beleugrunk a következő feladatba, ugyanis a Jónás könyvét fogjuk színpadra vinni Győrfi Csaba rendezésében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában