Visszatérő alkotó tárlata nyílt az evangélikus templomban

2019.12.17. 10:00

Kaizler Gitta újabb kiállítása

Advent harmadik vasárnapjának delelőjén ismét tárlatot nyitottak az evangélikus templomban.

Balla Tibor

Fotó: ZSEDROVITS ENIKO

A kiállító, Kaizler Gitta festőművész visszatérő vendég a templom galériájában, olyannyira, hogy egy másik válogatása is látható éppen a kisapostagi evangélikus templomban. A megjelenteket Stermeczki András lelkész köszöntötte, aki elmondta, hogy bár az öröm lángját gyújtották meg, ám az örömük nem lehet teljes, mert elvesztettek egy értékes, pótolhatatlan embert, aki gyakran fordult meg köztük, tárlatot is nyitott már meg itt.

A megnyitó szereplői, így a lelkész is kapott ajándékot
Fotó: Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

Egy rövid imádság erejéig a megnyitó közönsége megemlékezett Jakóné Fekete Terézről. Petőfi Sándor Jövendölés című költeményét Sikóné Nagy Ágnes interpretálta, majd Szente Tünde szociológus megnyitóbeszédében egy lapunkban korábban megjelent interjút citált, amelyben az alkotót Pentele festőjeként aposztrofálta. Felvetette egy gyűjteményes katalógus elkészítésének szükségességét. Az alkotó maga is mély fájdalommal búcsúzott Terikétől, és a kiállítást az ő emlékének ajánlotta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában