Elsöprő szenvedélyről, mindenféle giccs nélkül

2019.11.02. 17:00

A dühöngő medve ereje

Amikor bele­gondolunk, mitől olyan jók az adaptációk, arra kell rájönnünk, hogy talán azért, mert aki alapvetően regényíró, az esélyesen sokkal színesebb lelki világgal bír, mint aki „csak” forgatókönyveket ír.

Tóth Alexandra

A Szenvedélyek viharában egy újabb ékes bizonyíték a kilencvenes évek filmes produktumainak nagyságára.

Vannak nagyon jól eltalált címfordítások, de ez most nem az. Eredeti címmel valami olyasmi lenne, hogy az Ősz legendái, végignézve a nagyívű mozit, a művészibb lelkületű nézők pedig erre bólogatnának igazán lelkesen. Főszerepben a Ludlow család áll, az Antony Hopkins által megformált ezredessel és három, nagyon különböző személyiségű, de egymást és apjukat tiszta szívből szerető fiúkkal és a mellékszereplőként funkcionáló, de a történet folyamát kézben tartó és színesítő, civilizált – a szó nem pejoratív értelmében – indián családdal. Az ezredes az isten háta mögött lakik fiaival, és semmi mást nem akar, csak a gyönyörű természettel harmóniában, békében élni, távol az erőszaktól. Aztán mégis jön a háború, ahol az ezredes a három fiúból elveszt egyet, Samuelt (Henry Thomas). Samuelt várja otthon menyasszonya, a végzet asszonya szerepet kapott Susannah (Julia Ormond), de belé szerelmes Alfred Ludlow (Aidan Quin) és Tristan is (Brad Pitt.) És eljutottunk ahhoz a színészhez, aki viszi hátán a filmet, bár ilyen színészi gárdával elég szoros volt a verseny.

Tristan élete annyi kalanddal van tele, amennyit követni is nehéz, és ahogy azt Egy Döfés, az öreg indián narrálja a filmben, „a dühöngő medve ereje lakik benne.” Amíg őt sodorja az élet jobbra és balra, ugyanez történik a Disney hercegnői magasságokba emelkedő (vagy inkább mélységekbe zuhanó) Susannah-val, emberek halnak meg és újak születnek, de a medve ereje örökké Tristanban tombol.

Bár a főszereplő egyértelműen Pitt, ez nem egy szépfiús mozi, a tájak csodásak, de a látvány nem akarja ellopni a sztorit, szívszaggatóak az érzelmi töltetek, de nem romantikus giccset látunk, és dúl a háború anélkül, hogy háborús mozit néznénk. A film nem sarkítja ki a történetet egyik véglet felé sem, csak magával repít és hagyja, hogy eluralkodjon rajtunk az egész. Több mint két óra játékidőbe sűrített életek és sorsok, amik végül mind abba vesznek bele, hogy egyetlen embert szerettek. És hogy miért lenne sokkal jobb meghagyni az eredeti címet? A film végére kiderül.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában