Skicc Művészeti Egyesület

2019.08.24. 13:00

Szabadon alkothatnak tíz napig az arborétumban

Augusztus 20-án tíz napra képzőművészek vették birtokba Nagyvenyimen a Szent Bernát Arborétumot.

Balla Tibor

20190823 Nagyvenyim SKICC alkotótábor Négyesi Ádám Laczkó Izabella LI Dunaújvárosi Hírlap

Fotó: LI

Ezen a helyszínen még csak első alkalommal járnak, de az alkotóközösség, a tábor már komoly múltra tekinthet vissza. Pats József képzőművész és fia, Pats Dániel, az alkotóközösség motorjai elmondták, hogy már nemzetközi alkotótelepként is a nyolcadik az idei, de pusztán hazai művészek részvételével 2008-ban rendezték meg az első Skicc tábort.

Sokáig úgy nézett ki, idén nem is lesz tábor, ugyanis nem volt helyük. Bár Kisapostag továbbra is a tábor mellé állt volna, de helyet már nem tudtak biztosítani nekik. Ekkor keresték meg Melkovics Jánost, aki készséggel keresett segítséget számukra.

Bácsi Sztella nem először jár a Skicc alkotótelepén, már évek óta vissza-visszatérő vendég
Fotók: Laczkó Izabella/Dunaújvárosi Hírlap

Nagyvenyim befogadta az alkotótábort. Olyannyira, hogy az esemény fővédnöke: Vargáné Kaiser Katalin, Nagyvenyim polgármestere lett, és az önkormányzat beállt a támogatók közé: a szükséges anyagköltséget és étkezést biztosítja a művészeknek. A Skicc vezetői azt szerették volna, ha alkotóházként is használhatták volna az arborétum egyik épületét, de későn fordultak az önkormányzathoz, már lezárultak a pályázati lehetőségek. Így a rendház épületét vehették birtokba, de csak ideiglenesen, a tábor idejére.

A résztvevő művészek szabadon alkothatnak, semmi kötöttség, tematika nincs, mindenki azt és azzal a technikával alkot, amiben a legjobb, így tudják a színvonalat tartani. Persze vannak apró kivételek, az egyik támogató barátilag kérdezte meg, nem festenének-e lámát, mert a fia imádja a lámákat. Ugye nem kell mondani, hogy készült lámás festmény? Mindemellett valódi alkotóközösségként dolgoznak, mindenki igyekszik a saját stílusát még jobban kiforralni, és ebben segítik is egymást.

Négyesi Ádám különleges, kalligrafi kus munkáival

A késői időpontválasztás miatt mindenki még nem érkezett meg, de remélhetőleg teljes lesz a lista: Bácsi Sztella, Tóth Tünde, Kovács Klotild, Szenográdi Szabina, Bellák Ica, Bakos Zsuzsa, Kácsor Tünde, Dobos Viktor, Négyesi Ádám, Várkonyi György, Móder Rezső, Pats József, Pats Dániel, Kecskés Róbert (Erdély), Lex Glushkevich (Berlin), Haller Szilveszter és Kosztolányi György.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában