megmutatták tudásukat

2019.05.13. 09:00

Színes, fergeteges forgatag volt a néptánctalálkozó

Bár a hét végi szeszélyes időjárás kissé próbára tette a vasárnap negyedik alkalommal megrendezett Pünkösdi Rózsa Gyermek-Néptánctalálkozó résztvevőit, akik így nem a Munkásművelődési Központ udvarán, hanem a szomszédos iskola tornatermében mutatták meg tudásukat, szerencsére a hagyományos Városháza téri Táncforgatagot megtartották!

Pekarek János

Már a felvonulás is igen látványos volt: ahogyan a népviseletekbe öltözött kisebb-nagyobb gyermekek végigvonultak az úton az MMK-tól a városházáig. Hanem aztán, amit csupán csak ízelítőnek szánva bemutattak az ott egybegyűlteknek, az rendkívül látványos volt!

Csodálatosan sikerült a Városháza téri táncforgatag!
Fotó: Laczkó Izabella/Dunaújvárosi Hírlap

Igazi toborzója az ilyesmi a népi táncnak! A Dunaújvárosi Vasas Néptáncegyüttes különböző csoportjai mellett jöttek együttesek Beloianniszból, Kakasdról, Madocsáról, Szalkszentmártonból is, összesen közel háromszázan. Tizenhét koreográfiában mutatták be tudásukat, miközben az élőzenés kísérő muzsikáról a Kóborzengő együttes gondoskodott.

 

A Városháza téri kedvcsináló produkciók után az MMK-ban többek között májusfa állításával is gondoskodtak a népi hagyományok továbbéléséről, és itt választottak pünkösdi királyt és királynét is a résztvevők közül, mégpedig öt állomásos vetélkedő keretében, amelyen a hagyományokban való tájékozottságukat is próbára tették.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában