Kórusműveket hallhattak

2019.05.10. 08:00

A Daloló szerda keretében kínálnak programot

„Az éneklés szeretete közösséget kovácsol” – ennek jegyében a közösségek hete első programjaként a kórusműveket kedvelőknek nyújtott feledhetetlen élményeket a második alkalommal megrendezett nyílt, kiterjesztett kóruspróba.

Horváth László

A Fontana Női Kar szervezésében május 8-án, szerdán délután a nagyvenyimi katolikus templomban három kórus részvételével folytatódott a tavaly megkezdett népszerű zenei sorozat, a Daloló szerda – mondta lapunknak az esemény megnyitója előtt Mogyorós Mária, a Palágyi József Művelődési Ház vezetője. A Daloló szerda egy kiterjesztett énekkari próbának is nevezhető, ahol a rendező együttes nyilvános körülmények között fogadja a meghívásra igent mondó környékbeli énekkarokat, és együtt dalolnak mindannyiunk örömére.

A nagyvenyimi Aranydaru Dalkört ezúttal a Daloló szerda nyitó fellépőjeként hallhattuk
Fotó: Horváth László

A rendezvény egyben csatlakozás is a Közösségek hete programhoz, amely évente ismétlődő országos programsorozat. Ez gyakorlatilag arról szól, hogy egy hétig a részt vevő települések, közművelődési intézmények és a hozzá köthető önfejlesztő csoportok bemutatkoznak, egymással kooperálnak, vendégeket hívnak. Ezúttal a szervező Fontana Női Kar mellett látható, hallható volt a nagyvenyimi Aranydaru Dalkör, valamint a program vendégeként a perkátai Vox Karitatis Kórus.

A Közösségek hete második programjaként pedig május 10-én, pénteken, azaz a mai napon 18 órától a Palágyi József Könyvtárban Németh László, az Erdőjárók túraegyesület túravezetője tart vetítéssel egybekötött élménybeszámolót – hallhattuk az idei Közösségek hete kulturális programról.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában