Kihirdették a vers- és prózaíró pályázat eredményét, és átadták a díjakat

Dr. Bérczessy Lajos a prózakategória második díját kapta, amelynek átvételekor komoly tanár úr volt, de szinte újjászületett a Misztrál zenekar koncertjén!

– A vers és a zene együtt nagyon jó, és ha olyan verseket találnak a muzsikusok, amiket meg tudnak zenésíteni, akkor az dupla öröm a közönségnek. A mosolygás pedig az alaptermészetem. Kispróza- kategóriában indultam, és mivel nem volt kikötés, hogy ez legyen az első publikáció, egy olyan művel neveztem, aminek már komoly előélete van. Így például már szerepelt egy korábbi antológiában, sőt már színházban is felolvasták ezt a novellámat, ami az egyik kedvencem, és természetesen Dunaföldvárról szólt. Van egy másik nagyon kedves novellám is, ami szintén Dunaföldvárhoz kötődik. Sok személyes élmény él bennem, és akiket megírok, azok létező, élő alakok. Például Tamás István nagyon jó barátom volt, akit az Irodalmi kávéházban egy önálló esten idéztünk meg. Egyszóval Földváron az ember lélekben mindig itt van egy kicsit.

A kötődés

– Ide jártam a Magyar László gimnáziumba, és a feleségem is az osztálytársam volt. Mindig is szerettem ezt a várost. A kapcsolataim régre vezetnek, amikor még Götzinger Karcsi volt a művelődési ház igazgatója, és elég komoly kulturális élet folyt az irányítása alatt. A Vár átadása idején ott üldögéltünk, és a Gábor Pali egy gyönyörű szép elő­adást, egy Passiót tervezett a Kálváriára. A terveket a Mengele Ferivel együtt hallgattuk végig. Sajnos a Pali hamar elment, és bár a Kálvária elkészült és szép lett, de az elő­adás sajnos elmaradt.

– Mit jelent önnek az írás, a kitárulkozást, vagy valamilyen üzenet átadását?

– Elég nehéz pontosan meghatározni. Van az embernek egy ötlete, és akkor azt megírja. Ez akár egy zeneszerzőnél is így van, hogy belül elhatározódik benne egy ötlet, vagy egy téma, amit annyira jónak gondol, hogy meg kell írnia, hátha másnak is tetszeni fog. Ez nagyon sokszor találkozik a közízléssel, azt mondják rá: hogy ezt jó elolvasni! Élvezik az eléjük került művet. Ma is írok és a novella a kedvenc irányom. Bár nemrégen egy szatírikus verssel egy országos pályázat második helyét szereztem meg.

– Milyen eszközt használ az íráshoz?

– Régebben írógéppel dolgoztam, ma már számítógéppel. Ez nem új keletű dolog, mert korábban tíz évig újságíró voltam. Utána kerültem az egyetemre oktatni.

– Mivel foglalkozik a mostani napjai során?

– A kommunikáció-tudománnyal. Ebbe nagyon sok mindent bele lehet vinni, az irodalmat, a zenét, általában a művészeteket, mert ez mind összefügg. A művészet nem egy önálló dolog, hiszen ha csak a kilenc múzsát nézzük, vagy a négy őselemet, vagy a hét szabadművészetet, ezek mind összefüggnek.

A szelíd kalandor

Bár az óra még koraestét mutatott, de a kalandos életű B. Horváth István a díja átvétele után mégis sietős léptekkel akarta elhagyni az épületet. Ez a legjobb pillanat egy villáminterjúra, vagy néhány szikrázó pillantás csiholására, ezért aztán azonnal az útját álltam a szerencsémre barátságos alkotónak.

– Kalandos, nem föltétlen követendő volt az életutam. Pontosan elég nehézséggel harcoltam, amiért magamat okolhatom. A nehéz időszakokat lezártam és nyugodtan állhatok az unokáim elé. Egyébként én is Duna-parti, bajai gyerek vagyok, a nevem elején található B betű is erre utal. A Dunaföldvár című versemet díjazta a zsűri. Nagyon örülök az elismerésnek. Nem ez az első alkalom, amikor a nagy nyilvánosság elé léphettem, hiszen az írásaim nyomtatásban is megjelentek, sőt voltam már érettségi tétel is.

A kapocs

– Ez egy ihletett, tehát az élményeim alapján született alkotás. Az érintettségemet az jelenti, hogy sokat jártam itt, és gyakran át is utaztam rajta. A szívemhez nőtt ez a város. Amikor megláttam a pályázati felhívást, azonnal az írás mellett döntöttem. Egyből utánaolvastam, hiszen nyilván nem ismerhetek minden idetartozó híres személyiséget, vagy helyet. Egy idő után szépen összeállt az anyag – folytatta villáminterjúnkban a korábbi gondolatait B. Horváth István a díja átvételét követően.

– Dunaföldvár nem csak egy kellemes emléket jelent a számomra. Farkas Ferenc kertész barátomhoz jártam ide át, aki most már Előszálláson él. Ő az akkori híres Ónody kertészhez járt ide tanulni. Később másfél évre dunai hajós is lettem, és akkor is itt haladtam el a város mellett, sőt volt úgy, hogy vagy Solton, vagy ezen a felén kötöttünk ki, és meglátogattam az ismerős helyeket, például azt a nagyon szép, panorámás kempinget is.

A pályakezdő

Szabó Bence a Magyar László Gimnázium kilencedikes tanulója a verskategóriában kapott különdíjat.

– A Dunaföldvárhoz fűződő gondolataimat és érzéseimet írtam meg a versemben. Nem megy könnyen, de megpróbálok arra törekedni, hogy amit a papírra fektetek, azok igazak és lényegre törők legyenek. Fontos, hogy ki tudjam fejezni az érzelmeimet. Ez volt az első olyan munkám, amit beküldtem valahová. Mellette gitározok és énekelek, ezért a dalszövegeimmel már korábban is bemutatkoztam. Most úgy érzem, hogy ez az elismerés lendületet és erőt adhat a további hasonló feladataimhoz is.

Hisz a mesék erejében

Kovács Dórának, aki egy mesés tevékenységgel dicsekedhetett, a prózakategóriában ismerték el a teljesítményét.

– A történetemben egy „levéllel” jelentkeztem, amit egy negyven év feletti hölgy írt a nővérének. A mesélő szerepébe képzeltem magamat, akinek a Földvárhoz kapcsolódó gyermekkori emlékeit jelenítem meg. A személyes kötődésben nem a mindenki által ismert képek, az utcák és Vár, hanem a személyes környezet jelenik meg. A cipész műhelye, a lángos íze, az egykori buszmegálló helyszíne, és a mellette lévő telefonfülke, ami akkoriban egy nagyon klassz találkozási pontnak számított – mondja Kovács Dóra. Majd hozzátette:

– Ma már nem itt élek, de szerintem ez a város mindenkinek megfogta a szívét, aki itt töltötte a gyermekkorát. Ez az a világ, ahová sokféle érzelmi segítségért, vagy összehasonlítási alapért visszanyúlunk a későbbi életünk során.

– Az utóbbi néhány hónapban a korábbihoz képest gyakrabban írok. Lehet, hogy nem számítottál ilyesmire, de meséket! Ugyanis mese- és művészet-terapeuta vagyok. Hiszek abban, hogy a mesebeli képeknek gyógyító erejük van. Ezért mindannyiunknak szükségünk van rájuk, mert a mese megnyitja a lelkünket. Szerintem, aki jelentkezik egy ilyen megmérettetésre, leg­alább titokban reméli a végső sikert. Én is így voltam vele, és most nagyon jólesik, mert meglepett, hitetlenkedtem, zavarba hozott, de nagyon örülök neki. Gondolom, lendületet fog adni nekem ez az elismerés – zárta gondolatait Kovács Dóra.