„Abban nem hiszek, hogy van jó és rossz közönség, a néző arra reagál, amit aznap este lát”

Mikor döntötted el, hogy színész leszel, miért választottad ezt a hivatást?

A Móriczba jártam általánosba, a szüleim részéről szerintem csak annyi volt a szándék velem és a nővéremmel, hogy kultúrakedvelő gyerekek legyünk. Általános iskola negyedik osztályába jártam, amikor a Bartók színház elkezdte a Légy jó mindhalálig szereplőválogatását. Jelentkeztem és beválogattak, innentől kezdve kezdtem beleszeretni a színház világába. Akkoriban még nem tudatos hivatástudat vezérelt, hanem ez érdekelt, foglalkoztatott. Amikor elvégeztem az általános iskolát, már úgy kerestem gimnáziumot, hogy hol van drámapedagógia, így a Bánkit választottam. A négy év, amit ott töltöttem meghatározó és remek időszak volt, már elsőben csatlakoztam a drámaszínjátszó csoporthoz, versmondó versenyeken vettem részt.

Érettségi után már tudtam, hogy a színművészetire szeretnék jelentkezni, vagy ha nem jön össze, akkor egy színistúdióba megyek, addig amíg nem próbálom meg újra a felvételit. Engem elsőre nem vettek fel, már az első rostán kiestem, utána a Pesti Magyar Színiakadémián töltöttem két évet, nagyon izgalmas időszak volt, mert ott volt egyfajta iskola stúdiómunka, közben részt vettünk a színházban, mint gyakornokok kisebb szerepekben. Amikor felvettek a színművészetire Zsámbéki Gábor és Fullajtár Andrea osztályába, az nagyon más rendszer volt az akadémiához képest, az egyetemen az első három év zárt műhelymunka. Az egyetem olyan volt, mint egy inkubátor, a szó jó értelmében persze.

Kik voltak azok, akik a legnagyobb hatással voltak rád?

Nagyon örülök,hogy ez a két ember volt az osztályfőnököm. Egyrészt mert úgy gondolom, hogy szakmailag két megkérdőjelezhetetlen, egészen elképesztő emberről van szó, másrészt pedig nagyon jó volt az osztályunk összetétele, amelyet ők válogattak össze. A mai napig fontos és meghatározó ember az életemben Bagó Gizella, hangképző tanárom, szinte édesanyám volt az egyetem alatt. Neki az a diplomaajándéka, hogy nem engedi el a növendékei kezét, bármikor meg lehet őt keresni, ha bármilyen gondod van.

Zsótér Sándor és Horváth Csaba óriási hatással voltak a fejlődésemre, a velük való közös munka alatt megtanultam, hogy hogyan gondolkozzak magamról, a szakmáról, egy anyagról, a szerepről amivel foglalkoznom kell, hogy annak hány aspektusa van, amit az ember nem gondolna rögtön. Ha minden igaz januárban Horváth Csabával ismét dolgozni fogok Bertolt Brecht: Baal című darabja kapcsán, aminek nagyon örülök. Nagyot nyitottak rajtam, hogy majd színész lehessek, hogy magabiztosabb legyek, hogy legyen egy egészséges képem magamról, amit használni tudok. Emlékszem a gólyatábor alatt volt egy végzős srác, aki azt mondta, hogy mindegy hogy mondjuk 15 év múlva színész leszel-e még, de azt tudnotok kell, hogy van öt évetek ezen az egyetemen, amire semelyik másik iskola sem képes, tehát csak magaddal kell foglalkoznod, azzal hogy ki vagy, mit akarsz, hol a helyed. Nagyon megfogott ez a gondolat.

Hogyan szoktál megközelíteni egy szerepet?

Ez munkafolyamat- és rendezői koncepció függő is lehet és az sem mindegy, hogy mekkora a feladat. Azt nagyon megtanultam, hogy akármilyen is az aktuális anyag, arra kell szorítkozni, azt kell kihozni belőle, amit abból ki lehet olvasni. Sokszor érzem azt, hogy embereket elvihet az, hogy olyan dolgokat rak a karakter mögé, amit a néző nem fog tudni dekódolni. Azt tudja kódolni, amit elé tárunk. Ami még lényeges számomra, a magabiztos szövegtudás. A szövegtanulás az, hogy tudom miről beszélek, ha egy színész nem tudja a szöveget, akkor hogyan kommunikál a nézővel, hogyan közvetíti azt, amiről ő maga sem tudja, hogy mit jelent.

Közvetlenül színpadra lépés előtt mi jár a fejedben? Izgulós típus vagy?

Szavalóversenyek előtt mindig nagyon izgultam, azért nem annyira, hogy tördeltem a kezem, vagy folyt rólam a víz. A színházban már magam mögött hagytam ezt, vagyis az egészséges drukk jelen van, de nem több és szerintem ez a felkészültséggel függ össze. Tudnia kell az embernek, hogy miért csinálja ezt, hogy miért gyűlt össze 50 ember a Házi Színpadon nézni engem és miért van 1100 a nagyszínpadon és miért megyek fel a színpadra. Ha ezt tudom, akkor az jófajta lendületet ad. Akkor vagyok frusztrált, szorongó a színpadon, ha nem mindig tudom mit miért csinálok, ha nem vagyok kész, nem állt össze az egész. Engem az külön motivál, ha a körülmények nem adottak, ha kevés a próbaidő, ha rövid idő alatt kell megcsinálni valamit. Ilyenkor sok felesleges apróság azonnal kiszűrődik.

Ha egy nap több darabban játszol, hogyan tudsz egyik szerepből átszellemülni a másikba?

Ezen az segít egyedül, ha rutint szerez az ember, nekem legalábbis ez a tapasztalatom. Tavaly sok előadásba kerültem be, a Vígszínházba is úgy érkeztem, hogy a Pál utcaival kezdtem, amit bepróbáltam, aztán következett beugrásként a Dzsungel könyve, tavaly a Padlás, a Háború és békében a próbafolyamat második hetében vettem át egy nagyobb szerepet. Amikor olyan hétvégém van, hogy végig játszom, akkor nem tudok ott maradni sehol, mondjuk hogy megigyak egy pohár bort, hazamegyek, mert nekem kell annyi idő, hogy pihenjek.

Az általad játszott szerepek közül melyik áll a legközelebb hozzád?

A Háború és Békét nagyon szeretem, nagyon jó szívvel emlékszem vissza a próbafolyamatra, jó volt Alekszandr Bargmannal és a stábjával dolgozni. Mivel sok szereplővel dolgozó darab, több emberrel sikerült megismerkednem, azt tartom áldásos kapcsolatnak, ha a munka által tudunk egymáshoz közel kerülni, megvan a közös élmény, amiből utána valódi kapcsolatok születhetnek. Nagyon jó volt a stáb, nyitottan és barátian álltak hozzám, az nagyon kellemes érzés volt és megéreztem ennek a színháznak azt a fajta családi légkörét, ami az erőssége ma is.

A másik kedvencem a Színművészeti Egyetemen jelenlegi is futó darab, Tárnoki Márk rendezte és Félelem és fogcsikor a címe. Nagyon szerettem vele dolgozni, mert az olyan munka volt, ahol nagyon jó csapat gyűlt össze egy nagyszerű ügy érdekében. Nagyon nehezen tudtunk próbát egyeztetni, mert mindenki játszott már valamelyik színházban, nagyon szorított bennünket az idő és a mostoha körülmények kovácsolták össze a csapatot és egy borzasztó jó darab lett a végeredménye. Nagyon jó visszajelzések érkeztek róla.

Előadás közben mennyire tudod a nézőket megfigyelni?

A Vígben a nagyszínpadon annyira nem tudom, mert a harmadik sornál hátrébb nem lehet ellátni. Egyedül a Pál utcai végén, amikor kifelé éneklünk, de ez egy előre felvállalt dolog, ott az a fontos, hogy a zenei tartalommal megszólítsuk a nézőt. Kisebb térben lehet a nézőkkel történő kapcsolat érdekes, ilyenkor közelebb érzem magamhoz a nézőket, így a reakciójukat, ritmusukat jobban tudom érzékelni. Azzal, hogy a néző hogyan van jelen és hogyan tud fogadni, alkotója egy előadásnak. Abban nem hiszek, hogy van jó és rossz közönség, a néző arra reagál, amit aznap este lát. A színház nem olyan, mint a tévé, hogy megy valami és mellette lehet bármi mást csinálni, a néző azzal fog foglalkozik, ami a színpadon történik, ha én beszélek, akkor arra fog figyelni. Amikor rossz passzban vagyok, azt is érzékelni fogja. A nagyszínpad az egészen más mechanika, ott sokkal nagyobb merítésű érzelmi, értelmi közösségi állapotnak kell megszületnie, ami szintén nagyon jó és izgalmas.

Rendezés tekintetében mit szeretsz jobban, amikor korlátok közé vagy szorítva, vagy amikor szabad kezet kapsz egy szerep megformálásánál?

Mindkettő nagyon értékes szerintem. Az nagyon jó iskola, amikor egy másik ember vízióját az utolsó centiig megvalósíthatja az ember. Ha van egy nagyon erős koncepciója, amit tudok értelmezni, lefordítani, akkor az nagyon izgalmas munka, amikor van az embernek egy saját elképzelése a dolgokról, mégis oda kell tördelnie magát a szerep mellé. A másik fele is nagyon izgalmas, amikor az ember szabad kezet kap, vagy ami még jobb, együtt gondolkozhat a rendezővel. Ezeket a munkákat szeretem leginkább, mert ilyenkor mindenki ügyévé válhat az adott próbafolyamat. Az nagyon jó, ha partnernek tekint a rendező, ha a dramaturgot is annak tekinti és ő is aktívan részt tud venni a közös gondolkodásban. Sokkal gyümölcsözőbb az ilyen felfogás szerintem.

Nem lehet csak úgy elmenni a téma mellett, gondoltad volna, hogy a Pál utcai fiúknak ekkora sikere lesz?

Nem. Nyilván érezhető volt, hogy benne van a lehetőség ez valami nagy dolog lehet, de biztosat nem lehetett tudni. Nagyon erős stáb dolgozott rajta, nem akármilyen nevek írták a szöveget, zenét,kezdve Dés Lászlótól, Geszti Péteren át, egészen Grecsó Krisztián és Radnóti Zsuzsa munkájáig. De nem hiszem hogy bárki erre fel volt készülve, hogy ebből ekkora őrület lesz. Az jól esik az embernek, ha gratulálnak neki, de a rajongást nem tudom értelmezni. Nem foglalkozok ezzel a részével az egésznek, ha így tennék akkor erősen torzulhat az összkép. Nekem ez a darab volt az első gyakorlatom fővárosi színházi közegben, rendkívül jó embereket ismertem meg, akikkel napi munkakapcsolatban vagyok.

December ötödikén volt a premierje a Kozmikus magánynak, amit Király Dániel rendezett, milyen volt együtt dolgozni vele?

Tavaly említette nekem, hogy van egy ilyen terve, keveset árult el abból, hogy mit és hogyan szeretne megvalósítani. Dani például pontosan az a rendező, aki szabad kezet ad. Nagyon izgalmas a darab, ez egy sci-fi történet. A címében is benne van a magány szó és erről a legjobb az űrben beszélni. Azt kutatjuk, hogy honnan jöttünk, hova tartunk és erre nagyon jó helyszín egy magányosan sodródó űrhajó. Óriási Csillagok háborúja rajongó voltam,mindig is imádtam a sci-fi történeteket, szóval ez a darab számomra jutalom. Nagyon élvezem, ha valami olyan van a színházban, amit főleg filmeken látunk, ha megjelenik nem filmes megoldásokkal a színpadon valami. Nekem például nagy élmény volt Kovács D. Dánieltől a Heilbronni Katica, fantasztikus előadás volt, rengeteg filmes elemmel dolgozott, ami remekül működött a színpadon. Szerintem ez az a fajta megközelítés, amire szükség van, ha van valami csavarása a dolgoknak, vagy látványban, tartalmában vagy zeneileg kell hogy adjon valami pluszt.

Mit csinálsz akkor, amikor éppen nem a színházzal foglalkozol?

Nyáron, amikor volt szabadidőm, akkor rendszeresen úsztam, nagyon szeretem a vizet. A mozgás mindig is része volt az életemnek, karatéztam, néptáncoltam. Nagyon szeretek sétálni, minél többet próbálok olvasni. Imádom a mozit, azt az élményt, amit a mozi ad. Egy ideje egy háziállaton gondolkozok, még lehet kevésnek érzem magam ahhoz, hogy bevállaljak egyet. A lakásomat szeretném feldobni pár növénnyel, a belvárosban sok a betonfal..

Milyen gyakran tudsz hazajönni Dunaújvárosba?

A szüleim ott élnek, sajnos nagyon keveset tudok elmenni hozzájuk, ezért inkább ők jönnek hozzám. A karácsonyi időszak is nagyon sok szervezést igényel, mert sok előadás lesz azokon a napokon is.