Fanatizmus drámában, két órán keresztül

Aztán van egy nagyon csúnya és nagyon igaz mondás: azt a lovat kell ütni, amelyik húz. Ha pedig van valaki, aki elhivatott, tehetséges és ütik, mint a lovat, akkor eredményként kapunk egy elpazarolt tehetséget, akinek romokban a lelke, az élete és az önértékelése. Láttunk már ilyet, és mondhatjuk, hogy ez már egy alapvetés, de nemcsak a hatásvadász filmekben, hanem a való életben is.

A Whiplashben ezt követhetjük végig, egyébként remegő gyomorral. Az idegtől, a sajnálattól és az elképedéstől remegő gyomorral. A Whiplash nem a dobolásról szól, a hangszer és a játék csak egy eszköz, az üzenet viszont sokkal több: jobb lesz attól a teljesítmény, ha terrorban tartjuk azt, akitől a magas szintű eredményt várjuk? Meddig mehet el egy tanár, ha motiválni akarja a diákját? Egyáltalán, motivál az valakit, ha hozzávágnak egy cintányért vagy torka szakadtából üvöltenek vele?

A főhős, Andrew karakterével már a film elején szimpatizálunk. Egy elképesztően fanatikus srác, aki példaképeihez hasonlóan világhírű dobos szeretne lenni, ennek érdekében minimalizálja a társasági életét is. Noha van egy teljesen jelentéktelen barátnője, barátai nincsenek és minden szabad percét gyakorlással tölti. Bekerül a híres zenetanár, Fletcher zenekarába, aki kiismerhetetlen, motivációi hatalmas kérdőjeleket vetnek fel a nézőben, agressziója ellenszenvet kelt. Olyannyira, hogy kicsit még az alapvetően szimpatikus Andrew-tól is eltávolít bennünket, hiszen roppant bosszantó az esetlensége és az, hogy nem igazán áll ellen, holott valahol bennünk is természetünknél fogva van egyfajta félelem a nagyobb erőtől.

Tipikus korrajz, ahogy Jim, Andrew apja támogatni próbálja fia életét és dobos karrierjét, de nem igazán sikerül neki. A miért egyszerű: a sajátja is romokban van. És hogyan adjon szeretetet, talpraesettséget, magabiztosságot az, akinek nincs miből?

Nagy tanításokat kapunk egy kis költségvetésű filmtől, amit nem véletlenül jelöltek öt Oscar-díjra is (és egyet be is zsebelt a brutális zenetanárt játszó J. K. Simmonsnak köszönhetően). A film a nézők tetszését is elnyerte és csupa jó értékeléseket kapott a kritikusoktól is. Magunkba fordulós, elmélkedős napjainkon jól jöhet egy ilyen mozi. TA