Felüdülés volt

2018.10.28. 18:00

Vendégségben a Born Again zenekar próbáján- élménybeszámoló

Munka után, fáradtan, de annál nagyobb kíváncsisággal látogattam el a dunaújvárosi Born Again zenekar próbájára, mert két új tag csatlakozott nemrégiben a dunaújvárosi formációhoz.

duol.hu

A próbateremhez közeledve már tisztán lehetett hallani, hogy ezek a srácok bizony nem sárral gurigáznak. A nyitott ajtón belépve a lábdob és a basszus olyan szinten ütött gyomorba, hogy egy pillanatig azt hittem, hogy műtenek.

A zenekar kört alkotva zenél, mindenki lát mindenkit. Számok közben jól kommunikálnak egymással és láthatóan élvezik a zenét. Ez bizony már két szám után feloldja az embert és élvezettel tudja hallgatni, nézni a produkciójukat. Ami talán elsőre feltűnt, hogy rendkívül egyben van a zenekar. Mintha évek óta zenélnének így együtt.

Németh-Aradi Réka nem kíméli a dobokat!

A dobok mögött Réka, férfiakat megszégyenítő dinamikával ütötte a bőröket és verte a cintányérokat. Látszik, hogy nem most kezdte, feszesen és keményen hozta a tempót, amit Blöckye a legendás basszusgitáros húzott alá vérprofi módon. Ő bizony bármelyik rock zenekarban megállná a helyét Magyarországon és külföldön is.

Gregus László – Blöcye mestere a hangszerének!
Simon László vérbeli rock gitáros

Vele szemben játszott Sinya, aki hatalmas rock arc. Ha azt mondod, hogy rock gitáros, akkor valami ilyesmi fazonra gondolsz. Hosszú göndör hajával nekem a Gunsból Slash jutott róla mindig eszembe. Magabiztos kézzel, kissé flegmán gitározik. A Marshall cucca pedig úgy ontja a riffeket, mintha szarvasbőgést hallgatnál. Nagyon komoly! A gitártémákról nekem Zakk Wylde ugrott be, ami talán nem olyan nagy szégyen ebben a stílusban. Sőt...!

Bármelyik hangszert is néztem, mindegyik nagy márka, válogatott minőség. Látszik, hogy igényesek a hangszerükre és ez bizony a hangzásban is megmutatkozik.

Wittmann Gábor a Rockmaratonon – szimpatikus zenész

Wittmann Gábor gitáros négy hónapja lépett a zenekarba, pontosan akkor mikor a kisfia megszületett. A hirtelen kilépő régi gitáros helyére ugrott be és rögtön egy Rockmaratonos koncerttel mutatkozott be a közönségnek. Bár aki ezt a zenét szereti és a helyi viszonyokat ismeri, tudja, hogy Gábor a Ragadozók zenekar tagja volt. A Born Again mellett a Rodinia zenekarban is játszik. Ha már a többiekről is írtam egy rövid véleményt, Őt sem hagyhatom ki. Üveghangokkal gyakran tarkított szólói, jól megszerkesztettek. Játéka tiszta, magabiztos és precíz. A gitározásán érezhető, hogy igényes és technikás zenéket kedvel. Joe Satriani, John Petrucci bizony műértő füleket kíván. Gábornak pedig nemcsak a fülei vannak meg a zenéhez, hanem az ujjai is. Úgy érzem a beválasztása rendkívül jó döntés volt a zenekar részéről.

Jiling Ottó fiatal kora ellenére igazi frontember!

Most pedig jöjjön az, akire a leginkább kíváncsi voltam és akin a legjobban meglepődtem. Egy zenekarban az énekes viszi a prímet. Hiába vannak tehetséges, jó zenészek a háttérben, hiába jó a zene, ha az énekes hangját meghallod, az dönti el, hogy szeretni fogod-e a zenekart, vagy sem. Nem elég jól énekelni, egy front ember viszi a showt, rá néz minden szem. Ő a zenekar szíve és lelke. Az új énekes szemtelenül fiatal, mindösszesen 17 éves. A srác egy igazi energiabomba. Jiling Ottó igazi dzsóker, bemozogja a teret, ugrál, pózol, arcokat vág, ráadásul jól is énekel. Meglátszik, hogy színpadhoz szokott. A Bartók színházban színészkedik. Jelenleg az Antigoné történet – Szophoklész nyomán című előadásban játssza Kreon testőrét. A zenekar teljes jogú tagja lett, dinamizmusával új lendületet fog adni a zenekarnak. A korkülönbség kicsit sem érezhető. Várja az első fellépést, ami decemberben lesz Dombóváron. Jelenleg a Newtown Feels zenekart is erősíti.

Az egyik korábbi fellépésén felfigyelt rá Kelemen Angelika, a városunkból származó jazz énekes. Hamarosan Ő fogja tanítani az ifjú tehetséget a hangszálak megzabolázásának rejtelmeire. Ha a művészi pályán marad, úgy gondolom, sokat fogunk még hallani róla.

Aki teheti nézze, hallhassa meg Őket élőben, igazán jó koncertre számíthat. Én teljesen felüdültem a próba alatt és pillanatok alatt elfelejtettem az egész napi munka fáradalmait.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában