lazacnemzet

2018.07.31. 08:00

Tusványos a biztos pont, Tusványos a szenvedélyünk

Tusványos Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke, a 29. Nyári Szabadegyetem egyik alapító atyjaként úgy is fogalmazott: „Az elkövetkező évek programja: megbeszélni román és európai barátainkkal, hogy nem ellenük, hanem értük, közös ügyeinkért vagyunk, hogy a felelősségünk nemcsak a két nép, két ország viszonya, hanem Közép-Európa helyzete, biztonsága és végső soron az egész transzatlanti térségnek a sikere”.

PÁLINKÁS ISTVÁN

Sokak megilletődve, nagy figyelemmel hallgatták a nulladik napon a sepsiszentgyörgyi kiállításmegnyitóját, ahol azt a kijelentést tette: „Mi székelyek és magyarok olyan lazacnemzet vagyunk, amely szemben úszik az árral.” – mint azt korábban lapunkban is megemlítettük.

A Tusványoson tőle kért beszélgetéskor azt mondta Orbán Viktor miniszterelnök legutóbbi nemzetközi szerepléseire tekintve, hogy minősített diplomáciai időszakot élünk:

– Európa régen nem hozza azt a formáját, ami elvárható tőle, és azt a célt tűztük magunk elé, hogy ebben valamilyen módon mi is próbáljunk tenni. Azért, hogy ismét tudja hozni a formáját. Az európai integráció gondolata mindenképpen megmentésre érdemes, Európa válsága az a mi nemzeti problémáink, de mondhatnám úgy is, hogy sors­kérdéseink közé fölzárkózott.

Az elmúlt hetekben nagyon sok párhuzamos történés mellett éppen a napokban jelentette be Steve Bannon, hogy „A Mozgalom” („The Movement”) néven egy olyan alapítványt hoz létre, amely több módon is segítené a 2019-es EP-választásokon induló jobboldali, hazafias és bevándorlásellenes pártokat. Azt is mondhatnánk, hogy Tump egykori kampánytanácsadója a nemzetek megerősödését kívánja támogatni Európában?

Előadás a tusványosi szabadegyetemen Fotók: Kiss Gábor

– Valóban, itt bátran nevezhetjük a nemzetek Európájának azt a jövőképet, amelyet Magyarország is képvisel. És valóban, az európai jövőképeknek egy izgalmas versenye lesz a jövő évi EP- választás. Ahhoz, hogy sikeresek legyünk, ahhoz fontos, hogy ezeknek az értékeknek a mentén létrehozzunk egy szövetséget. Ebben a szövetségépítésnek a jegyében fog eltelni a most következő néhány nap is. Itt lesznek a határon túli magyar vezetők, akik a legfontosabb természetes szövetségeseink. A nemzetek Európájának megteremtésében ők az érdekeltek. Fontos azt rögzítenünk, hogy nem kerülhet ellentétbe sem az Európa-jövőkép, sem a nemzeti identitás, sem a nemzetállami szuverenitás a külhoni magyarok törekvéseivel, az autonómia törekvéseivel. Úgy gondoljuk, hogy olyan jövőképet kell megalapoznunk, amiben van helye az autonómiának, van helye a nemzetállami szuverenitásnak és van helye európai együttműködésnek is. Fontos szövetségeseink és stratégiai partnereink a szomszédos országok, Közép-Európa.

Ezeréves határ: Gyimesbükk

A V4-ekkel kapcsolatban már látható, hogy miről beszélünk, de az egy fontos kérdés, hogy ebbe a működésbe sikerül-e újabb közép-európai országokat bevonni. A lengyelek meghirdették a bizonyos Három Tenger együttműködést. Jelenleg éppen Románia adja a Három Tenger együttműködésnek az elnöki teendőit, s végső soron Románia irányában mindenképpen nyitva van ennek az együttműködésnek az ajtaja. Romániának viszont el kell döntenie, hogy ezen az ajtón be kíván-e lépni, vagy nem. Kínálja magát számtalan közös program, amiről ez a Három Tenger szól, hiszen ennek a térségnek az infrastrukturális fejlesztése nagyon sok kívánnivalót hagyott maga után. A Fekete-tengerben egy nagyon komoly földgázkészletet fedeztek fel a közelmúltban. Ennek a földgáznak a becsatornázása Közép-Európa energiafüggetlenségének a megteremtésében kívánatos lenne. Mi elkötelezettek vagyunk ez iránt. De említhetném a térségi infrastruktúrának a kiépítését is. Például a közlekedési infrastruktúrát. Már megfogalmaztuk – részben egyébként a román partnereinkkel közösen – egy szuperexpressznek a tervét, ami Budapesten át Kolozsvárt összekötné Bukaresttel és Konstancával. És tudunk azokról a tervekről, amelyek egy ilyen szuperexpresszel összekötnék a visegrádi országok fővárosait. Van egy Belgrád–Budapest hasonló elgondolás. Tekinthetjük ezt akár szimbolikusnak is, hogy lesz-e egy Varsó–Budapest–Bukarest politikai szuperexpressz, amely beindul az EP-választásokon. Ami viszont beindul az elkövetkezendő években, annak érdekében, hogy a nemzetek Európája és a hagyományos kereszténydemokrata értékeken alapuló európai jövőkép erős támogatásra tegyen szert, annak az Európai Unió keretei között kell történnie.

Németh Zsolt, az Országgyulés Külügyi Bizottságának elnöke

Orbán Viktor miniszterelnök tusványosi beszédeire gondolva, mindig egy jövőképet kapunk megnyilatkozásaiból. Tavaly azt is említette, hogy Európában kereszténytelenítés zajlik – reflektált a három éve indult invázióra. A magyar kormány megállította ezt az inváziót, van kerítésünk, Európát is védjük, több nemzetközi elismerést kapva ezért. Képesek vagyunk még megfelelni néhány kérdésben a civilizációk küzdelmében?

– Tényleg nagyon komoly a helyzet. Azon a helyen, ahol vagyunk, itt Székelyföldön, azt gondolom, hogy mindenképpen érdemes egy ingatlant vásárolni. Ha sor kerül Európa elárasztására, akkor Székelyföld egy menedék lehet. És egyre több komoly nyugati ember is vásárol Magyarországon is ingatlant, például Roger Scruton angol filozófus tette ugyanezt. Ugyanakkor korai lenne letenni arról, és föladni Európát. Úgy gondolom, Európa megvédhető és azok a célkitűzések, amelyeket a magyar kormány kitűzött (Szövetség Európáért!) pontosan azt célozza, hogy őrizzük meg Európát európainak, Európa nemzeteit olyan nemzeteknek, amilyen nemzetekké teremtette az Úristen.

Elnök úr, Tusványos a biztos pont, Tusványos a szenvedélyük. Megcsináljuk!?

– Így van.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában