Elismerés

2018.01.25. 11:30

Pocsai Mária Pro Cultura Intercisae díjat kapott

A magyar kultúra napján adták át a Pro Cultura Intercisae díjat az arra érdemeseknek, így Pocsai Máriának is.

Balla Tibor

Pocsai Mária, a Széchenyi István Gimnázium pedagógusa, és a nagymúltú kórusának a vezetője, aki sikeresen szólítja meg a zenekedvelő tanulókat. Meghatározó érdeme, hogy a próbákkal tartalmas elfoglaltságot nyújt a délutáni órákra, integrálni tudja a viselkedési, beilleszkedési nehézségekkel küzdő tanulókat is, meghatározó a közösségépítő szerepe. Vezetése alatt a kórus kimagasló sikereket ért el.

Énektanári és karnagyi munkáját 1992-ben kezdte, és folytatta a kórushagyományokat. Az 1990-es évektől kezdődően a gimnázium tanulói a kórussal (is) rendszeresen részt vesznek a Fejér Megyei Diáknapok eseményein, mindig fellépnek a keszthelyi, kétévente megrendezett Helikon Ünnepek rendezvénysorozatán, és mindig kimagasló minősítést érdemelnek ki, amellyel öregbítik városunk hírnevét. A vegyes kar szép sikereket ér el az országos Éneklő Ifjúság minősítő hangversenyeken is. Többször megkapta az Év Kórusa kitüntető címet, és Pocsai Mária karvezető a zsűri Dicsérő Oklevelét is többször átvehette. A Széchenyi István Gimnázium Vegyeskara iskolai, városi és országos rendezvények, ünnepélyek állandó szereplője.

Felkészíti a tanulókat a zenei világnap városi rendezvényén való fellépésre, de a kórus állandó szereplője az Adventi forgatagnak is, hagyományosan pedig ők nyitják meg a városi pályaválasztási kiállítást. A szülők és az érdeklődők számára karácsonyi és tavaszi koncertet adnak, a ballagó, érettségiző diákok részére pedig búcsúkoncerttel kedveskednek.

Kiemelkedő a magyar népi kultúra iránti elkötelezettsége, a hagyományok ápolása, átadása területén végzett tevékenysége. Népdaléneklő csoportjainak repertoárja a Kárpát-medence valamennyi tájegységét felölelik. Munkája mellett a Quintia Zenekar tagja is. A zenekar 2011-ben alakult és azóta Dunaújváros zenei életének meghatározó együttese lett. Rendszeresen fellépnek a Petőfi Művészeti Liget rendezvényein, kiállításokon, a színházban és számos egyéb városi rendezvényen. Példaértékű kulturális tevékenysége elismeréseként ítélték neki a díjat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában