Beszélgetés Pelbárt Jenővel, a Magyar Papírmúzeum igazgatójával

Egy évre rá, szeptember 9-én értékeltek és továbbterveztek. A múzeum igazgatóját, Pelbárt Jenőt a részletekről kérdeztem.

- Amikor kétezer tizenkettőben létrehoztuk a Magyar Papírmúzeumért Alapítványt, bíztunk benne, hogy hamarosan állandó, méltó helyet találunk a múzeum megvalósításához. Az igazsághoz tartozik, hogy korábban a szépen hangzó ígéreteken kívül, nem akadt valódi támogató. Egészen addig, amíg a „Sors keze” és Gyurina László, valamint Bencs Attila szándéka össze nem találkozott a mi elképzelésünkkel – ment vissza az időben Pelbárt Jenő, a múzeum igazgatója az egyéves évforduló házi ünnepségén. – Így aztán a Hamburger Hungária hathatós támogatásával itt, Dunaújvárosban tudtuk megvalósítani a kétszáz éves restanciát, ami az előttünk járó öt generációnak nem sikerült. A magyar papíripar történetében először fordult elő, hogy egy hazai papírgyár nem elutasította, hanem ellenkezőleg, ösztönözte, felkarolta a nemes ügyet. Nem volt egyszerű döntés, mert a gyűjtők és a múzeumi szakemberek a fővároshoz kötődnek.

Az első év valóban igazolta döntésük helyességét? Mennyire sikerült az elképzeléseiket valóra váltaniuk?

- Eredeti elképzelésünknek megfelelő méretű, mintegy ezer négyzetméter, harminc tematikus teremből álló, minden olyan technikai és látványelemmel ellátott kiállítást hoztunk létre, amely kellő mennyiségű anyaggal mutatja be mind az egyetemes, mind a hazai papír- és ipartörténet legfontosabb, legérdekesebb szegmenseit. Ismerve az európai papírmúzeumokat, elmondhatom, hogy az Európai Unió egyik legnagyobb és leggazdagabb papíranyaggal rendelkező múzeuma vagyunk. Látogatóink visszajelzései azt igazolják, hogy szükség volt már arra, hogy hitelesen bemutassuk azt a félezer éves magyar ipartörténetet, amelyre mindannyian büszkék lehetünk. Elődeink olyan gazdag szellemi és tárgyi örökséget hagytak ránk, amely kortalan üzenetet hordoz a ma emberének.

Milyen próbálkozások előzték meg a mostanit, aminek már kézzelfogható „gyümölcse” az itteni múzeum létrejötte?

- A tizenkilencedik század elején több mint hetven kutató foglalkozott magyar papírtörténettel. A szabadságharc után kezdték fölmérni, hogy milyen papírtörténeti és vízjeltörténeti anyag található a levéltárakban. Az első világháború előtt, a múzeumalapítási hullám kezdetén, Klébelsberg Kunó, mire dönthetett volna, már nem volt miniszter. Aztán közbejött az első és második világháború. Ezerkilencszáznegyvenöt után alakult egy hagyományőrző bizottság a MTESZ-en belül, ami legalább növelte a múzeum létrehozásának esélyét. Én az ezerkilencszázhetvenes években kapcsolódtam be, nagyon sok értéket mentettünk meg azzal a szándékkal, ha majd a múzeum létrejön, ki tudjuk állítani. A múzeum alapját képező gyűjtőmunkának több mint ötven éve áll mögöttünk! Történelmi pillanat: először fordult elő, hogy egy papírgyár, ráadásul külföldi tulajdonú, melléállt és felkarolta az ügyet. Néhány évig tartott a polémia, pontosabban kétezer-tizenötig, amikor kezdtük kidolgozni a terveket, elkészült a részletes forgatókönyv, és minden egyes teremnek a tematikus terve. Beleegyeztek abba is, hogy a mi igényeinknek megfelelően alakítsák át az épületet. Korábban a Dunapacknak itt voltak irodái, elsőre látszott, hogy a térstruktúra megfelel az igényeinknek. Tavaly május végén fejezték be a felújítási munkálatokat, megkaptuk a tárlókat, és júniustól szeptemberig, három hónap alatt rendeztük el a kiállítási anyagot. Több mint harmincan dolgoztunk rajta. Például az Országos Széchényi Könyvtár három könyvrestaurátorát bocsátotta rendelkezésünkre, a Bélyegmúzeum is két önálló tárlót készített, és sorolhatnám tovább. A legnagyobb könyvtárak és levéltárak segítették az itt folyó munkát. A maketteket mi készítettük el, a led-világítású nagy térképünket pedig egy rendkívül ügyes szakember. A műhelyhez a megszűnő Papíripari Kutató Intézetből mentettük ki az alapanyagokat és a laboreszközöket. A felszámolt itteni tanműhelyből kerültek ide a kiegészítő eszközök. A Diósgyőri Papírgyárból is kaptunk nagyméretű vízjelhengereket és gépeket.

Dr. Buncsák Katalin Julianna, a Magyar Papírmúzeumért Alapítvány kuratóriumi elnöke mesélte, hogy volt olyan hazai papírgyár, ahol a felszámoláskor kidobták a teljes könyvtári állományt.

- Lábatlannál jártunk úgy, hogy a fémdolgokat elvitték, de mivel a papír nem kellett nekik, a tíz szekrénynyi mintakollekciót elhozhattuk. A könyvtárról lekéstünk, a könyveket akkorra már bezúzták. A felszámoló ugyan megígérte, de mire másodszorra mentünk, már nem volt meg, ugyanis elfelejtett szólni az ottaniaknak. Szerencsére, a Papíripari Kutató Intézet hatvanezer darabos állományát megkaptuk, a könyvek és folyóiratok dobozban várják, hogy helyükre kerüljenek. Folyamatosan kapunk adományokat is, például, akik régen oktattak, elhozzák a könyveiket. Régi papírféleségek, bérletek, jegyek és oklevelek is hozzánk kerülnek. Amit nem tudunk kiállítani, azt dokumentáljuk, megőrizzük. Hatalmas anyagot őriztünk meg a Csepeli Papírgyár, a Finompapírgyár és a Hullámvertikum idejéből. Tizenhét gyáregysége volt a Papíripari Vállalatnak, mindegyik gyárról megvan a dokumentáció.

Nem kell attól tartanunk, hogy ha Budapesten alakítják ki a kutató központjukat, akkor az csupán idő kérdése, hogy a Magyar Papírmúzeum is felkerül a fővárosba? A terveik között mi minden szerepel?

- Harminc kutatónk különböző témákban kutatnak, nekik nagy szükségük lenne a könyvtárra. Létrehozunk Budapesten egy könnyebben elérhető kutatóközpontot. Nekünk vannak vidéki kutatási témáink, például Vizsolyban, Orfűn és másutt is. Terveink között szerepel egy reprezentatív térképkiállítás, egy első világháborús speciális papírtörténeti kiállítás és konferencia megrendezése, valamint egy nagyszabású papírtörténeti film elkészítésében való közreműködés.