A sötétség legmélyén – Kritika az AZ című filmről

A horror királyának műveit nagyvászonra adaptálni mindig egyszerre kellemes és kényelmetlen dolog, hiszen a világszerte több millió rajongóval rendelkező író bárminemű munkájával szemben óriási elvárásokat állít fel a publikum. Jelen esetünkben ráadásul King egyik legnépszerűbb művével van dolgunk, aminek 1990-ben már készült egy két részes tévéfilmes feldolgozása, most azonban a kezdetektől fogva a mozi volt a cél.

Nem indult könnyen azonban a forgatás, hiszen az első tervek szerint az a Cary Fukunaga pattant a rendezői székbe, akinek a Magyarországon is nagy sikert aratott True Detective (A törvény nevében) című sorozatot köszönhetjük. Aztán egyik nap jött a váratlan hír, a direktor elhagyta a produkciót, pótlására pedig végül a Mama című horrorfilmmel bár bizonyított Andy Muschietti került. Biztos vagyok benne, hogy Fukunaga irányításával is egy különleges alkotást kaptunk volna, azonban amit Muschietti és stábja létrehozott, annál kívánni sem lehetne jobbat.

A történet szerint Derry városában számos kisgyerek tűnik el, a rendőrség és a felnőttek az utcák teleplakátolásán kívül semmit nem tudnak tenni. A tragédiában érintett a tinédzser Bill Denbrough is, akinek a film nyitójelenetében a kisöccsét rabolják el, de még hogyan! Egyszerre izgul és félti a néző a sárga esőkabátos csöppségét, amikor pedig beüt az elkerülhetetlen, óriási tehetetlenséget érzünk a látottak közben. Ez pedig csak a kezdet…

A hét hányattatott sorsú tinédzser, a Vesztesek klubja (Billel az élen) folyamatos terror alatt éli mindennapjait, hol az iskolában, hol odahaza keserítik meg az életüket, ám az igazi horror tetőpontjai a Bill Skarsgård által félelmetesen jól megformált bohócnak, Pennywise-nak (avagy a régi fordításban Krajcárosnak) a szörnyű látomásai. A fiatalok megelégelik ezeket a víziókat, és úgy döntenek, hogy majd ők felveszik a harcot az egész várost rettegésben tartó Gonosszal.

Hatalmas piros pont jár a gyerekeket kiválogató csapatnak, egytől-egyig mindannyian szerethető, hús-vér karakterek, akiknek egyetlen apró mozzanatában benne van teljes személyiségük. Fantasztikusan játszik alájuk a már említett Bill Skarsgård, aki nem próbálja meg ellopni tőlük a show-t, valóban a gyerekek köré épül a film. Az alkotás ugyanis tökéletesen hozza a Stephen King írásaira oly jellemző nagybetűs HANGULATOT! Tökéletesek a helyszínek, horrorfilmre oly nem jellemző módon hatalmas poénok és humor járja át a Vesztesek klubjának bármely jelenetét, a Hans Zimmer zenei csapatában nevelkedett Benjamin Wallfisch pedig véleményem szerint megírta élete legjobb aláfestő muzsikáját.

Egy nagyon fontos dolgot azonban le kell szögeznünk: hiába a horrorfilmes körítés, hiába vannak nagyon jó és hatásos ijesztgetések, ez a film nem a bohócról szól! Ez egy tragikus felnövéstörténete hét olyan tinédzsernek, akik jóban-rosszban kitartanak egymás mellett, vállt-vállvetve harcolnak a hétköznapi gonosz (iskolai bandák, erőszakos szülők, stb.) ellen, miközben egyre jobban megismerik saját magukat és társaikat. Ebben rejlik igazán Andy Muschietti alkotásának az ereje, hiszen erről szól maga Stephen King írása is!

Nem csak horror rajongóknak ajánlott, bár tény, hogy egyes jelenetek elviseléséhez gyomor kell…