Történelmet írt Magyarország! Hogy legyen miért büszkének lennünk

A Szórád Márton Általános Iskola volt tanítónője

1956. október 23. zárva vannak az iskolák! Nincs tanítás! Ledöntötték Budapesten a Sztálin szobrot.

A szobordöntés hírét október 23-án este az Arany Csillag éttermében tudtuk meg. Zene közben asztaltól asztalig suttogással jutott el a hír hozzánk. Döbbenet és izgalom, zsongás és beszédmoraj! Tele volt a szálló étterme fiatalokkal. Szállásunkon nem volt rádió. Öten-hatan jártunk közösen zenét hallgatni. Együtt mentünk, együtt jöttünk.

Már két sikeres tanév volt mögöttünk. Most ősszel kezdődött a harmadik tanév. Tízen voltunk a városban, legfiatalabb tanítónők. Korunk 21 év. Pedagógus szállónk a Táncsics M. utca 19-ben volt.

A szobordöntés járt a fejünkben. Csak ez foglalkoztatott bennünket. Öröm „kavargott” szívünkben, lelkünkben. Hogy lesz ezután? Másnaptól zárva volt az iskolák és az üzletek nagy része. Nincs kenyér, nincs hozzávaló. Éhesek voltunk.

Ismerőseinkkel a Vasmű úti presszó volt a törzshelyünk. Ott meleg volt, híreket hallhattunk, teát, szendvicsfélét ehettünk. Minden hely foglalt volt a presszóban. Az idős Laci bácsi, a zongorista a presszó hátsó részét mindig fenntartja nekünk. Erzsi, a szobatársam, a barátnőm és iskolatársam mindig velünk volt. Ő is pesti, én is. Tíz lány közül heten jöttünk Pestről. Most izgultunk a rokonainkért. Telefon nincs. Járkálunk a városban, esemény csak a Bartóknál van, ahol sok ember gyűlt össze rendszeresen meghallgatni az önkéntes szónokokat az erkélyről. Kenyeret hol itt, hol másutt kaptunk, biztos forrásunk nem volt. Több szobatársunk már elutazott. Egyik este a város fiataljai kivonultak a szovjet laktanyához tüntetni, baj nem történt.

Lövöldözés a Görbe utcában

Következő nap meghívást kaptunk Éva leendő rokonaihoz vacsorára. A Petőfi liget egyik földszinti lakásában vártuk a vacsorát. Váratlanul hangos, hosszan tartó fegyverropogás hallatszott a közelben. Gyors villanyoltás. Nagyon féltünk! A Görbe utca legutolsó házából jött az ijesztő lövöldözés hangja, ami nagyon sokáig tartott. Megtudtuk, hogy ott van a kiegészítő parancsnokság.

Vacsora után félve, rettegve mentünk haza.

Másnap döntő elhatározásra jutottunk: valahogy elutazunk Budapestre. Érdeklődtünk, se busz, se vonat nem ment. Összepakoltunk és másnap korán kimentünk Erzsivel a 6-os útra. Ott már sokan voltak. Egy négytagú család mellé szegődtünk, és bemutatkoztunk. Az Ániszfeld családdal együtt várakoztunk. (Az egyik lányuk, Erzsike, később a városban sikeres táskakészítő kisiparos lett.)

Krumplis autóval Budapestre

Egy ponyva nélküli teherautó felvett bennünket. Hasaltunk a burgonya tetején, már nem emlékszem, Pesten hol szálltunk le a teherautóról. Gyalog indultunk a Ferenc körút irányába. Egy darabig elkísértem barátnőmet a Baross utca felé. Útközben érdekes dologra figyeltünk fel. Azt vettük észre, hogy sok kirakat be van törve, lábunk alatt üvegcserép, de azt is láttuk, hogy a kirakatból nem hiányzik semmi. Erzsiék a Horváth Mihály térnél laknak. Elváltunk egymástól, én a Kilián laktanya felé mentem, onnan a városból kifelé a Határ útig, a Wekerle-telepre.

Családomban szerencsére minden rendben volt. És a szomszéd úr, a Népszabadság nyomdásza titoktartás mellett kérésemre elmondta, mi történt eddig Budapesten.

Nagy tüntetést rendeztek a budapesti egyetemisták a kormány ellen. Munkás tanácsok alakultak gyárakban és üzemekben. Követeléseiket megfogalmazták. Pesti fiatalok rendszeresen csoportosultak.

Megfélemlítésül bejöttek a szovjet tankok. Riadalom, ijedtség, félelem lett úrrá Budapesten! Rövid idő múlva – de az egész országot megfélemlítve – kivonultak, eltűntek a tankok!

Erzsi felhívott, arra kért két-három nap múlva menjek el hozzájuk, hogy a visszajövetel idejét megbeszéljük.

Felejthetetlen élményem a villamosokon

Október utolsó napjainak egyikén a 42-es és a 24-es villamossal mentem hozzájuk. Különös és megható dolgot tapasztaltam a villamosokon. Az emberek jókedvűen beszélgettek egymással, udvariasak voltak, átadták a helyüket. Figyeltem. A beszélgetés témája: az urán, a szabadság, Magyarország önállósága és a szovjet megszállás megszűnése legyen!

Ez a hangulat az egész napomat bearanyozta. Úgy döntöttünk, hogy november 1-je után visszaindulunk. Tervünk megdőlt...

Az oroszok megtámadták Magyarországot!

November 4-én rettentő ágyúzajra ébredtünk. Megijedt a ház minden lakója, három család úgy döntött, hogy az egyik földszinti lakásba költözünk, a legvédettebb lakásba. Így is lett. Hét gyerek, hat szülő, két-három nagyi és jómagam éltünk egy kétszobás lakásban. A legkisebb gyerek a hároméves unokahúgom volt. Mindenki félt. A lövöldözés és az ágyúzaj állandó volt. A rádióban Nagy Imre miniszterelnök beszélt. „Csapataink hadban állnak...” stb. Ezen kívül csak zene, zene, zene. Beethoven szimfóniája.

Amikor vége lett a háborús helyzetnek, az emberek elindultak Pest felé, Üllői út, Ferenc körút, Kilián laktanya, Corvin köz. Mi is elindultunk a szomszédokkal. A tankokat, az összeégett katonákat, a ledőlt emeletes házakat én is láttam. Bokáig jártunk a leomlott falak porában. Iszonyat, iszonyat!

A kirakatok kitörve és teljesen kirabolva. Sírok, gyertyák a házak előtti gyepen! Sok-sok halott. A villamos síneken sírva jöttünk gyalog a Határ útig, majd haza. Értetlenek voltunk, nem értettük, miért történt mindez? Nagyon sokára kaptunk erre választ.

November végén se vonat, se busz. Mi ketten a barátnőmmel úgy döntöttünk, mégis visszaindulunk, ha lehet, ha nem. Kevés csomaggal és élelemmel a Kálvin tér felé mentünk. A Veres Pálné utcában felugrottunk barátnőm nagynénjéhez. Sírva mondta: Zsuzsa disszidált. Budára mentünk, onnan Érd felé a 6-os útra. Az időjárás még mindig kegyes volt. Rengeteget gyalogoltunk. Úgy emlékszem, valahol felvett egy traktoros fiú a vontatójára. Jó darabig elvitt bennünket. Gyér forgalom volt a 6-os úton. Egyszer egy nagyobb műszaki autó-féle állt meg az integetésünkre. Nagyon fáradtan, de megérkeztünk városunkba. Szállásunkon pár lány már visszaérkezett. Elkezdtünk fűteni, lassan-lassan a boltok is kinyitottak. Az iskola is elkezdődött. Útitársam volt, a leírt eseményeket átélte velem: Szlobodáné Nagy Erzsébet (a Móricz Zsigmond Általános Iskola kitűnő tanítónője, 2015)

Az elmúlt időszak örökre „beégett” a lelkünkbe, a szívünkbe. De amikor már megtudtuk, hogy mi történt, büszkék lettünk. Történelmet írt Magyarország!

A hiteles hírek és könyvek sok évtized után tudatták velünk az igazat: ez egy világraszóló forradalma volt Magyarországnak!

Budapest, 2017. október 6.