egy fontos mérföldkő

2018.01.20. 08:00

Négy osztálynyi diáknak tűzték fel a szalagot a Rudas színvonalas bálján

Fergeteges, több ponton humorral fűszerezett műsorral köszöntötték pénteken a Rudas iskola négy végzős osztályát.

KOVÁCS ANITA

Ők pedig káprázatos, profi táncosokat meghazudtoló produkcióikkal emelték a szalagavató bál fényét.

Hangulatos bálteremmé változott át tegnap a Dunaújváros Sportcsarnok, ami nemcsak a díszletnek és az ünneplőbe öltözött résztvevőknek volt köszönhető, hanem a rendkívül látványos műsornak is.

A 12. B osztály keringője méltó nyitánya volt a szalagtűző bálnak, ami után az intézmény igazgatója, Szemenyei István ünnepi beszédében előbb a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum főigazgatóját, Csapó Gábort köszöntötte. Ezután magasztos gondolatokkal üdvözölte a résztvevőket, majd esküre kérte fel a végzős diákokat. A rendhagyó fogadalom finom humorral átszőtt sorait mosolyogva fogadták mind a diákok, mind pedig a lelátó székeiben helyet foglaló vendégek.

Fotó: Ady Géza

Szemenyei István a következő mondatokkal zárta végzősöknek szánt útravalóját: – Búcsúzó tanítványaink lassan elveszítik a megszokott hétköznapok kereteit, a Rudas kiszámítható, biztonságot adó falait, a gyermeki lét felelősség nélküli korlátlanságát. Cserébe kinyílik számukra egy szabadabb, kevesebb kötöttséggel járó tér, amelyben eligazodni, helyet találni azonban már egyedül kell.

Fotó: Ady Géza

A DSZC Rudas Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiumában először végez sportágazatos osztály. A 12.A tanulói látványos elemekkel tűzdelt, szépen koreografált keringő táncukkal új oldalukról mutatkoztak be. Nagy tapssal jutalmazta produkciójukat a közönség, ahogy a Grease zenéjére előadott vidám, lendületes előadásukat is.

Fotó: Ady Géza

A bál további programjában a 12.D – lévén informatikus osztály – előbb ötletesen összeállított filmjükkel adták meg keringőjük alaphangulatát, majd a 11. évfolyamosok léptek fel sportelemekkel tarkított műsorukkal. Egy-egy táncblokk között több rudasos tehetség is megcsillogtatta tudását, többek között Mosonyi Boglárka verssel, Kun Tamara és Csókás Marcella egy-egy fantasztikus dallal lépett fel, Rozs Viktória és Rozs István pedig saját hangszerelésben adta elő Lady Gaga egyik népszerű dalát.

A színpadi produkciókat a 12.C tizenkilenc párral eltáncolt varázslatos keringője zárta, ezután tűzték fel mind a négy osztálynak az önálló élet megkezdését jelképező szalagot.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában