múzeumtúrán

2018.07.19. 17:30

Papírvarázs tábort rendeztek a Hamburger Hungaria dolgozók gyermekeinek

Vízjelespapír- készítés, papírsablonos rajzolás, papírcsónakverseny, néhány az egyhetes Papírvarázs tábor foglalkozásaiból, amelyet június utolsó hetében rendeztek a Hamburger Hungaria dolgozóinak 7–12 éves korú gyermekei részére.

SZENTE TÜNDE

Ottjártunkkor már teljesen belakták a Magyar Papírmúzeum tereit, otthonosan mozogtak az állandó és időszaki kiállítások anyagai között. Névre szóló dossziéban gyűjtötték a héten készült munkákat, nyomot hagyva élményeiknek.

A Papírvarázs tábor résztvevői. Állnak: Bunford Laura, Kulik Dóra, Mészáros Mira, Tóth Nikoletta Judit. Guggolnak: Bunford Péter, László Huba András, Tóth Dániel Ferenc, Zsemle Kristóf Márk Fotók: Zsedrovits Enikő / Dunaújvárosi Hírlap

– A múzeumtúrán a gyerekek megismerkedtek a papírkészítés történetével, egy képzőművész által kreált mágneses mozaikjainak több ezer variációs lehetőségéből raktak ki térbeli alakzatokat. Mindjárt az első napon papírmaszkokat készítettek – kezdi a felsorolást dr. Buncsák Katalin Julianna táborvezető, a múzeumot működtető Magyar Papírmúzeumért Alapítvány kuratóriumának elnöke. – A múzeumpedagógiai teremben négy méter hosszú, egy méter széles papírszalagra rajzoltak, a fiúk egymás portréit, a lányok a nyár szépségeit örökítették meg.

Dr. Buncsák Katalin Julianna fejében már ott vannak a következő évi tervek

A papírmerítő műhelyben idén sem maradt el a papírmerítés és szárítás, ezúttal szárított virágszirmok felhasználásával. A Régiségek tárházában megismerkedtek a vakok írásával, a Braille ábécé segítségével pedig mindenki leírhatta a saját nevét, és üzenhetett édesanyjának. Az empátiakészségüket fejlesztette a jótékonysági papíremlékek időszaki kiállítási anyaga. A Dunapack kartonpapír sablonjai felhasználásával további óriásrajzok születtek. Az „Elveszett ereklyék nyomában” keresgélve, az ablakokon, tárlókban, tablókon elhelyezett vízjeleket kellett megtalálniuk. Ehhez a témához került elő a vízjel-ábécé és a vízjelösszerakó játék, de előre nyomtatott vízjeleket is nagy türelemmel színeztek ki. Idén újra foglalkoztunk az első magyarországi papíroklevéllel (sárkány vízjeles Gentilis oklevéllel) 1310-ből, amely államjogi jelentőséggel bírt, hiszen ezzel lezárultak az örökösödési viták.

Bunford Laura vezéregyéniség: ha kell, mesét rendez, de nem riadt vissza a kreatív és ügyességi feladatoktól sem

A táboroztatást Kusler Zsófia, Vass Edit tárlatvezetők, a múzeum állandó munkatársai segítették. A kézműves és ügyességi foglalkozások alapanyaga természetesen a papír volt: minden, ami papír, de ezen belül is az, amit a Hamburger Hungaria állít elő, illetve a Dunapack által feldolgozott papír.

Bunford Péter érdekesnek találta az első világháború jótékonysági papíremlékeit bemutató kiállítást

– Az első tábor tapasztalataira alapozva állítottuk össze az idei programot – summáz a táborvezető. – Alkalmazkodtunk a gyerekek tűrőképességéhez, befogadóképességéhez, semmi nem volt kötelező, mégis mindenki csinálta azt, amit egy-egy napra elterveztünk. Bulinappal zárult a tábor, volt minden: luficsavarás, fagylaltozás, zenés vidámkodás.

ÉRDEMES TUDNI

A tábor célja, hogy a dolgozók gyermekei hasznosan töltsék a szünidőt, többet megtudjanak a szüleik által előállított termékekről, a papír készítésének és sokrétű felhasználásának történetéről, valamint újrahasznosításának fontosságáról. A gyerekek az első napon megismerkednek a házirenddel, a megszólítás könnyítésére névkártyát kapnak. A tábor ideje alatt összesen egy darab táblagép szabályozott használata engedélyezett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában