hagyomány és tudomány

2018.03.17. 20:00

Navratil Andrea, a népdalénekes-ökológus tartott előadást a változásról

Népdal és biológia, népmese és ökológia? Hogy kapcsolódnak ezek egymáshoz? Akik meghallgatták Navratil Andreát a Dunaföldvári Kertbarátok Városvédő Egyesületének Téli Esték sorozatában, azok már kezdik érteni.

L. Mészáros Irma

Navratil Andrea népdalénekes-ökológus volt az előadó Fotó: LMI

Navratil Andrea népdalénekes legutóbb a Muzsikás Együttes nyári koncertjén járt Dunaföldváron. Most, a napokban tartott előadásán másik arcát is megmutatta. Navratil Andrea ugyanis biológus és tanár, aki az ELTE kutató biológia szakán végzett, majd tanári diplomát is szerzett.

– Mindenki csodálkozik először, miként fér meg bennem a biológus és az énekes – kezdte, aztán bizonyította, hogy nagyon jól. Böjtnek idején „A kicsi szép” – című előadásában egy ökológiai szemléletű közgazdász, Ernst Schumacher ihlette gondolatokkal lepte meg hallgatóit, de megtudtuk azt is, mit énekel egy ökológus, és mit les el egy biológus az énekes mesterektől.

– Hiszek a tudományban, életem egyik ösvénye ez, de hiszek a hagyományban is, ez a másik ösvény – mondta. A kettő, a hagyomány és a tudomány együtt fontos.

Navratil Andrea népdalénekes-ökológus volt az előadó Fotó: LMI

Navratil Andrea a természetet tisztelő és felelősen gondolkodó ökológusként személyes hangú, szuggesztív előadást tartott. Azaz mesélt. Mesélt arról, hogy zuglói születésű budapesti lányként miként élte meg az élet másfajta szemléletét Moldvában és Erdélyben az „öregecskéinél”, azaz azoknál az asszonyoknál és férfiaknál, akiket mestereinek tekint. De a mesterséget nem lehet tanítani, a tudást csak el lehet lopni. Kit mire húzza a szíve – állítja. Tőlük tanulta meg, mennyire fontos, hogy tisztességesen bánjunk a javainkkal. A hagyományban élő embertől egyfajta komplex tudást lehet átvenni. S máris az ökoszisztéma bonyolult kérdésénél tartottunk, hiszen a modern világ legfőbb problémája, hogy a haszon elsődlegességére épül. A biológiai egyensúly pedig könnyen felbomlik, főleg ha egy fontos elem eltűnik belőle. S bizony elvész. Naponta öt-tíz faj eltűnik, akár olyan alacsonyrendű is, amelynek tán a nevét sem ismerjük. De a rendszerben mindennek helye és szerepe van. S Einsteintől is tudjuk: egy órával éljük túl az utolsó méhet. Szó volt a haszonnövényekről, gyümölcsökről is, amelynek sokszínűsége, gazdagsága szintén megőrzendő.

Az oktatás a legnagyobb erőforrás

Mindenki fel tudja idézni gyermekkorából valamely gyümölcs felejthetetlen ízét, amelyet azóta sem talál. Mert eltűntek. Göcsej erdésze, Kovács Gyula, az őshonos gyümölcsfajták megmentője például 450–500 fajta almát jegyez. Mi hány fajtából válogathatunk a zöldségesnél? – tette föl a költői kérdést az előadó. Eleink tudtak gyümölcsfát oltani, tudták, melyik gyümölcs mire jó és sok minden mást. Ezt a tudást tovább is adták. Biológusként azért lett környezeti nevelővé, mert úgy érzi, az oktatás a legnagyobb erőforrás, s kötelessége átadni a tudást. Ezért jár óvodákba, iskolákba is. Mert magunknak kell változni – nyomatékosította. Ha az ember csak saját hasznát, saját érdekét nézi, ha nem felelősséggel él, ha nem mérsékli a fogyasztást, ha tovább folytatjuk az óriási mértékű energiahasználatot, ha feléljük a tőkénket, óriási baj lesz. Tudatosítanunk kell, hogy a kicsi is szép, a nem tökéletes formájú is finom – mondta. Kallós Zoltánnal együtt vallja: alulról tud terjedni a változás.

Az ellopott tudás része 

Navratil Andrea mestereinek tudása nem tantárgyi ismeretekben nyilvánult meg, hanem a mindennapjaikban, sőt meséikben, dalaikban is. S mint az „öregecskéi”, a beszélgetés során – magától értetődően – egyszer csak Navratil Andrea is dalra fakadt csodaszép hangján, avagy a mese varázslatával, a szegény ember eledelével kínálta meg hallgatóit. S mesélt – ízesen, természetesen, jó beleéléssel – értékekről, eszményekről, erényekről. Mert a mesemondás is az ellesett, az ellopott tudás része. De nemcsak gyűjtőként, ökológusként is sokat tanult a Gyimesben, Moldvában élő emberektől, akik nem hallottak természetvédelemről, ökoszisztémáról, ökológiai lábnyomról, de egységben látják a világot, mértékletességben élik életüket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában