Helyzetkép

2018.04.25. 11:30

Már a szakipari munkáknál tart az óvodabővítés Mezőfalván

A település egyik legnagyobb jelenkori beruházása az óvoda és a mellette lévő konyha felújítása, bővítése. Az óvodánál tornaszobával, két csoportszobával és kiszolgálóhelyiségekkel bővül az intézmény. A konyha technikailag korszerűsödik és nagyobb étkezőt alakítanak ki. A csaknem háromszáz millió forintos fejlesztésekből nemcsak a falu, de a jövő generációja is gazdagodik. Állapotjelentés a beruházásról.

Horváth László

A tavaly szeptemberben kezdődött 234 millió forintos projekt jól és megfelelő ütemben halad. Gödörásás, alapozás, falazás, tetőkialakítás és burkolás után a belsőépítészet kap most nagy hangsúlyt. Márok Csabával, Mezőfalva polgármesterével kerestük fel az építkezést, hogy olvasóink pontos információkat kapjanak a fejlesztésről.

Látványos állapotban van a Tündérkert óvoda udvarán emelt új épületszárny és a hozzá kapcsolódó ebédlő, illetve ebédeltető helyiség.

– A téliesítés óta jelentős változáson ment át az épület­együttes, hiszen egy egységként kezeljük a konyhával. Tehát mind a két beruházás nagyon komolyan halad előre. Az óvoda falától elvettük a rengeteg állványt, ami azt jelenti, hogy a bővített rész homlokzatát is beszínezték már. Jelen pillanatban a belső festési munkálatok folynak, valamint az Aréna tér és a vízelvezetés kapcsolódó feladatrészei adnak munkát a szakembereknek.

Márok Csaba polgármester az öt méterrel megnagyobbított étkezőt mutatja, ahol csoportokra bontva száznál is több gyerek ebédel majd Fotó: Horváth László

Rengeteg helyiséget találhatunk az új szárnyban. Miért így lett kialakítva?

– Amikor megterveztük, akkor az összes olyan hiányzó helyiséget belerajzoltuk, ami előírásként szerepel, és a régi épületben nem lehetett kialakítani, illetve nem állt rendelkezésre. Az új épületben 72 négyzetméteres tornaszoba, két, huszonöt főt befogadó csoportszoba, kiszolgálóhelyiségek, tárgyalók, közösségi terek szolgálják a mai kornak megfelelő, komplex óvodai nevelést. A beruházással megszűnnek Mezőfalván azok a problémák, amelyek a gyereklétszám miatti elutasításokat jelentették.

Az óvoda mellett a konyha és az ebédlő is megújul, bővül. Együtt kezelik a két épületet?

– Mivel egy telken van a két intézmény és helyenként összeérve egy épületegyüttest képez, ezért mindenképpen ebben gondolkodtunk. A konyha főző részét már tavaly rendbe tettük, most pedig az étkező rész felújítása, ötméteres bővítése zajlik. Ezáltal sokkal gördülékenyebb és jobb körülmények között tudnak ebédeltetni. Ez utóbbi munkálatok negyvenszázalékos állapotban vannak. A 46 milliós pályázatból hatmillió önkormányzati forrás, a nagyobbik összeg pedig a Belügyminisztérium pályázatán elnyert rész.

Tehát elmondható, igen jó ütemben halad a mezőfalvi óvoda és a hozzá tartozó konyha fejlesztése. Nyár közepére végeznek a munkálatokkal, és ősszel birtokba is vehetik a gyerekek, pedagógusok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában