Nők a horgászbotnál

2018.06.22. 09:00

Két dudás nem fér meg egy csárdában – vagy mégis?

Június 16-án, szombaton második alkalommal rendezett női horgászversenyt a Baracsi Horgász Civil Társaság, ahol a férfi tagok női hozzátartozói ragadtak pecabotot, hogy bizonyítsák, nem kisebb horgászok, mint az erősebbik nem képviselői. Hogy mennyire így van, arra Söregi József a társaság vezetője említett példát, miszerint a legutóbbi női versenyen a lányok fogási eredményben bizony lepipálták a fiúkat.

Horváth László

Remek családi horgászversenynek is nevezhetnénk a szombati baracsi eseményt, mivel férjek, barátok együtt pecáztak női társaikkal. Azaz csak a lányok lógathatták versenyszerűen a zsinórt. A férfiaknak ezúttal a segítőszerep jutott, mint csali feltűzése, szákolás, mérlegelés, no meg élelemmel és hűsítővel való kiszolgálás. A hangulatra pedig most sem volt panasz. A fiúk nagy egyetértésben, odaadó figyelemmel adták párjaiknak a jó tanácsokat.

A horgászszerencse sem pártolt el a hölgyektől. Már a rajt utáni percekben méretes amurt akasztott az egyik versenyző. A folytatásban szintén szép eredmények születtek. Végül a délutáni versenyzárásnál négy hölgy maradt talpon a megmérettetésben. Pintér Tiborné 13 kg-mal 1. helyezett, Kiss Barbara 7,60 kg-mal 2. helyezett, Feketéné Szivák Andrea 4,60 kg-mal 3. helyezett, Kádár Edina Leila egyben legnagyobb halfogóként a 4. helyezett lett.

Kádár Edina Leila, Kiss Barbara, Pintér Tiborné, Feketéné Szivák Andrea a versenyen. Fotók: amatőr

A horgászokra tehát nem igaz a felvezetőben idézett mondás, és ezt tökéletesen bizonyították Baracson. Akkor hát mi a végkövetkeztetés? Talán az, hogy a sport, jelen esetben a horgászat, még ha versenyezni is kell néha, nem eltávolítja az embereket, hanem remekül összehozza, összetartja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában