önzetlen segítség

2017.10.19. 10:30

Lelkesedéssel épültek a kis házak!

Ismét gazdagodott a Jószolgálati Otthon Közalapítvány Bercsényi úti intézménye, ismét külső, önzetlen segítséggel. A Dunaferr iskola diákjai egy kis házat készítettek az udvari eszközök számára.

Balla Tibor

Radnai Zsolt (j) őszintén mesélt arról, milyen örömmel mentek dolgozni az otthonba Fotó: Ady Géza

A fémből épült házacska ünnepélyes átadását tegnap délelőtt tartották az intézmény udvarán, mivel szerették volna megköszönni a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Dunaferr Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája diákjainak az áldozatos munkát.

Az alaphangulatot Klép Tamás (zongora) és Szabó Péter (gitár) muzsikálása, az öröm és a szikrázó októberi napsütés adta meg. Kecskés Rózsa, a Jószolgálati Otthon Közalapítvány vezetője hálatelt szívvel és szavakkal köszönte meg a Dunaferr iskola végzős szakmunkástanulóinak és oktatásvezetőjüknek, Radnai Zsoltnak az önzetlen munkát, amelynek révén enyhítettek az intézmény raktározási gondjain, megtervezve, majd a gondozottakkal együttműködve alaposan kivitelezve az udvari szerszámtárolót, amelynek eredetileg csak a felújítását, csinosítását kérték tőlük.

Szabó Péter gitárjátéka és Klép Tamás zongorázása, éneklése elmaradhatatlan része a hétköznapoknak is, nemhogy az ünnepélyes alkalmaknak. Háttérben az új szerszámtároló
Fotó : Ady Géza

 

Kecskés Rózsa, a Jószolgálati Otthon Közalapítvány vezetője elmondta, a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Dunaferr Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája diákjai tavasz óta nagyon sokat dolgoztak az otthon Bercsényi utcai intézményében, több karbantartási és állagmegóvási munkát elvégeztek. Volt egy nagyon-nagyon rozoga szerszámos házikó az intézmény udvarán, amit rendbe kellet volna hozni, de ők úgy döntöttek, hogy varázsolnak egy újat helyette fémből, hogy tartósabb legyen. Tegnap ünnepélyesen birtokba vették, és el tudják rejteni az időjárás viszontagságai elől az udvari szerszámokat és bútorokat. Az intézményvezető külön köszönetet mondott a diákoknak azért, mert nem rettentek meg attól, hogy a fiatal és idősebb gondozottak is igyekeztek besegíteni a munkába, és nagyon jól tudtak együttműködni.

Kecskés Rózsa, a Jószolgálati Otthon Közalapítvány vezetője (bal)
Fotó : Ady Géza

Köszönetképpen megvendégelték – ahogyan ezt szinte minden alkalommal tették eddig is – segítőiket, a diákok vezetőjét, a nemrégiben mesterfokozatot szerzett Radnai Zsoltot pedig megajándékozták saját készítésű dísztárgyaikkal. Az ünnepségen kiviláglott, hogy hamarosan lesz folytatás is, mert a diákok szívesen segítenek, az intézményben pedig mindig akad tennivaló.Kecskés Rózsa elmondta, együttműködésük egészen régi keletű, már az élménykert létrejötte is nagyrészben a dunaferres diákok munkájának köszönhető, és azóta folyamatos a kapcsolatuk. Az újabb és újabb csapatok megnézik, használják az élménykertet, megtudják, hogy iskolatársaik készítették, majd ők folytatják a munkát. Még a nyári gyakorlat egy részét is ott töltötték. Az ellátottak pedig örülnek, hogy érkeznek hozzájuk.Radnai Zsolt már akkor jelezte, amikor a felújításról esett szó, hogy ha hosszú távú megoldást szeretnének, akkor fémből egy új épületet kellene felhúzni. Nyár elején elkezdte tervezni, majd folyamatosan dolgoztak rajta, hogy mára már átadhassák rendeltetésének. Bízik benne, hogy még sokszor, sok munkát el tudnak végezni az otthonban, bár már nem ezzel a csapattal, mert ők végzősök. Ezt kicsit sajnálja is, mert nagyon jó csapat volt. Mint mondta, kifejezetten szerettek kijárni dolgozni az otthonba.Radnai Zsolt aktív ember, mindig dolgozik otthon is. Mindig valami különlegeset: kilátót, mini vasútállomást épít. Ez utóbbit tavaly ki is állította, idén pedig szándékában áll odaajándékozni az otthon lakóinak, mert ők még – mint a gyerekek – értékelik az ilyen dolgokat.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában