Dunaújváros szülötte

2017.11.13. 16:02

Kulisszatitkok a Sztárban sztár nyertesétől

A dunaújvárosi születésű, a városhoz mai napig kötődő zenész-énekes Horváth Tamás nyerte a TV2 átváltozó showjának, a Sztárban sztár ötödik szériáját.

Szabó Szabolcs

A 25 éves népszerű előadót hétfőn délután telefonon értük el.

– Fantasztikus élményekkel gazdagodtam az elmúlt tíz hét során és úgy érzem zenészként és színpadi előadóként is sikerült fejlődnöm. Borzasztóan sokat dolgoztunk azért, hogy a produkciók hétről hétre jól sikerüljenek. Megérte. Ezúton is köszönöm mindenkinek, aki elmúlt időszakban segített, támogatott utamon.

Neves, országosan is ismert és elismert előadókkal kellett megméretned magad. Milyen rivalizálás volt a versenyzők között az elmúlt 10 hétben?

– Őszintén elmondhatom, hogy semmilyen rivalizálást, esetleges feszültséget nem tapasztaltam sem a felkészülés, a próbák, vagy az adások alatt. Sőt, egy támogatói közegben éreztem magam. Figyeltünk, egymásra, szorítottunk minden versenyzőért, hiszen magunk is megtapasztaltuk, milyen kőkemény meló van minden egyes produkció mögött. A legfontosabb feladvány az volt, hogy mindenki minden egyes nap többet adjon, önmagát szárnyalja túl. Egy szívként dobbant a Sztárban sztár teljes stábja.

Ha már a felkészülés szóba került, hogy építettek fel hétről hétre egy produkciót?

– Röviden és tömören: a felkészülés napi 24 órás elfoglaltságot jelentett minden versenyzőnek. Először is megpróbáltuk teljesen megismerni annak az előadóművésznek a személyiségét, akinek a bőrébe bujtunk. Dokumentumfilmeket néztünk, könyveket olvastunk és emellett folyamatosan próbáltunk, csiszoltunk az előadáson. Hétről hétre ez más és más kihívást jelentett. Ez egyben nagyon inspiráló és motiváló volt, ám fizikailag, mentálisan és szellemileg is maximális koncentrációt igényelt.

Szinte mindenki előtt ismert, hogy egy igazi zenészcsaládból származol. Milyen jó tanácsokat, útravalót kaptál az otthoniaktól?

– A legfontosabb az volt, hogy mindenki elfogadta és tiszteletben tartotta, hogy akkor most én 10 hétig gyakorlatilag nem leszek, hiszen minden időmet kitölti a Sztárban sztár. Természetesen sok bíztatást és tanácsot, olykor építő kritikát is kaptam, ezeket mind megpróbáltam beépíteni a következő produkcióba.

Karriered szempontjából ez a siker egyben egy komoly mérföldkő is, hogyan tovább?

– Pörgöm tovább, és őszintén mondom, örülök, hogy ennyi dolgom van. December 8-án lesz egy nagy koncertem a fővárosi Barba Negrában és jelenleg is zajlik egy klipforgatás az egyik dalomhoz. Tehát megyek tovább gőzerővel!

A Horváthék zenész dinasztia, az édesapa Horváth János négy gyermeke közül Jankó (balra) és Tamás (jobbra) ma is sikeres zenészek, míg Beni a legkisebbik fia most bontogatja szárnyait, Gina eddig még nem kötelezte el magát a zenei pályán. Fotó : Cseke Ricsi

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában