Új állóhajó – avatásra készen

2018.08.18. 07:00

Hogy vonzó helyszínné tegyék Dunaföldvár festői Duna-partját

Nagy eseményre készül a Dunaföldvári Vízisport-kör Egyesület és a város önkormányzata. Augusztus 20-án új állóhajót avatnak.

L. Mészáros Irma

A földvári Duna-parton szép színfolt a Stefánia hajó, amely a közösség és a turisták szolgálatában áll Fotó: LMI / DH

A legendás, de megöregedett Botel Admirált három évvel ezelőtt sokan elsiratták, hiszen csaknem négy évtizeden át a Duna-szakasz emblematikus helyszíne volt. Mivel felújítani nem lehetett, a sportkör szétbontotta, aztán saját forrásból, adományokból és önkormányzati támogatásból egy háromelemes úszóművet telepített a régi hajóállomással, a mai Rakpart étteremmel szemben. 5,5 millió forintért megvette az eredetileg Balatonfüreden készült, majd tanyahajóként szolgált kétszintes hajót, amely az úszómű része lett.

Bármilyen közösségi célra igénybe vehetik a dunaföldváriak

Dunaföldvár önkormányzata és a Süveges József vezette Vízisport-kör Egyesület közösen pályázott turisztikai fejlesztésre azzal a céllal, hogy vonzó helyszínné tegyék a földvári festői Duna-partot. Hiszen az egyesületi tagokon kívül mások, helyiek és a vízen közlekedő turisták örömére is szeretnék használni az új hajót és a hozzá kapcsolódó kikötőt.

Ez a felújítás része volt a Duna-parti rekonstrukciós tervnek, amely tartalmazta a Duna-parti sétány teljes megújulását a híd lábától a Mély útig, majd egészen fel a Templom utcáig. Ez valósult meg a TOP-pályázaton elnyert 124 millió forintból és a több mint 190 millió forint saját forrásból.

Már előkészítették a pezsgőt

Sok munkát végeztek az elmúlt másfél, két évben. Lapunk többször hírt adott a projekt egyes szakaszairól. A hajó komplex felújítását Csepelen végezték, az alsó része is teljesen megújult. Aztán a további munkálatokat már a dunaföldvári helyszínen folytatták. S most kívül-belül megújulva várja az avatást és a névadás ceremóniáját.

A földvári Duna-parton szép színfolt a Stefánia hajó, amely a közösség és a turisták szolgálatában áll Fotó: LMI / DH

A tudósítót Fekete Gábor, a vízisport-kör gondnoka vezeti végig a hajón. Mindenütt friss illat, simogatom a burkolatokat. Az alsó szinten egy közösségi társalgó, két hálószoba, egy kompletten felszerelt konyha, férfi-női zuhanyozó, két WC és egy iroda készült el igényes kivitelben, szép burkolással. A hajóbelső kialakítása a balatonfüredi Bari Imre és munkatársai szakértelmét és tapasztalatát dicséri. A szobák berendezése még folyamatban van.

Közösségi célra

A felső szinten egy féltetős nyitott terasz, valamint egy asztalokkal-padokkal és az étkezéshez szükséges eszközökkel felszerelt zárt társalgó-ebédlő várja a vendégeket. Ötven főre, civil szervezetek, baráti társaságok összejövetelére vagy bármilyen közösségi célra igénybe vehetik a földváriak, illetve a vendégek. 25-30 hajó, csónak kikötésére van lehetőség, egyesületi tagoknak és vendégeknek is. Barátsággal fogadják a Dunán közlekedő turistákat – akár éjszakai szállásra. Lehetőség lesz kajak-kenu és kerékpár kölcsönzésére. Két hajó, négy felnőttkerékpár és két gyermekkerékpár vehető igénybe.

Stefánia

Maga a kikötő közforgalmi személykikötői engedélyt kapott, így személyszállító hajók kikötésére is alkalmas hely. Ennek érdekében mederkotrást végeztek. Szeretnének majd turistahajókat megállítani, és részükre programokat szervezni. Sőt egy tízszemélyes kirándulóhajó működtetéséről is álmodnak.

Az új dunaföldvári hajó, amely az augusztus 20-i ünnepség keretében a Stefánia nevet kapja majd, a vizsgán tíz évre megkapta a műszaki engedélyeket. Süveges József korábban úgy nyilatkozott lapunknak, hogy reményei szerint ez a hajó legalább harminc évig szolgálja majd a vízi sportok kedvelőit, a helyi egyesületi tagok és a turisták kellemes időtöltését. Bíznak benne, hogy a Stefániát is szeretni fogják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában