Hiszik vagy sem, Piripócs Fejér megyében van – ott jártunk

Fiatalkorunkban sokszor emlegettük a gyerekek között oly népszerű szólásmondást, ami így hangzott: „Mikor mentem Piripócsra, találkoztam három tóttal, három tótnak három zsákja, három zsákban három macska. Hányan mentek Piripócsra?” Másik közismert mondás, hogy megyek Piripócsra zabot hegyezni.

A kíváncsiság arra ösztönzött bennünket, hogy felkerekedjünk, és ellátogassunk erre a híres, kissé már elfelejtett településre.

Négyen indultunk útnak, útikalauzunk Garda Istvánné született Györkő Mária, közismerten – lánya után – Zsuzsika mama. Ma Baracson lakik, de egész gyerekkorát születésétől férjhez meneteléig a mesevilágra emlékeztető Piripócson töltötte.

Baracsról a Kokasdi úton kellene végigmenni, és egyenesen a ma is élettel tele Piripócson találnánk magunkat, ahol takaros házak, állatok, gépek látványa várja az arra látogatót.

Most azonban utunk Baracson vezet végig. Zsuzsi mama meséli, hogy régebben Apátszállás és Templomos Baracs volt a két település neve, majd később egyesült. Apátszálláson található a falu központja és minden fontos intézménye. A Széchenyi utcán haladva elkanyarodunk Baracs vezér szobra előtt, és a híres Halászcsárda felé vesszük utunkat. Az autópálya alatt áthaladva Templomos Baracsra érkezünk. Jobbra láthatjuk a Klein-pusztát, ami ma az AGRO Baracs Zrt. takarmánytárolója. A 6-os út előtti épületegyüttes a háború után még Kornis Károlyé volt, mai lakója már akkor is ott lakott. Piripócs két kilométerre van innen. Az itteni gyerekek az ötvenes években gyalog jártak be a baracsi iskolába. Később a hatvanas években az alsópiripócsiak közül néhányan a közelebbi Dunaföldvárra, amíg a többiek Kisszentmiklósra jártak.

A híres kistelepülés Baracs és Daruszentmiklós között található, mintegy tíz ház alkotja. A Dunaföldvár előtti Vilmos-pusztához (Szitányi Vilmos földbirtokos tulajdona volt) tartozott, ahol ma a Zafír Fogadó található. Neves pusztája volt még Baracsnak a Foster-puszta, amelynek régi tulajdonosa Szluha István volt. A település katolikus templomát Behán János újíttatta fel.

Elindulunk úti célunkhoz, ami Dunaújvárostól mintegy 15 km-re, Baracstól 4 km-re, Daruszentmiklóstól pedig 2 km-re található.

Ahogy odaérünk, Zsuzsi mamánk máris régi ismerősével találkozik, Györkő Istvánnal. Komjátiék nagyobb vállalkozást működtetnek, id. Papp Sándor fia is itt gazdálkodik. Alsó-Piripócson ma az ismerősök közül Kovács Istvánék laknak, régen Klausz Jánosék is itt laktak. Itt mindenki a létező Piripócsról beszél. Hamar jönnek elő a régi emlékek. Matild néni volt a híres tanító, az ötvenes években rendszeresen volt katolikus mise, hittant tanultak a piripócsi gyerekek. A hatos út melletti Vilmos-puszta (ma a Zafír Fogadó jól látható) volt a piripócsiak központja, birtokosa Szitányi Vilmos volt. Többen dolgoztak itt a híres pusztáról. Testvére, Szitányi Béla birtoka a mai lovarda helyén állt, kastélya is ott volt, az egyik unokája még él.

Zsuzsika és beszélgetőpartnerei a régi dolgokra emlékeznek. Komjátiék négy gyermekükkel Kisapostagra költöztek. Lajos lakik ma itt, ő a nagygazdálkodó. Az itteni tíz család gyermekei az ötvenes években Dunaföldvárra jártak iskolában, ezek voltak a Jelencsik, Komjáti Lajos és Imre, Bokor Kovács, Klausz család, a teljességre törekvés nélkül.

Kovácsék négy lányukkal beköltöztek Baracsra, Klárát és Katalint jól ismertem.

A II. világháború alatt a környékbeli lányokat az orosz katonák elől Piripócson rejtették el egy disznóólban, így nem találtak rájuk.

A hatos út melletti Kornis-kúriát egy 700 éves gesztenyefa díszítette. Hat ember érte körül, 40 tehén delelt a lombja alatt – emlékeznek a beszélgetők.

Nézzük, mit mondanak a hivatalos személyek Piripóccsal kapcsolatban!

Várai Róbertet, Baracs polgármesterét telefonon értem utol, ő a következőkről tájékoztatott: Valamikor, úgy 50 évvel ezelőtt Piripócs még Baracshoz tartozott, egy kis élő település volt. Ma Daruszentmiklóshoz tartozik.

Utóbbi település polgármestere, Rauf Norbert a következőket mondja: „A Baracshoz tartozó kis települést először mintegy 50 éve Előszálláshoz kapcsolták, később viszont Kisszentmiklóshoz, majd Daruszentmiklóshoz került. Ma Rózsadomb a neve.” A polgármester Dukai Mária történelemtanárhoz irányított, aki érdekes tényeket tárt elénk. „Gyermekkorom óta itt lakom, és igazolni tudom, hogy Piripócs létező település volt, mindig lakták emberek, a régi családok tagjai közül ma is többen közöttünk élnek. Több gyereknél még Piripócs volt beírva az anyakönyvükbe.

Dolgos emberek lakták, a kitelepülés előnyeivel és hátrányaival együtt

„Misére Baracs-Templomosra jártak, ott tartották meg az esküvőjüket is a piripócsi fiatalok. A mai Magyar Helynévtárban megtalálható Piripócs. A bejegyzés a következő: Piripócs – Dunaföldvár – Külterület – Tolna megye – Irányítószám: 7020 – Távhívó körzetszám: 75.

Az öreg iskolai anyakönyvekben találtam néhány igen régi, 1922/23-ból maradt bejegyzést, amely szerint Piripócson lakott Bokor István, Komjáti János, Tejes János. Az 1946/47-es bejegyzésben pedig már rózsadombi lakcímmel szerepelnek a következők: Györkő Mária, Varga Teréz, Pögl Margit, Komjáti Anna és Komjáti Károly. 1952-ben itt lakott Komjáti Lajos, Györki Mária és Varga Mihály.” fejezte be mondandóját Dukai Mária tanárnő.

Látható, hogy a hivatalban dolgozó személyek és a nem ott dolgozók is bizonyítják: Piripócs település létezését. Nevét hat évtizede változtatták meg, de a nép napjainkban is Piripócsnak emlegeti. Mindig tisztességes, dolgos emberek lakták a kitelepülés előnyeivel és hátrányaival együtt ragaszkodtak hozzá, hiszen ez a kis virágzó település volt a szülőhelyük. Mint kívülállónak jut eszembe: miért nem lehet nevét visszaváltoztatni? Miért ne lehet újra a neve Piripócs?