Hagyományőrzés fergeteges hangulattal: XIV. Dél-amerikai Magyar Néptánctalálkozó

A találkozó 1986-ban, Bue­nos Airesben látott napvilágot. Óriási sikerélmény koszorúzta az első két nagy előadást, ahol a szórvány magyarok örvendenek egymásnak, együtt táncolnak, mert ugyanaz a nyelvük: a magyarságuk és a hagyományaikat megőrző lábaik üzenete. Hihetetlen, de 32 esztendeje létezik a dél-amerikai magyar néptáncmozgalom. Dunaújvárost dr. Gubánné Pintér Annamária képviselte, bár ő nem táncra, magyar néphagyományokra tanította a sokadik generációs magyar gyerekeket. Három hetet töltött Argentína fővárosában. Emlékekkel teli érkezett haza.

A gálaműsorban 220-an táncoltak népviseletben a Teatro Avenida színpadán

Nem felejtik, honnan érkeztek

Az idei néptánctalálkozón a házigazda Argentína mellett Uruguay, Brazília, Chile és Erdély képviseltette magát, a mintegy 220 táncosnak pedig a salgótarjáni Dűvő zenekar húzta a talpalávalót. Persze ezt úgy kell elképzelni, hogy egy-egy ország több csoporttal is részt vett, csak Sao Paolóból például vagy hatvan táncos lábú magyar érkezett, de Uruguayból is sokan érkeztek, mert őket csak egy háromórás hajóút választotta el a helyszíntől. A szórvány magyarságban erős az identitástudat, annak ellenére, hogy sokan vannak már olyanok, akik sokadik generációsként már nem beszélik az anyanyelvet, de nem felejtik el honnan érkeztek. Annamária úgy látta, rendkívül összetartóak, és külön összetartó erő számukra a régi cserkészmozgalom, a Külföldi Magyar Cserkészszövetség (KMCSSZ), amely 36 országban már jelen van és amelyen keresztül jobban meg tudják őrizni a hagyományaikat. Nagy segítség még a Kőrösi Csoma Sándor program, amelynek keretében nyelvtudás nélkül is lehet táncolni, generációk ismerkedhetnek, és egy idő után már a nem magyar barátaikat is beviszik.

A mostani fesztivál jellegű találkozón népzenét is tanultak, ebben élen járt az argentin Chaco. A néptánctalálkozó nagyságrendjét jól mutatja, hogy a záró gálaműsorban 220-an táncoltak népviseletben Buenos Aires főutcájának egyik legnagyobb színháza, a Teatro Avenida színpadán, tömött nézőtér előtt. Persze a résztvevők száma ennél is jelentősebb, hiszen sokan kísérőként, szülőként érkeztek, ugyanis Argentína idén tartotta meg az első gyermekszimpoziont a fesztiválon, ahol 8 és 14 év közti gyerekeknek tartottak táncfoglalkozásokat. Nekik külön műsoruk volt a gálán, ahol bebizonyosodott, hogy tudták, milyen ruhát viselnek, melyik vidékről való az a tánc, amit eljártak.

És itt jön a képbe a dunaújvárosi Gubánné. Ugyanis arra is gondoltak, hogy a gyerekek elfáradnak, a kicsik nem tudnak annyit táncolni, őket a kézműves hagyományokra tanították. Összedolgoztak a Nyírség táncegyüttes tánctanárával, és például a népzenéhez, -tánchoz, -viselethez kötődő tárgyakat készítettek. Például népi nádhangszereket, mint a nádduda és a recefice. Gyékényből készítettek ritmus csörgőt a szalma aratókoszorú mintájára. Szögdúc technikával nyakkendőt és kendőket készítettek kékfestő motívumokkal. Erdélyi szalmafonatból készült gyűrűt húzhattak a cserkésznyakkendőjükre nemzetiszínű szalaggal.

Aki ismeri Annamáriát, tudja, hogy a mézeskalácskészítés nem maradhat el ott, ahol ő ott van.

Napi kétszer három

A festés már úgy történt, hogy Magyarország térképén megnézték, hogy melyik viselet motívuma melyik tájegységhez köthető. És ami nagyon fontos, már az első nap elkészítették a zászlójukat. Ezek mellé persze e népdalt is rögvest megtanulták.

Természetesen nem maradhatott ki a nemez- és csuhékészítés sem, azonban tanultak magyarul is a gyerekekkel, továbbá egy kis történeti áttekintés is belefért a napi kétszer három órába. Még úgy is, hogy a másik kétszer három órában táncoltak. És láthatóan nem fáradtak el. De ők az esti táncházba már nem mentek el, csak a nagyok, akik hajnalig folytatták a táncot.

Annyi élményt gyűjtöttek össze a résztvevők, ami kitart majd a két év múlva megrendezendő újabb találkozóig.