Évtizedek óta kopog a néptáncos cipője

Az 1979-ben Vasasban táncolni kezdő Jolán sokakhoz hasonlóan, most is várja a jubileumot, s joggal nevezi nagycsaládnak. Joliékat Bálint István (Pityi) és Mucsi Sándorné tanította. Mint mondta, egy év után már 4-5 koreográfiát tanultak és álltak be a nagyok közé. Igazán persze annak örül – mondja beszélgetésünkkor -, hogy olyan néptánc vezetői voltak, akik munkát adtak neki, s azt képes is volt elvégezni. Neuwirth Annamária (Panni), Szögi Csaba, Mucsi Sándorné, Rácz Attila akikkel dolgozott. De nagy szeretettel gondol Kőszegi Károlynéra (Mamira!), akinek neve onnan ered, hogy kislánya születése után már dolgozott a Vasasban, a csöppség pedig így hívta, ami aztán megragadt. - Hihetetlen sok munkája volt. Amikor felvettem a ruhákat, nem tudtam, mit jelent húsz alsószoknyát kivasalni, tizenöt-húsz inget, és a többi. Amikor már én is együttest vezetek, látom, hogy Mami mennyire összetartotta ezt az egészet. Mindig, mindenütt a megfelelő időben ott volt, mindenről gondoskodott. Miután én már elmentem a Vasasból, ő tovább dolgozott, még nyugdíjaséveiben is. Utólag rájöttem, hogy talán nem vettük észre eléggé a munkáját, de nélkülözhetetlen volt mindig.

Mennyire identitásképző a folklór, a közösségben művelt néptánc?

- A hagyományban a fiataloknak kellett az összejövetel, ahol találkozhatnak, ismerkedhetnek. A feszültség levezetésben is fontos szerepet játszott a közösségeknél. A századforduló táncos rendezvényein a fiúknak meg kellett mutatni magukat a lányoknak, hogy tudnak táncolni. Most azt veszem észre, hogy a fiataloknál már nem annyira fontos ez, viszont egyre többen járnak táncházba, és lassan nincs is olyan gyerek, aki legalább egyszer ne találkozott volna a néptánccal valahol. Igen, közösségi élményt ad, van kihez tartozni, régen is és most is. A mi generációnknak 1980-tól 1990-ig olyan lehetőséget adott, hogy nem csak az országos rendezvényeken vettünk részt. Szögi Csaba jóvoltából Énekes István, Bognár József, Janek József, Szűcs Elemér az ország legjobb koreográfusai dolgoztak a dunaújvárosi műhelyben. Olyan produkciókat hoztak és hoztunk össze, hogy országos tényező volt a bemutatónk, Budapestről jöttek el minket megnézni, sőt a Győri Balett társulata is eljött megnézni, a Szerelem, szerelem táncszínházi produkciónkat. Most látom, mekkora jelentősége volt! Egyébként véletlen folytán kerültem a Vasasba, mert a középiskolában hirdetett oktatásra jelentkeztem. Erről az osztályfőnök is szólt, mi pedig elmentünk a plakáton meghirdetett felvételire. Akkor még nem volt tizennégy év alatti felvétel, negyven lány, húsz fiú jelentkezett.

Később volt ebből bonyodalom, mert próbákra jártunk, s megjött az az oktató is, aki a középiskolában vitte volna a néptáncot. Úgy döntöttünk maradunk a Vasasban, ezért középiskolában nem indult el a néptánccsoport.1983-ban ott voltak az István a király előadásban, a Szegedi Szabadtéri Játékokon több éven át, majd 1988-ban a Győri Balett társulatával Párizs gyermekei című Markó Iván készítette táncos produkciójában, Párizsban, de minden évben jártak külföldön: Olaszország, Franciaország, Németország, Csehszlovákia, Jugoszlávia. 2011-ben a világörökség részévé tették a táncházmozgalmat, s Joli is része ennek a mozgalomnak. Ilyen jubileumra készüléskor összegyűjthető, hogy mit adott a Vasas-lét?- Az életemet. Dunaegyházán nőttem tízéves koromig, akkor még nem, de most már a legkisebb iskolákban is lehet néptáncot, citerát, drámát, zongorát tanulni. Mindig is szerettem táncolni, örülök, hogy középiskolás koromban bekapcsolódhattam a Vasas Táncegyüttes munkájába. Egy közösséget adott az iskolain kívül. Majd mikor már dolgoztam a munkahelyi közösségen kívül az érdeklődési körömnek megfelelő csoportot kaptam.

Végül is a munkámat is jelenti. 1985-ben az akkori utánpótlás tanítója lehettem, s örülök neki. Továbbképzéseken vettem részt, s belekerültem. Sok gyereket akartam, született is négy. És mindig nagyon sokat jelentett, hogy a gyerekek mozgását, kiteljesedését segítsem. Majd az óvodákban néptáncot kezdtem tanítani. Elvégeztem a Táncművészeti Főiskolát, aztán megtaláltak és tanítok. Majd intézményvezető lettem. A mostani életemet adta a Vasas. Kedves élmény volt számomra, hogy a férjemtől névnapomra kaptam egy könyvet, A Magyar Folk története címmel, aztán megtaláltak benne a gyerekeim. Aztán jót mosolyogtunk, hiszen anya a magyar folktörténet része lett.