Hallgatók

2018.01.22. 11:14

Hatalmas sikerrel zárt egyetemünk az Educatio kiállításon

Véget ért az egyetemi seregszemle. Ahogy korábban megírtuk a csütörtöktől egészen szombat estig tartó rendezvényen a helyi egyetem is képviseltette magát. A több napos seregszemlén mintegy 150 kiállító és közel 43 ezer látogató vesz részt évről évre.

Nagy Annabella

A rendezvény legnagyobb előnye, hogy első kézből, a hallgatóktól kaphatnak információkat a továbbtanulni vágyó diákok. Segítségükkel belepillanthatnak az általuk kiszemelt intézmény tanóráira, kollégiumába, és persze a hallgatói életről is ők tudnak legtöbbet mesélni. Az egyetemeknek ezért nagyon fontos a hallgatók részvétele, városunk egyetemén kiváltképp. A Dunaújvárosi Egyetem Hallgatói Önkormányzata így évről évre részt vesz a kiállításon és áll az érdeklődők segítségére.

https://www.facebook.com/DUEHOK/photos/a.138608733169550.1073741876.138606536503103/550114492018970/?type=3&theater

Az idei kiállítás eredményeiről és sikerességéről kérdeztük Kővári Dánielt, a Hallgatói Önkormányzat Elnökét. Aki elmondta, nagy számú látogatónak örülhetett a DUE stand az idei Educatio kiállításon. Az érdeklődőket hegesztő szimulátorral, DUE rulettel és tabletjátékokkal várták. A legnagyobb érdeklődés a mérnökinformatikus és a média szakok iránt volt, de voltak olyanok is, akik kifejezetten a duális-képzésekről szerettek volna többet megtudni. A játékokon való részvételért, vagy a kicsit nagyobb érdeklődésért értékes ajándékokat lehetett nyerni, mint a DUE tornazsák, termosz, bögre, hogy a szeptemberben nálunk kezdett diákok már teljes egyetemi felszerelésben kezdhessék a tanévet.

Kővári Dániel kiemelte:

-Többeknek is fontos volt a kollégiumi elhelyezés, vagy a tanárokkal való viszony, de szerencsére mindkettőt csak pozitívan tudtuk értékelni, ami nagy sikernek örvendett így a középiskolások körében. Eredményes három napot zártunk. Bízunk benne, hogy a január 27-ei és a február 5-ei Nyílt napunkra ellátogatnak még hozzánk az érdeklődők, hogy kicsit bensőségesebben tudjuk bemutatni intézményünket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában