Egészség

2017.10.16. 07:00

Figyelemfelkeltő séta a mellrák megelőzéséért Dunaújvárosban

DUNAÚJVÁROS Rózsaszín szalagokkal és rózsaszín léggömbökkel sétálva igyekeztek felhívni a figyelmet a mellrák korai felismerésének fontosságára szombaton délelőtt.

Balla Tibor

Akik a Dózsa mozi előtt gyülekeztek a Séta a mellrák ellen, a korai felismerésért elnevezésű rendezvényre szombaton délelőtt, mindannyian feltűztek ruhájukra egy rózsaszín szalagot. Bár úgy tűnt, idén nem gyűltek össze annyian, mint tavaly, de így is látványos tömeget produkáltak a demonstrálók később, biztosítás mellett átkelve a Vasmű úton, és szerencsére nagyon sok visszatérő, ismerős arcot is felfedezhettünk köztük.

Köszöntőjében dr. Kovács Péter, a Dunaújvárosi Járási Hivatal vezetője, a rendezvény védnöke elmondta, idén már negyedik alkalommal rendezték meg a mellrák elleni sétát, mert fontosnak tartják, hogy ezúton is felhívják a figyelmet a szűrővizsgálatok, a megelőzés fontosságára a mellrák esetében.

Különösen fontos ez, hiszen évente Magyarországon daganatos betegségben mintegy harmincötezren veszítik el életüket. A hölgyek esetében a vezető halálok a mellrák. Évente öt-hatezer új esetet diagnosztizálnak a szakemberek, és mintegy kétezren nem élik túl a gyilkos kórral folytatott küzdelmet. Történik mindez annak ellenére, hogy az emlődaganat egy nagyon jól diagnosztizálható, és a szakemberek szerint nagyon jól gyógyítható betegség. Ha korai stádiumban felismerik, az ötéves túlélési esély nyolcvan százalék. Drasztikusan romlik ez az arány, ha késői, akár áttétes stádiumban fedezik fel a betegséget.

„Ez indokolja, hogy minden lehetséges fórumon népszerűsítsük a szűrést, hogy felhívjuk a figyelmet a szűrés, a megelőzés, az öndiagnosztika fontosságára” – fogalmazott a hivatalvezető.

A Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóinak képviselői is megkapták a rózsaszín szalagot
Fotós: Ady Géza

A köszöntő után a figyelemfelkeltő csoport átsétált a városházára a rendelőintézet és az Intercisa Múzeum előtt. A városháza C szárnyában dr. Sasvári Ildikó, a Dunaújvárosi Járási Hivatal Népegészségügyi Osztálya osztályvezetője Mammográfia vagy ultrahang címmel tartott előadást. Őt Illésyné Dorn Henrietta supervisor, mozgásterapeuta követte az előadók sorában. Testünk bölcsessége címmel belső erőinknek a gyógyulási folyamat szolgálatba állításáról beszélt. Az előadások sorát Kleinné Németh Judit intézményvezető, életvezetési tanácsadó zárta, Királylány születik címmel. Mindeközben az Egészségfejlesztési Iroda munkatársai vércukor- és koleszterinszűréssel, vérnyomásméréssel, életmód-tanácsadással várták az érdeklődőket a rendezvény ideje alatt.

A meghívóval rendelkező hölgyek mammográfiás szűrését is folyamatosan végezték a mobil szűrőkamionban. A programot a Pannon Oktatási Központ diákja, Balla Bence fellépése zárta.

Garbaczné Mónika

Kecskés Imréné

Szopka Gáborné dr. Hujber Edina

 

- Én szolidaritásból jöttem el a mellrák elleni figyelemfelhívó sétára. Sajnálatos módon a rokonságomban van érintett is a dologban. Úgy gondolom, szükség van az ilyen figyelemfelkeltő akciókra, egyre többen vagyunk évről évre.

 

- Kétezer-kettő óta járok ilyen megmozdulásokra, Budapesten is voltam már. Abban az évben műtötték a mellem rosszindulatú daganattal, majd öt év múlva pajzsmiriggyel, és most áttétes lettem, kemoterápiára járok.

 

- Fontosnak tartom, hogy a megelőzésre felhívjuk a figyelmet. Tudni kell, hogy a korai szakaszban felfedezett mellrák még száz százalékig gyógyítható, ezért aki meghívót kap szűrővizsgálatra feltétlen szükséges, hogy elmenjen.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában