2025.06.12. 07:00
Egész Dunaújváros a fiatal Henriket ünnepli: ő az ország legjobb kőművese – videóval
Több fordulóban mérették magukat az idén is a szakmákat tanuló diákok. A Hild technikum tanulói ezúttal több díjat is elhoztak. Ezek közül a legfényesebbet Nagy Henrik szerezte meg. Ő lett az ország legjobb kőművese.
Nagy Henrik kőműves. Ő lett az ország legjobb kőművese. Most szerezte meg végzettségét a Dunaújvárosi SZC Hild József Technikum, Szakképző Iskola és Szakiskolában. Hogy semmi túlzás nincs a minősítésében azt igazolja az is, hogy első helyezett lett a Szakma Kiváló Tanulója Verseny országos döntőjében.

Neki szólt az elismerés, ő neve villogott a kivetítőn, s övé lett az arany kőműveskanál is. Egyébként mielőtt Henrikre visszatérnénk, meg kell említenünk, hogy ebben az iskolában tanult Gulyás Milán, az ország harmadik legjobb kőművese is, és a festők, mázolók, tapétázók közül az országban ötödik lett Richter Kristóf. Gondolják el, mennyi középiskola, mennyi kőműves vagy festő tanuló... És két helyezést is elhozott a Hild. A győzelmek azonban soha nem születnek maguktól. Fontos megemlíteni a tanárait, az oktatóit is. Henrik felkészítői Kiss Eszter és Kővári László oktatók és Kánisz Attila duális oktató, egyéni vállalkozó volt. Szülei után nekik köszön a győztes mindent. Ahogy meghallhatják az alábbi beszélgetésben, Henrik szereti a szakmáját. Édesapjától ezt is örökölte, hiszen ő is kőműves.
Családi háttér
Németh Lászlóné, a Hild igazgatója elmondta, hogy nagy, szerető és összetartó családban nevelkedett Henrik. Egy olyan családban, ahol a munkának becsülete, a jól végzett munkának tisztelete van. Nem volt nehéz rábeszélni, hogy részt vegyen a Szakma Sztár fesztiválon. Tudomásul vette, hogy többet kell gyakorolnia, jobban kell figyelnie. Egy pillanatra sem volt kérdéses, hogy végig tudja-e, végig akarja-e csinálni a verseny folyamatát. Nem volt egyszerű döntés, amikor ezt a szakmát választotta, de mára már szépnek és különlegesnek tartja. Mikor megkérdeztem, hogy miért is különleges számára a kőműves szakma, miért javasolná másoknak, arra azt válaszolta:
Mert látszik az eredménye: meg tudom majd mutatni a gyerekeimnek, az unokáimnak, hogy ezt vagy azt a házat én építettem.
És tényleg, most hogy belegondoltam, maradandót, érezhetően, láthatóan, bizonyítottan maradandót a kőművesek tudnak csak létrehozni. Gondoljunk csak a katedrálisokra....

Így látja a versenyt, a szakmát, a jövőjét az ország legjobb kőművese
Duol.hu podcast
- Kiváló pedagógusokat tüntettek ki
- Minden mozdulatban egy történet – újabb sikerdarab a Baródi Tánculattól
- Ezüstérem a Veterán asztalitenisz EB-n!
- Videó: az Ambrózián megmondták a tutit a csajok, ez most a fesztiváldivat
- Hagyomány és hitvallás – lovas példaképek a mindennapokból