Fergetes hangulat

2025.06.14. 12:07

Az első nappal robbantott az Ambrózia Fesztivál – galériával, videóval

Pénteken Dunaújváros legújabb, egyedi fesztiválja nagy sikerrel zárta a nyitónapot, igaz, a tömeg miatt a pultoknál sorok alakultak ki. Az Ambrózia Fesztivál szombaton Ákossal és sok más fellépővel folytatódik.

Tegnap ott hagytuk abba, hogy az ismét nagyon szépen előkészített és egyedi hangulatúvá varázsolt Ambrózia Fesztivál kisszínpada a kora délutáni idősávban még nem vonzott annyi embert, majd a Dunaújvárosi Egyetem nagyszínpadon Lil Frakk nyitotta a sort. Ő szintén próbált mindent beleadni a buliba, hiába voltak még ott is kevesebben, koncertje egyedi volt, hiszen simán kiment a közönség közé. Majd megjelent maga Zeusz, ha már Ambróziában vagyunk, aki táncra is perdült, óriási sikert aratva. Aztán két fiatalt FIFA videójátékozni hívott fel, akik mikrofont is kaptak és besegítettek az egyik dalba. 

Ambrózia Fesztivál
Lil Frakk a közönség között
Fotó: Horváth László

Miközben Lil elköszönt, a bejárat előtt már egyre nagyobb sor kígyózott a pénztáraknál, és az ingyenes fesztiválbuszok is egyre több emberrel érkeztek. Így a Kowalsky meg a Vega már jelentősen nagyobb tömeg előtt kezdhetett bele a dunaújvárosi bulijukba, akik aztán egy nagy meglepetéssel is szolgáltak, a hazai pályán lévő Horváth Tamás is megjelen, és együtt adták elő közös dalukat, a Fehér hollót. Persze, hogy óriási sikerrel. 

Fotó: Horváth László

Képgaléria

Minden nagy sláger szerepelt a repertoárjukon, a szoros tömeg vége már a hangosító és vizuál technika pultájánál állt. S ha már háttér, az óriási ledfalaknak köszönhetően mindent látni lehetett hátulról is, az egyébb képi effektekről nem is beszélve.

A nap legjobban várt fellépője Majka volt, s míg ők következtek, a hatalmas színpadi ledfalakon megnézhettük az idei fesztiválra készített animációt, Poszeidón, a tengerek ura, a 2024-es fesztivál végén bejelentette, hogy idén az ő álmát mesélik el, ami a tavalyi történet foytatása. Aztán robbant a színpad, robbant a közönség, akik bizony már jelentős tömeggé gyűltek össze, az italkiméréseknél is sorok kígyóztak, talán ekkora rohamra előzetesen nem voltak felkészülve. A terhelés nem csak itt jelentkezett, bizony, aki posztolni akart a közösségi oldalára, vagy éppen valakinek képet küldeni a buliból, nem igazán ment, mert a mobilhálózat is akadozott.

Fotó: Horváth László

Majka és bandája profi módon lehozta a bulit, aktívan bevonva a közönséget a kibalálásba, kézlengetésbe, ugrálásba, énekelésbe és táncolásba. Aztán ő is "előhúzta a jolly jokert", viccesen felkonferálta, hogy egy rajongó közös képet szeretett volna vele a backstageba, de nem tudja hova lett, ráadásul az óráját is eltűntette. Majd erre ismét Horváth Tamás lépett a színpadra, hogy hat évvel ezelőtt készült közös számukat, a Meztelent elnyomják, ami ritka pillanat, mert erre az utóbbi években nem volt lehetőségük. A dal egyébként 45 millió megtekintésnél jár a videómegosztó portálon.

Majka és Horváth Tamás
Fotó: Horváth László

A napot egy dj, Yamina zárta a DUE nagyszínpadon, miközben a kisszínpadon még hajnalig szólt a zene a legkitartóbbaknak.

Ambrózia Fesztivál: szombaton jön Ákos

Ami pedig a szombati programot illeti.

DUE nagyszínpad

  • 19 óra Sisi, 21 óra Carson Coma, 23 óra Ákos, 01 óra Cooky.

Akropolisz színpad

  • 16 óra Dj Geeko, 17 óra Ania, 17.20 Pink Dragon, 18.15 Tom Kondor's Moonshine, 20 System of a Down tribute by Anett & Livi Acoustic feat. Radó Éden, 21.30 óra Totalica, 22.30 Tempur, 00.00 Ocho Macho, 01.30 Animal Cannibals, 02.00 Dj Geeko.

Kamion – Dj színpad

  • 16 óra Dj Táborfy (180 perc), 20 Dj Táborfy (60’), 22.15 Dj Táborfy (45’), 01.00 Dj Táborfy (30’),
    02.00 Dj Táborfy (120’)

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában