2025.05.23. 18:25
Könnyes és fájdalmas búcsút vettek Lieszkovszky Zalántól
Sokan gyűltek össze a dunaújvárosi temető ravatalozójánál, mintha újra szurkolnának neki, de most lehajtott fővel, csendben álltak ott. Együtt, közösen emlékeztek Lieszkovszky Zalánra pénteken.
Szülővárosában, Dunaújvárosban búcsúztatták el pénteken a dunai hajóbalesetben elhunyt sportembert, Lieszkovszky Zalánt. A megjelentek bánata közös volt, mert már csak lélekben tarthatott velünk. Nyilván alaposan szemre vett bennünket és bíztunk benne, hogy szívesen talált ott valamennyiünket. Mi bárhol, bármikor találkoztunk volna vele, csak éppen ott nem. Az élet fájóan rövid pályát adott neki, és azon túl korán állította meg. Reméljük, hogy a harmincöt évében több ragyogást, mint szürke hétköznapokat élt meg.
Fotó: Balogh Tamás
Döbbenetes élmény volt végig kígyózni ezen a nagy sokaságon. Az első percben csak keresi az ember, mi okozza a furcsaságot. Aztán rájön, hogy már az első húsz ember is azért nézett értetlenkedő kíváncsisággal, mert gyászoló magányában azt hitte, egyedül van lelke nagy bánatával – és ezért elfelejtett visszaköszönni!
Az odaérkezők mellett egy bajnoki ligára való kiváló, stílusos sportember sorakozott föl, hogy megmutassa, nekik is fontos volt az eltávozott barátjuk. Ott voltak a mostani ifisták, aztán a „nagyok” is, akik a mai pályákon aktívan küzdenek. És persze nagy létszámban jelentek meg a pályatársak, akikkel egy csapatba tartozott, a riválisok és az örök ellenfelek. A menedzsmentek képviselői, valamint a lelátók jellegzetes arcai.
Ott álltak, keményen tartva magukat a férfias könnyekkel dacolva, amíg sikerült nekik. Zalán, jól összehoztál bennünket! Mi így együtt egy nagy család vagyunk, és ezért fáj nekünk ennyire, hogy elmentél!
Előbb a korábban érkezők, majd a szertartás után a többiek is néma sorba rendeződtek, hogy jelképesen megálljanak előtte és elköszönjenek tőle. Most nem voltak kisebb és nagyobb pozíciójúak, többségük csupa sportember, ennyi és nem több. Ma ott, ez volt a minden!
Igazi dunaújvárosi sportember volt Lieszkovszky Zalán
A Vasvári általános, a Rudas középiskolán és a Dunaújvárosi Egyetemen át vezetett az útja a diplomájáig. A másik jelentős iskolát a labdarúgó pályákon végezte el.
Ahogy mondják, ennek a sportágnak a szeretetét családi örökségként, a gének útján kapta meg. Jó kapus lett belőle. Nem csak a labdabiztossága, hanem a szíve, a mentalitása, és a társait a közösségének tekintő hozzáállása miatt is.
Helyben a Dunaújváros PASE, a Dunaújváros Futsal NB I-es csapatát is erősítette. Mellettük más települések együtteseiben is szerepelt pályafutása során.
Amikor eddig a fejezetig ért a búcsúbeszéd, elém termett egy kiválóság az egykori Dunaújváros Futsal holdudvarából, és fölkérdezte: – Hallottad, most említett meg bennünket is?! Például a Horváth ikrek, Fekete Robi, Németh Peti, Revi, Rigó Laci és a Fricike, persze Fehér Zsolttal… és velünk volt ő is, Zalán. Mennyire bíztunk benne, hogy sokra viszi – eddig bírta szuflával, aztán a sírás vitte el a hangját a vállamon, ahogy megöleltük egymást.
Sikerre éhesen
Így tette a dolgát a nagypályás fociban, a futsalban, és a minifociban is, ahol bajnokságot és a szakág BL-sorozatában való részvételt is nyert. A socca válogatottban két világ- és egy Európa-bajnokságon is védett. Számos tornán az esemény kapusának választották. Az aktív futballt két éve fejezte be, amit a tréneri szerep követett. Edzőtermekben, női és férfi labdarúgó valamint, az MLSZ női utánpótlás csapatánál is. A napi saját edzéseit is végig megtartotta. Színes egyéniségéhez híven zsúfolt napirendjébe így is belefért a szakmai önképzés, az olvasás, a nyelvtanulás, de a zene és a film világa is. Szívesen vette a nyakába világot, hogy láthassa a nagy kedvenceit és közben tapasztalatokat is gyűjtsön.
A család szeretete
A tevékenysége nyomán széleskörű elismertséget szerzett, jó szakmai kapcsolatokat épített ki. Színes, magával ragadó, jó humorú és tiszteletet is nyújtó egyénisége miatt a csapatok és a baráti társaságok kedvelt központi figurájává vált.
Zalán ragaszkodott a családjához, ahogy az ideje engedte, és ahogy ő mondta: hazajött hozzájuk Dunaújvárosba. Boldog életet élt. Sok munkával, nagy kihívásokkal és megvalósult sikerekkel teltek a napjai.
Elégedettnek láthattuk. Azt csinálta, amit szeretett, ami az élete volt, és azt a sport ölelte körbe.
A gyönyörű ív kettétört
Megtörtént a végzetes és értelmetlen baleset. Egy kis ideig reménykedtünk a csodában, hogy majd csak visszatér közénk… Nem így történt. Keserű, fájdalmas pillanat volt a rideg valóságra való ébredés. Nem volt okunk arra, hogy elbúcsúzzunk tőle. Kimentünk a ravatalozóhoz ezen a péntek délután. Ott voltunk, de persze nem találtuk a helyünket. Felidéztünk néhány kedves emlékképet és tudtuk, a gyakran mondogatott bölcsesség, a „tanuljunk meg elengedni a szeretett személyt”, látható módon vele kapcsolatosan, nem fog működni. Eltelik egy kis idő, amíg megszokjuk ezt a képtelen, új kapcsolatunkat. Van mit mesélni róla egymásnak és ez életben tartja az emlékét.
Keserű sírásba hajolt mindenki
A megemlékezésről szóló gondolatait egészen kiváló, színpadi stílusban, egy hölgy mondta el nekünk, Aztán belejelentette, hogy most "Mucó", a legjobb barát fog búcsúzni Zalántól.
A kiegyensúlyozott, rutinosan előadott, már-már megnyugtató beszéd után a kortárs fiatalember a fájdalomtól megkeseredett, helyenként érthető módon sírásba hajló hangja, végleg fölkorbácsolta az indulatokat. Csupa könnyes szemű, a baráttal együtt keserű sírásba hajló ember hallgatta a rövid szemlét a vállalható kalandokról, koncertekről és egyéb közös vigasságaikról.
Ahogy a közös bakancslistás terv megvalósulásáról, a New Yorkba történő utazásról, az NHL és NBA meccsekről, s vele Lebron James varázslásáról.
Jól tettük, hogy elmentünk, és együtt éltük meg ezt a fájdalmas csodát. Köszönjük amit adtál nekünk, nyugodjál békében!
A gyászoló család kérését tiszteletben tartva, a búcsúztatáson nem készítettünk fotókat. Így az emlékünkben élőkkel fogunk rá emlékezni. Zalán hamvait egy másik időben és térben helyezik majd örök nyugalomra!
