Kikapcsolódás

2025.05.09. 10:00

Két keréken Dunaújváros – Jön a Bringatúra

Május 10-én ismét megrendezik a nagy sikerű Bringatúrát Dunaújvárosban, ahova minden érdeklődőt szeretettel várnak.

Két keréken Dunaújváros – Jön a Bringatúra

A bringatúra a Városháza térről indul Mezőfalvára, majd onnan vissza Dunaújvárosba. Az eseményt Pintér Tamás polgármester beszéde nyitja, utána egy közös bemelegítés kezdődik Dóczi Zsuzsival. A bringázás mellett számos más színes programmal is készülnek a rendezők.

bringatúra
A bringatúra programjai

A tavalyi évben is nagy sikert aratott a bringatúra

Mint ahogy azt már korábban megírtuk: 1985 májusában a Dunaújvárosi Hírlap ötlete nyomán és szervezésében elrajtolt az első bringatúra Dunaújvárosban. A hírlapi szervezéssel aztán egy szép sorozat vette kezdetét: évről évre megrendezték ezt a városlakók körében egyre népszerűbb eseményt. A városi bringatúrák nagy népszerűség mellett, kisebb-nagyobb időbeli csúsztatásokkal, de zajlottak tovább minden évben, egészen 2019 tavaszáig, a 35. bringatúráig, ami rendben le is zajlott szépszámú bicajos részvételével. A következő évben viszont már megjelent a koronavírus, amely, mint tudjuk, átírta a hétköznapi életet a városban is. A bringatúra is elmaradt ebben az évben, de még 2021-ben is, hasonló okok miatt. 
A 35-ös szám úgy látszik, tényleg a bringatúra ikonikus száma, hiszen anno a város és a Dunaújvárosi Hírlap születésének 35. évfordulóját megünnepelendő kelt életre, és a 35. etap után kellett a történetében addig soha nem látott szünetre vonulnia. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában