2025.04.18. 11:00
Amikor Kádár János volt a csúcspont Sztálinvárosban
Sztálinváros tízéves fennállását ünnepelte 1960-ban az ország – nem is akárhogyan.
Tízezrek gyűltek össze a Dunai Vasmű előtti téren, hogy részt vegyenek Sztálinváros jubileumi ünnepségen, amelynek csúcspontjaként Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt első titkára mondott ünnepi beszédet - számolt be az eseményről a korabeli filmhíradó 1960 júniusában.

Sztálinvárosban dolgozva ünnepeltek
Az évforduló nem csupán visszatekintés, hanem újabb lépés volt a fejlődés útján – Sztálinváros ugyanis ünnepelni is dolgozva szeretett. A Dunai Vasmű a jubileumra időzítve indította próbaüzembe a legújabb büszkeségét: a 600 méter hosszú, modern meleghengerművet. A kemencében 1350 Celsius-fokra hevített acéltömbök sorra haladtak át a hengersorokon, ahol korszerű – főként szovjet – gépek alakították őket formára. A munkát klimatizált kormányfülkékből irányították, jelezve, hogy a nehéz fizikai munka szerepe egyre inkább háttérbe szorult a technika mögött.
A párt- és kormányküldöttségek körében is nagy volt az érdeklődés. A vezetők személyesen tekintették meg az ország legnagyobb hengersorának működését. Az esemény ünnepi jellege nem csak a gyár falai között volt érezhető: az úttörők kis dízelvonata, a sztálinvárosi gyermekvasút is nagy sikert aratott a vendégek körében.
Sztálinváros azonban nem csupán a Vasmű városa volt. Harmincötezer ember otthona, amely napról napra formálódott, épült, szépült – és egyre inkább lakóinak szívéhez nőtt. A szántóföldből kinőtt szocialista város tíz év alatt a hazai iparosítás szimbólumává vált, s a jubileum napján nemcsak a múltat ünnepelték, hanem a jövőbe vetett hitet is.