Bulizott a város

2025.04.06. 11:30

Nagy sikert aratott Opitz Barbi és a Halfesztivál (képgalériával, videóval)

Ugyan még tart a Városháza téren a III. Dunaújvárosi Halfesztivál és Gasztrovásár, de szombaton voltak a legérdekesebb programok, ezekről hoztunk egy összeállítást: halászléfőző versenytől Opitz Barni koncertjéig.

Finom falatok, kellemes illat és jó hangulat és este Opitz Barbi koncertje várta azokat, akik a szombaton kilátogattak a rendezvényre a Városháza térre. 

Opitz Barbi
A színpadon Opitz Barbi Fotó: Mészáros Réka

A halászléfőző verseny helyezettjei

A halászléfőző versenyre idén is sok csapat nevezett a fesztiválon. Néhányan halfasírttal, sült hallal és halas palacsintával is készültek. A Full-Harcsások csapattagja, Szőllősi Miklós szerint, a halászlé akkor lesz igazán jó, ha az ember a szívét lelkét belefőzi. Persze a titkos összetevőre is esküdött, de azt nem árulta el, hogy mi is az. A verseny végkimeneteléről egy három fős zsűri döntött, melynek elnöke Dancs László, a Dunagyöngye Halászcsárda konyhafőnöke, tagjai pedig Mezei Zsolt, Dunaújváros egyik alpolgármestere, valamint Tóth Imre, a Carissa Sportegyesület elnöke voltak. Szoros verseny alakult ki de a végeredmény a következő lett:

  • I. Hely: Full-Harcsások Debrecen, 
  • II. Hely: Cefre csapat, 
  • III. Hely: Főkoholisták, 
  • Különdíj: Franci Bácsi csapata.
A halászléfőző verseny díjazottjai és a zsűri Fotó: Mészáros Réka

A SZKÍTA Motoros Egyesület a gyermekek számára élménymotorozással készült. A zord, motoros külső érző szíveket takart. Becsületkassza alapján lehetett igénybe venni ezt a programot és a befolyt összeget jótékony célra ajánlották fel a motorosok. A gyerekek ámulva nézték a szebbnél szebb járgányokat, voltak olyan bátor jelentkezők, akik ki is próbálták a vasakat. Madarász Sándor, az egyesület alelnöke elmondta: – Jelenleg csapattársunk testvérének gyűjtünk mivel pár hónapja elektromos tűz következtében odalett az egész házuk. Eddig közel kétmillió forintot sikerült az egyesületnek a család számára átadni, de a gyűjtést továbbra is folytatjuk.

A nagy vasak Fotó: Mészáros Réka

Opitz Barbi volt a sztárfellépő

Találkozhattunk kézműves foglalkozással a Waldorf Iskola jóvoltából, Űrdongóval és Ricsi Bohóccal, valamint az Imrei Budo-Aikido Sportegyesület bemutatójával. A zenei felhozatal között voltak DJ Gall és Liszkai Öcsi Retro slágerei, valamint Jimmy & Nika. 

Az estét egy fergeteges koncerttel Opitz Barbi zárta, menedzsere Szolnoki Szabolcs kíséretében. A Városháza tér megtelt lelkes rajongókkal és a hangulat remek volt.

A színpadon Opitz Barbi Fotó: Mészáros Réka

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában