2025.04.20. 07:02
A főigazgató szerint ekkorra már működhet az MRI
Évek óta várjuk, reméljük, hogy helyben is lesz MR-berendezésünk, s úgy tűnik, hogy mindezek valósággá is válnak. A Szent Pantaleon Kórház MRI-berendezés beszerzése a finiséhez ért, hamarosan megkezdődnek az építések.
Az MRI-berendezés nagyon fontos berendezése a diagnosztikának. Az MRI (Magnetic Resonance Imaging, vagyis mágneses rezonancia képalkotás) egy fejlett orvosi képalkotó eljárás, amely a test belső szerkezetének részletes képeit készíti. Az MRI-t széles körben használják a diagnosztikában, mivel nagy felbontású képeket készíthet a lágy szövetekről, így segít a különböző betegségek és sérülések pontosabb diagnosztizálásában. Hosszú évek óta reménykedünk abban, hogy városunk, illetve pontosabban a Szent Pantaleon Kórház is rendelkezni fog ilyen berendezéssel. Úgy tűnik, hogy az MRI-berendezés beszerzése nagyon jó ütemben halad. Erről kérdeztük dr. Szilágyi Örs főigazgatót:

Már az MRI-berendezés elhelyezésének kialakításánál tartanak
– Nagyon komoly előírásai vannak a berendezés elhelyezésének. A technológiai tömbben találtunk neki helyet, hogy a CT mellett ez is könnyen hozzáférhető legyen a betegeink számára. Itt kell úgy alkalmassá tenni a helyiségeket, hogy egy ilyen speciális igényű berendezés működhessen. Már a kivitelezők kiválasztásánál tartunk. Úgy gondolom, a szerződéskötésre egy szűk hónapon belül sor kerülhet. Hogyha minden jól halad, akkor május végén, júniusban már elindulhat az építkezés.

Fotó: Balogh Tamás - duol.hu
– Ezek szerint már az idén meg is érkezhet a berendezést?
– Sőt, kifejezett célunk, hogy idén már itt legyen a készülék. Az építkezésre nagyjából négy hónapot tervezünk, a gép telepítése egy-másfél hónapot vesz igénybe, és akkor utána elindulhat a próbaüzeme. Egy ilyen eszköz viszonylag sok időt igényel, míg a helyi protokollok, helyi eljárásrendek kialakulnak, de én úgy látom, télen már működni fog nálunk az eszköz.
Hogy mennyire nem kis feladat egy ilyen diagnosztikai berendezés elhelyezése a teljesség igénye nélkül néhány előírás, amelyet egy MRI-berendezés elhelyezésekor figyelembe kell venni:
Helyszín választása és tervezés:
- Mágneses mező hatása: Az MRI berendezés erős mágneses mezejének hatását figyelembe kell venni. A berendezésnek távol kell lennie más elektronikus eszközöktől és fém tárgyaktól, amelyek zavart okozhatnak vagy veszélyt jelenthetnek.
- Pajzsolt terem: Az MRI berendezés körül pajzsolt terem szükséges, amely megvédi a külső elektromágneses zavarokat és biztosítja a képalkotás minőségét.
- Hőmérséklet és páratartalom szabályozás: Az MRI berendezés működéséhez stabil hőmérséklet és páratartalom szükséges, ezért légkondicionáló rendszer telepítése ajánlott.
- Fémmentes zóna: Az MRI vizsgálóteremben tilos fém tárgyakat használni, mivel az erős mágneses mező vonzhatja őket, ami veszélyt jelenthet.
- Biztonsági protokollok: A személyzetnek és a betegeknek ismerniük kell a biztonsági protokollokat, beleértve a fémmentes ruházat viselését és a fém tárgyak eltávolítását a testről.
- Vészhelyzeti eljárások: Vészhelyzet esetén tisztázott eljárásoknak kell lenniük, például a mágnes lekapcsolásához vagy a beteg kimentéséhez.
Rákerestünk a próbaüzem feltételeire, azok se kevésbé bonyolultak. Most már csak a fenti akadályok vannak, s kényelmesen, könnyebben juthatnak orvosaink a betegségeinkről információhoz, s hamarabb elkezdődhet a gyógyításunk is.