Jubileumi Technikus Találkozó

2025.04.26. 11:30

Az én történeteim 35. rész

Már több, mint egy éve osztja meg Nyíri Miklós élete és munkája színes epizódjait. Mindezek azonban többek ennél, hiszen ezek a személyes visszaemlékezések egyfajta kordokumentumok is, amelyek vele együtt „írják” Dunaújváros történetét is. Miklós továbbra is óriási dinamizmussal ír, ez már a 35. rész.

Az Emlékbizottság közel egy éves előkészítő tevékenysége eredményként, több mint négymillió forint adományt sikerült összegyűjteni, amelyből a találkozót nagy biztonsággal megrendezhettük! 

A Jubileumi Technikus Találkozó programja
Forrás: Nyíri Miklós fotóalbuma

2013 augusztus 19-én délelőtt, megtelt az iskola előtti Molnár János park ahova 100 db széket raktunk ki a közönségnek. Azonban a 38 C fokos meleg miatt senki sem ült ki a tűző napra, hanem behúzódtak a parkba lévő fák árnyai alá. 

Regisztráció az épület előtti Molnár János díszparkba
Forrás: Nyíri Miklós fotóalbuma

A regisztráció után minden résztvevő kapott egy db díszdobozban 2db DVD lemezt. Egyik az iskola és a diákok életét mutatta be, valamint az összes végzős tablóképeit . A másik DVD-n a magyar acélgyártás kialakulása, ezen belül a Dunai Vasműben folyó acélgyártás története olvasható. Mindenki kapott egy díszes emléklapot is a találkozóról, (lásd címlap fotó) valamint részt vehetett az ünnepi előadásokon és a 19-órakor kezdődő Szakestélyen. 

Délelőtt 10-órától a dunaújvárosi zeneiskola fúvós zenekara térzenét adott a hallgatóságnak és a környező lakóknak is. A zenészek az épület bejárata melletti bal oldalon, viszonylag árnyékos helyen helyezkedtek el, a szervezők pedig a bejárat jobb oldalán.

A Dunaújvárosi Sándor Frigyes zeneiskola fúvószenekara játszi
Forrás: Nyíri Miklós fotóalbuma

Ezután az augusztus 20-i városi ünnepségre meghívott ADAI Mazsorett csoport műsora következett , akik itt mutatkoztak be először a városban. Végül a Dunaújvárosi Vasas néptánc együttes bemutatója zárta a zenés-táncos műsort. Az épület bejárata előtti magasított térkővel borított terület kiváló színpadnak bizonyult.

A Dunaújvárosi VASAS néptánc együttes műsora
Forrás: Nyíri Miklós fotóalbuma

A műsor után

A műsor után Andrási Miklós az Emlékbizottság elnöke köszöntötte a jelenlévőket. Méltatta az iskola egykori tanárait és diákjait kihangsúlyozva a kezdeti nehézségeket és a maradandó élményeket. 

A rendezvényt szervező Emlékbizottság tagjai :Beszédet mond : Andrási Miklós elnökMellette: - Szabóné Sánta Anikó- Budai János /főiskola delegált/- Dr Farkas Péter- Dr Hanák János- Szaksz Ferenc- Nyíri Miklós titkár
Forrás: Nyíri családi fotóalbum

Az önkormányzattól Gombos István humán alpolgármester köszöntötte a találkozó résztvevőit és méltatta a szervezők érdemeit.  (Figyelem! A többi fotó, 9 - 32-ig a galériában található meg - a szerk.)

Az Önkormányzat képviseletében: Beszédet mond: Gombos István humán alpolgármester
Forrás: Nyíri Miklós fotóalbuma

Ezután az épület földszinti aulájában felavattuk az AVAS MIHÁLY-ról készült bronz domborművet, Fridrich Ferenc szobrászművész alkotását. (9) Az 1953-ban indult dunaújvárosi technikum első diákjai nevében Szabóné Sánta Anikó emlékezett meg Avas Mihály alapító igazgató munkásságáról és tragikus, korai haláláról. (10) (11) 

Megtekintettük a technikum tanárairól készült emléktáblákat is, amelyeket az egyik technikus osztály készíttetett és helyezett el az I. emeleti társalgóban. (12) A domborművek felavatása után átvonultunk az új ( üvegtetejű ) épület nagy előadó termébe és kb 260 egykori diák és tanáraik jelenlétében folytattuk az ünneplést. Harangjáték hangzott el elhunyt technikus társaink emlékére. (13) Az Emlékbizottság részéről Dr Farkas Péter nyugdíjas főiskolai tanár tartott megemlékezést az egykori Kohó és Gépipari Technikumban folyó oktatásról, a húsz évig tartó technikus képzésről, majd Műszaki főiskolává alakításáról.(14) 

Ezután a VIADANA női kamarakórus műsora következett Kurucz Gergely karnagy vezényletével. Szép és magas színvonalú előadást hallhattunk.(15) Dr Szántó Jenő főiskolai tanár ismertette a főiskolai oktatás jelenlegi helyzetét. (16) Dr Hanák János az Emlékbizottság tagja egy általa készített humoros performanszon mutatta be az egykori technikusok mindennapjait. (17) Pintér Lajos gépészmérnök egy németországi kolostorhoz általa tervezett gyönyörű kovácsolt vas kapu tervezési, gyártási és beépítési körülményeit ismertette. (18) 

Az előadások után én (Nyíri Miklós) felolvastam a támogató cégek és intézmények névsorát, de megemlítettem azokat is akiket felkerestünk, de nem támogatták a rendezvényt. (19) Elmondtam, hogy a rendezvénnyel szerettük volna elérni, hogy az illetékesek gondolják meg az 1970-ben megszűnt technikus képzés újraindítását. Végül elszavaltam Ady Endre „Üzenet egykori iskolámba” c. versét. A vers utolsó sorait felállva, együtt mondta el a közönség: „ Bár zord a harc, megéri a világ, ha az ember az marad aki volt: nemes, küzdő, szabadlelkű diák.” 

Ott ültek az első sorban a még élő egykori tanáraink és ők is meghatódtak a rendezvény hangulatától. (20)

Az előadások végén díszpárnán bemutattuk a technikusok egykori eszközeit: A kötelezően viselendő technikus sapkát, a logarlécet, körzőt, vonalzót. (21) 

Majd elénekeltük a kohász, gépész és öntő énekeket.

A Szakestély

A délutáni előadások után este 7-től a nagy előadó előtti hallban terítették meg az ünnepi vacsorát, amelyet a Campus étterem dolgozói tálaltak fel.  Itt is Andrási Miklós az Emlékbizottság elnöke köszöntötte a megjelenteket. És bemutatta a szervezőket.(22)  Köszönetet mondott mindenkinek aki eljött a Jubileumi Technikus Találkozóra, közreműködött a szervezésben és hozzájárult annak megrendezéséhez.

A zenét egy erre az alkalomra összeállt zenekar szolgáltatta. A régi technikusok közül Molnár Ágoston (Potyó) tangóharmonikázott, Mukli István a város legjobb zenésze hegedűn, szakszafonon és klarinéton is játszott. A zenekarban rajtuk kívül még két zenész volt, egy gitáros és egy szintetizátoros .

A felszolgált és elfogyasztott vacsora után, megkezdődött a tombola sorsolás, amelyeket szintén adományokból kaptunk és vettünk.(23) A tombola főnyereményét a JAKÓ cukrászda által felajánlott tortát, megérdemelten Fridrich Ferenc szobrászművész az Avas Mihály dombormű alkotója nyerte. (24) 

Ezután jó hangulatú, éjfélig tartó tánccal és beszélgetéssel töltöttük az estét. (25) (26) Köszönjük a városi televízió és a helyi hírlap tudósításait az előkészületekről és a találkozóról. Köszönjük a főiskola által delegált Budai János, Szpisák Tamás, Faragó Péter, András Ágnes munkáját is, akik nélkül nem sikerült volna ilyen színvonalon megrendezni a találkozót.

Az emléknap szervezésének írásos anyagát és DVD-it, valamint az eseményről készült külön videót, az egyetem könyvtárában és a városi múzeumban is elhelyeztük. (27) (28) Indítottunk egy oldalt a Facebook-on „ Technikusok Dunaújváros „ címmel, ahol a találkozóról készült videó és az egykori technikusokkal kapcsolatos egyéb hírek is láthatók és olvashatók. 

A 2013-as találkozó óta az emlékbizottság tagjai, minden évben augusztus 19-én egy –egy szál virággal tisztelgünk Avas Mihály bronz domborműve előtt az iskola fsz-i aulájában. Sajnos a találkozó megálmodója (a „szikra” Szabóné Sánta Anikó már elhunyt) de az Emlékbizottság többi tagjai közül néhányan még tartjuk ezt a hagyományt. (29)

Megjegyzés:

Úgy gondolom, hogy nem a mi érdemünk, de örömmel írom le, hogy 2022-ben a kormány döntése alapján országosan több szakmában újraindult a technikus képzés. A Dunaújvárosi Egyetem területén létrehozott Bánki Donát technikumban szintén megkezdődött a jövő technikusainak oktatása. (30)

Azt is örömmel írom le, hogy a Dunaújvárosi Egyetem főépületeként működő egykori technikum, felújítására és korszerűsítésére a kormány 4 milliárd forintot biztosított, az egyetemet működtető alapítvány pedig további 700 millió forinttal támogatta a felújítást. 2025 Januárban történt meg az átadás, amelyen a kulturális miniszter is részt vett, és a meghívott Pentele baráti kör delegációjában én is ott lehettem. (31) (32)

Itt találja az én történetem előző részeit!

Nyíri Miklós

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában