2025.03.16. 11:30
Ennyien még sosem gyűltek össze a honvéd-főhadnagy sírjánál (videóval)
Baracson még ennyien sosem voltak március 15-i ünnepen. Alig találtunk parkolót a Baracs Templomosi temetőben, olyan sokan jöttek a megemlékezésre.

Kornis Károly honvéd-főhadnagy síremlékénél
Fotó: Horváth László - duol.hu
Az idén a hagyományoktól eltérően ünnepeltek a baracsiak március 15-én. Betegségek miatt a Széchenyi Zsigmond Általános Iskola diákjai most nem tudtak fellépni. Helyettük egy különleges mozzanattal kezdődött a megemlékezésre összeállított műsor. Akinek a sírjánál most fejet hajtottak a baracsiak, annak a leszármazottja Zsilinszky László első osztályos iskolás Budapestről érkezett, hogy elszavalja Petőfi Sándor: Nemzeti dal című versét. A folytatásban Várai Róbert Baracs polgármestere mondott ünnepi beszédet, melyben hangsúlyt kapott, hogy a magyar nemzet szabadságának igényét mennyire fontos átörökíteni a fiatal generációink számára. Kossuth Lajos életútjának rövid ismertetésével is készült Várai Róbert az ünnepi pillanatokra. A rendezvény befejezésében intézmények és civil szervezetek megkoszorúzták Kornis Károly honvéd-főhadnagy síremlékét.

Fotó: Horváth László - duol.hu
Március 15. kapcsán kérdeztük őket
– Várai Róbert: Több szempontból is különleges volt a mai rendezvényünk, hiszen amellett, hogy Kornis Károly fiatal leszármazottja mondta el az ikonikus verset, nagyon sokan megtisztelték jelenlétükkel az eseményt. Talán ilyen sokan még sosem voltak. Ráadásul a időjárás is próbálta elriasztani a résztvevőket, de mi kitartottunk, ahogy mindig is tettük. Lám az idő igazodott hozzánk! Egyébként tényleg meglepetés, milyen sokan voltunk, annak ellenére, hogy nem tudtak eljönni az iskolások. Ha még az iskolások is jelen lettek volna, akkor igazán fantasztikus közönség előtt ünnepeltünk volna. Természetesen így sem panaszkodunk. Több mint egy évtizedes munka eredménye, hogy mindig a napján és mindig 11 órakor jövünk ide. Az emberek ezt megtanulták, könnyen megjegyezhetővé vált és igény is van rá. Az emberek úgy gondolták, szükséges megjelenniük, bármilyen idő van. Ehhez kapcsolódik a beszédben is többször elhangzott példamutatás. Mi mutatjuk most a példát azoknak a fiataloknak, akik a későbbiekben minket fognak követni. Vagy azokat az elveket, amiket mi követünk.

Fotó: Horváth László - duol.hu
– Nagyon sokan érkeztek családdal, gyerekekkel!
– Lám nincsenek cukorból. A gyerekek fel vannak öltöztetve és jól érzik magukat. Ha a szülők jól érzik magukat, akkor a gyerekek is. Ez most mutatta, itt vannak és végig tudják hallgatni türelemmel a megemlékezést, valamint a koszorúzásban is nagyon segítőek.

Fotó: Horváth László - duol.hu
Zsilinszky Lászlónétól azt kérdeztük, milyen érzés dolgozik most benne, hogy ennyien eljöttek, ilyen sokan gyerekkel?
– Szívet melengető, fantasztikus érzés! Mi is hat unokával vagyunk itt. Szememben különösen könnyeket fakasztott, amikor a hét éves unokám fel tudott lépni a rendezvényen. A család részéről nagyon köszönjük a csodálatos megemlékezést.
A baracsiak tehát ismét méltósággal hajtottak fejet 1848-as hősök és a szabadságharc emléke előtt.