2025.03.16. 17:05
Ki emlékszik még? Volt egyszer egy komp Dunaújvárosnál
A Volt egyszer egy komp a városnál, sokan utaztak rajta, de már több mint tíz éve pihen a komp, kikötötték, benne hallgat a sötétség... A dunaújvárosi kompközlekedésre emlékezünk.
A József Attila Könyvtár internetes oldalán így írnak a hajdani pentelei révről, amely bőven a város születése előtt létezett már. „Pentelénél a révet jóval a falutól délre lehetett csak felépíteni. A faluból 20 ölnyi széles út vezetett a révhez, amely egykor a mai Aranyvölgyi út nyomvonalát követte, kis kitérővel fordult a posta felé, innen átmetszette a Vasmű úti épületek mögötti parksávot, követte az Eszperantó út nyomát, a Siklói út mélyútján áttörte a szakadó partot, mígnem kétszeri kanyar után érkezett a révház területére. A révházhoz vezető utat a régi térképek tanúsága szerint Duna-vetsei útnak is nevezték. A révház maga hosszú, nádtetős épület a víz partjától mindössze 40 méter távolságra. Mögötte három melléképület az állatok, felszerelések számára. Sokszor szolgált társadalmi események helyszíneként a révház. Itt tartották 1896-ban a millenniumi ünnepeket. A háború után magára maradt az épület. A városépítés kezdete után a 26. sz. ÁÉV birtokaként dőltek össze az épületek. Egy komp négy, kétlovas szekeret tudott befogadni rakománnyal, hajtóikkal. Felfértek még az alkalmi utasok közül is jó néhányan.”

Fotó: archív
Így teljesített szolgálatot a komp
A Sztálinvárosi Hírlap 1960 decemberében már ezt írta: „A Víz- és Csatornaművek a napokban új kishajót szerzett be a dunai átkelés kulturáltabb lebonyolítására. A 40 személyes „Kohász” kishajó a Szalki-sziget és Szalkszentmárton között teljesít szolgálatot.” Egy évvel később már arról szóltak a hírek, hogy 1,7 millió forintból négy kilométer hosszú révút épül Szalkszentmártontól a dunai révkikötőig. És ekkor már arról is szó volt, hogy az út elkészültével új kompjáratot indítanak, amely már gépjárművek szállítását is biztosítja a személyszállításon túl. 1969 szeptemberében arról cikkezett a Dunaújvárosi Hírlap, hogy a „Pentele” nevű modern komphajó áll szolgálatba a városban. 1973. június elején egy rövid hír jelent meg a helyi újságban, amely arról szólt, hogy a napi 16 menetrend szerinti járat mellé még 23 mentesítőt kellett indítani a Dunán, akkora volt az utasforgalom. 1976 januárjában arról szóltak a hírek, hogy miközben a szállított személyek száma alig változik, a komppal átkelő gépkocsik száma háromszorosára, a motorkerékpároké csaknem hatszorosára nőtt. Még ebben az évben korszerűsítették a komp felüljáróját a kikötőben.
1978-ban mivel a révközlekedés túlterheltté vált, szóba került egy új Duna-híd építése. 1981 őszén új tulajdonos kezébe került a helyi rév. Ennek folyományaként háromszor nagyobb komp és jóval erősebb vontatóhajó állt szolgálatba Dunaújvárosban. A forgalom továbbra is jelentős volt, a nyolcvanas évek így is futottak le. A kilencvenes évek végén több mint százmilliós beruházásról esett szó a komppal kapcsolatban, amely így egy híd szerepét is pótolhatta volna.
Aztán, mint tudjuk, nem így lett. Felépült a Dunán Kisapostag magasságában a Pentele híd, és a dunaújvárosi kompközlekedés szépen lassan kivérzett, olyannyira, hogy 2008-ban menetrend szerint, 2009-ben pedig teljesen leállt. 2018-ban képgalériát készítettünk arról internetes felületünkön, hogy a komp a vontatóhajó nélkül a kikötőben „áll”, megfosztva régi önmagától, mondhatni inkább rothad. Választási ígéret volt később, hogy feltámasztják, de ez a mai napig nem történt meg.
Így néz ki most a komp